2024. április 19.

The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbban a jegy a nyár két ütős bulijára

Nyáron sem maradunk ütős és modern metal bulik nélkül a fővárosban. Július elején új basszusgitárossal, és minden korábbinál súlyosabb, kísérletező dalokkal tér vissza az Analog Music Hallba az Infected Rain, augusztusban pedig önálló turnén érkezik az Akvárium Klubba az ausztrál post-hardcore négyes, az Amity Affliction, az Emmure és a Blacktoothed társaságában.

A moldáv gyökerű, de nemzetközi tagsággal működő Infected Rain Time című hatodik nagylemezét mutatja majd be, az Architects előtt évekkel ezelőtt már bemutatkozott ausztrálok pedig nyolcadik, Not Without My Ghosts című LP-jükkel érkeznek. Az It’s Hell Down klipje itt látható: 


Azoknak, akik már most tudják, hogy nem hagynák ki ezt a két bulit, kedvezményes akciót kínál a Concerto Music: minden Amity Affliction koncertjegyet vásárló kap egy kuponkódot, amivel gyakorlatilag féláron, 3900 forintért vásárolhatja meg az Infected Rain koncertre szóló belépőjét. A két koncert jegyértékesítése ugyanakkor, április 22-én indul, elsőként a Concerto Music early bird hírlevelesei számára.

A CONCERTO Music bemutatja: European Summer Tour 24
2024. augusztus 6., kedd 19 óra
Budapest, Akvárium Klub
The Amity Affliction, Emmure, Blacktoothed koncertek
Belépő: early bird jegyek 8.900 Ft, normál elővételben 10.900 Ft, a koncert napján 12.900 Ft. Karzatjegyek 19.900 Ft

A CONCERTO Music bemutatja: Summer Time Tour 2024
2024. július 2., kedd 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Infected Rain koncert + vendég
Belépő: early bird jegyek 6.900 Ft, normál elővételben 7.900 Ft, a koncert napján 8.900 Ft.
Kedvezményes jegyár kuponnal: 3.900 Ft

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://theamityaffliction.net/
https://www.infectedrain.com/
https://www.emmurecult.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/

2024. április 15.

Nanowar: Maiden feldolgozással és lendületes vendégzenekarral térnek vissza a paródia metal olasz mesterei

„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel. Budapesten április 26-án játszanak a Barba Negrában, előttük pedig egy másik kiváló olasz zenekar, a Trick or Treat mutatja be power metal zenéjét.

Új videójában vörösbe öltözik a Nanowar of Steel. A Das Rote Pferd (a piros ló) a németek (név szerint Markus Becker) egyik népszerű slágerét ülteti át az olasz paródia metalosok utánozhatatlan stílusába. Nanowarék szerint ez a „legnagyobb cringe” videójuk a legnagyobb cringe feldolgozáshoz, amit valaha készítettek, de próbáljunk csak meg nem táncra perdülni és dudorászni a refrént már az első hallgatáskor: 


Ezt megelőzően nem más, mint az Iron Maiden volt soron: márciusban az olaszok a beszédes Afraid To Shoot Into The Eyes Of A Stranger In A Strange Land címet adták ennek a dalnak, és lényegében a teljes Maiden életművet letudják vele: 


A Nanowar Of Steel két évtizedes működése alatt sok milliós youtube nézettséget ért el, és paródiával nyakonöntött heavy metaljukkal sok emberhez vitték közelebb a műfajt. Ötödik nagylemezük a tavalyi Dislike To False Metal , amin 10 különböző stílusú, de egyaránt mesterien hangszerelt, és persze nagyon vicces nóta hallható, egészségtudatos, bitcoinra vadászó kalózokról, vagy éppen az 1994-es olasz-brazil vb-döntőről.

A lemezzel éppen egy éve már jártak Budapesten, de a remek színpadi gegekből sosem elég, ráadásul a turné címe arra is utal, hogy ez akár az utolsó koncertjük is lehet, hiszen „kezdenek megöregedni”. Ráadásul most egy szintén olasz power metal zenekar, az Alessandro Conti (Luca Turilli’s Rhapsody) nevével fémjelzett Trick or Treat is velük tart: a 2002-ben Helloween tribute-ként indultak, később pedig a műfaj egyik legkedveltebb olasz képviselőjévé váltak, akik éppen a Helloweennel vagy a Straovarius-szal is turnéztak. Friss lemezük a Creepy Symphonies, és a címadó dal klipjéből az is kiderül, hogy egy kis bolondozásért nekik sem kell a szomszédba menni…: 

 

A Concerto Music bemutatja: „We Are Getting Old, Don’t Miss This Tour” 2024
2024. április 26., péntek 19 óra
Budapest, Barba Negra
Nanowar of Steel, Trick or Treat koncertek
Belépő: elővételben 7500, a koncert napján 8000 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://www.nanowar.it/
https://trickortreatband.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1039321753947900

2024. április 8.

40 éves születésnapi turnén érkezik a Portnoy-jal kiegészült Dream Theater

A progresszív metal meghatározó zenekara, a Dream Theater 14 év után újra ikonikus felállásában működik: James LaBrie, John Myung, John Petrucci, Mike Portnoy és Jordan Rudess Budapesten november 1-én játszik a Papp László Budapest Sportarénában.

Sokan 14 éve várják ezt a hírt: a Grammy-díjas, progresszív zenei titánok, vagyis a Dream Theater bejelentette 40. évfordulós, kétéves turnéját, ami az első koncertsorozat Mike Portnoy visszatérése óta. Az európai szakasz 23 városban áll meg, és október 20-án kezdődik. A Dream Theater előadja klasszikusait és a rajongók kedvenceit is katalógusából, felejthetetlen zenei élményt ígérve.

„Ez a turné rendkívül különleges lesz mindannyiunk számára! Minden előadás biztosan tele lesz izgalommal és különféle érzelmekkel. Alig várjuk, hogy újra színpadra állhassunk, és elkezdjük ennek a történelmi, 40 éves évfordulónak az ünneplését. És persze ez csak a kezdet, lesz még sok izgalmas Dream Theater hírünk a következő hónapokban” – tette közzé a zenekar.

A Dream Theater a progresszív metal úttörő zenekara, amihez a világ leghűségesebb rajongótábora kapcsolódik. Zseniális pályafutásukat igazolja a három jelölésük után, 2022-ben elnyert Grammy-díj, és a 15 millió eladott lemez világszerte. Az 1992-es Images and Words szerepel a Rolling Stone magazin 100 legnagyobb metal albumának listáján, az azt követő Awake pedig az 1994-es év első számú ikonikus nagylemeze volt a Guitar World magazin szerint. Az 1996-os Change of Seasons a 2002-es téli olimpia hivatalos zenéjévé vált, a Metropolis Pt. 2 -t pedig 2012-ben “Minden idők legjobb progresszív rock albumának” választották meg a Rolling Stone szavazásán. Az elmúlt évtizedben pedig a meglévő rajongók körét is tovább szélesítették, hiszen 2019-es Distance Over Time és a 2021-es View From The Top Of The World széleskörű elismerést váltott ki, a tavaly indult Dreamsonic turné pedig igazi látványosságot jelentett a koncertekre látogatóknak.

2024-ben az alapító dobos, Mike Portnoy újra csatlakozott a gitáros John Petrucci, énekes James LaBrie, basszusgitáros John Myung és billentyűs Jordan Rudess társaságához, és ezzel a zenekar ikonikus felállása ismét együtt zenél, méghozzá hatalmas lelkesedéssel. A Dream Theater jelenleg a stúdióban dolgozik a közelgő 16. nagylemezén, ami az első lesz ebben a felállásban az elmúlt 15 évben.

November 1-én érkezik Budapestre a csapat turnéja, most is a Papp László Budapest Sportarénában játszanak majd. A jegyértékesítés a nagyközönségnek április 12-én indul, de a Concerto Music early bird hírlevelére feliratkozók már április 9-én hozzájuthatnak a legjobb helyekhez.

A CONCERTO Music bemutatja: An Evening With DREAM THEATER | 40th Anniversary Tour
2024. november 1., péntek 18 óra
Papp László Budapest Sportaréna
Belépő: ülőjegyek 17.900 - 28.900 Ft, állójegyek 24.900 Ft, kiemelt álló 28.900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu
https://dreamtheater.net/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/

2024. március 26.

Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre

Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio. A programban pedig szerepel a teljes Lean Into It album, a 35 éves pályafutás többi nagy slágere mellett.


A Mr. Big utolsó világkörüli turnéja javában zajlik: a BIG Finish nevet kapó eseménysorozat az Egyesült Államokat, Japánt és Európát is érinti. A fellépéseken Eric Martin (ének), Paul Gilbert (gitár és ének), Billy Sheehan (basszus és ének) és Nick D’Virgilio (dob és ének) teljes egészében előadja az 1991-es Lean Into It albumot. Ez az a nagylemez, ami megjelenésekor számos nagy slágert hozott, mint például a Just Take My Heart és a To Be With You:


A Mr Big története még 1988-ban indult, Los Angeles-ben. A nagy hard rock korszak egyik utolsó képviselőjeként jelentek meg, jóllehet már a kezdetektől inkább a lágyabb, líraibb hangvétel jellemezte őket, felejthetetlen dallamokkal és énekharmóniákkal. A ’90-es évek elején, a To Be With You révén elért áttörés után az egész évtizedben aktívak maradtak, és jó pár albumot adtak ki, később Paul Gilbert helyett Richie Kotzen bevonásával. A csapat végül 2002-ben fejezte be működését, egészen a 2009-es újraindulásig.

A Mr. Big utolsó stúdióalbuma, a Defying Gravity 2017 júliusában jelent meg, és az utolsó koncertjüket Pat Torpey-vel az angliai Wolverhamptonban adták 2017-ben. A banda eredeti dobosa és társalapítója, Torpey 2018-ban vesztette el harcát a Parkinson-kórral szemben, így a többiek arra jutottak, ideje lezárni ezt a fejezetet örökségükben. A búcsú idejére Pat Torpey helyére a zenekar barátja, Nick D’Virgilio lépett. „Egy csodálatos dobost találtunk Nick személyében, és neki is fantasztikus hangja van,” – lelkesedik Sheehan. „Nick hangterjedelme hasonló Pat-éhez, így képes lesz a finom ének megoldások előadására is. Ez nagy megkönnyebbülés, mert a Mr. Big mindig is nagy hangsúlyt fektetett a harmóniákra. Amikor a banda elindult, nagyon is egymásra támaszkodtunk. Tudtuk, hogy minden srác pontosan azt fogja csinálni vokálisan, amit tennie kell, és azt jól, helyesen és időben fogja megtenni. Nehéz olyan dobost találni, aki azon a hangterjedelmen énekel, amire nekünk szükségünk van a színpadon, de Nick esetében ez megvan.”

A Mr. Big nemrég hivatalos élő videót adott ki az Alive And Kickin' című dalról, amelyet Tokióban vettek fel tavaly: 


A turnéval kapcsolatos friss hír, hogy a felálláshoz ideiglenesen a Whitesnake háttérvokalistája, Michele Luppi is csatlakozott, hogy támogassa az átmeneti énekhang problémával küzdő Ericet a következő pár állomáson. A zenekar április 7-én ér Budapestre, ahol a Barba Negrában játszanak majd.

a Livesounds bemutatja: The BIG Finish Tour
2024. április 7., vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra
Mr Big koncert
Belépő: 14.900 Ft, a koncert napján 16.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
http://www.mrbigsite.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://jegy.rock1.hu/mr-big_20240407

2024. március 18.

Crypta: brazil death metal démonok csapnak le a Barba Negrára áprilisban

Második lemezét mutatja be április 12-én Budapesten a Crypta. A Barba Negra Blue Stage-en ezen a péntek estén egy kisebb death metal fesztivál várható, hiszen fellép még a nyaktörő modern death metalt játszó, dán Nakkeknaekker, a koszos death’n’rollt pörgető dán Plaguemace, illetve a hazai death metal alapvetés, a Beneath The Void is.

A Crypta 2019-ben indult; az alapítók között találjuk a Nervosa énekesét és ritmusszekcióját, vagyis Fernanda Lirát és Luana Damettót, akik mellé Jéssica di Falchi szóló- és Tainá Bergamaschi ritmusgitáros társult. Bemutatkozó albumuk, az Echoes of the Soul rögtön feltűnést keltett az Egyesült Államokban és Németországban is. A friss, Shades of Sorrow című lemezen igyekeznek követni a korábbi zenei irányvonalat, modern és klasszikus death metal, és fajsúlyos black elemeket is felmutatva. A lemez készítésében Daniel Bergstrand és Jens Bogren működött közre, a felvételek a stockholmi Family Mob Studio-ban készültek. Az Other Side Of Anger klipjét itt nézhetjük meg: 

A turnén a többi fellépő is feszes tempójú, különleges zenei élményt kínál. A dán Nakkeknaekker igazán nyaktörő tempójú modern death metalt ígér, a nevük is éppen ezt jelenti. 2020-as alakulásuk óta kegyetlen hangzásuknak és az odacsapós koncerteknek hála hamar ismertté váltak. A csapat old school alapokon (Entombed, Morbid Angel, Bloodbath) áll, de modern hangzásokat is beemel a dalokba. Hazai pályán többek között a HateSphere-rel is turnéztak, és jó pár nagy európai fesztiválon is feltűntek, most pedig jöhet az európai turné.

A Plaguemace is 2019-ben indult: az alapító fivérek, Andreas és Simon jóféle skandináv death metalt szerettek volna játszani, de az inspirációk között nem csak az Entombed és a Grave, hanem a High On Fire vagy akár a Motörhead is említhető. Robbanékony és brutális hangzást, igazi death and roll cirkuszt raktak össze a srácok. A Reptilian Warlords lemez tavaly novemberben jelent meg. A Carnivore klipje itt látható: 


A turné legnagyobb múlttal rendelkező csapata a hazai vendég lesz: a Beneath the Void ugyanis a jó két évtizede indult Kill With Hate zenekar újragondolt, nevet váltott továbbélése. …Into Oblivion című nagylemezükön a korábbiaknál technikásabb oldalukat mutatták meg; a By The Seventh klipje itt látható: 


A Concerto Music bemutatja: Shades Of Sorrow Tour
2024. április 12., péntek 18 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Crypta, Nakkeknaekker, Plaguemace, Beneath The Void koncertek
Belépő: elővételben 7.900 Ft, a koncert napján 8.900 Ft. Megadeth '24 jegytulajdonosoknak: 3.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu
https://www.cryptaofficial.com/
https://nakkeknaekker.com/
https://plaguemace.com/
https://beneaththevoidhungary.bandcamp.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1590865165053598

2024. március 14.

Március végén érkezik az U.D.O.

Touchdown című új lemezével, és Peter Baltes egykori Accept-es basszusgitárossal az oldalán érkezik március 27-én Udo Dirkschneider és zenekara, az U.D.O. A Barba Negrában egy frissen felfedezett a angol csapat, a Tailgunner is bemutatkozik ezen az estén.

Bizonyára senki sem lepődik meg a híren: a német heavy metal nehézsúlyú alakulata, az U.D.O. az a 2023-as évben sem lassított: ausztráliai és japán turnéállomások után kipipálták még lenyomták a 2023-as fesztiválszezont is, immár az új basszusgitáros és régi Accept-es cimbora, Peter Baltes közreműködésével.

Emellett sikerült 13 új dalt is felvenni, amivel az öttagú csapat új támadóformációba rendeződik, a szó szoros értelmében: ugyanis az augusztusban megjelent Touchdown album borítója, és az új zenekari fotók is az amerikai foci világából merítettek ihletet. A címadó dal klipjében is láthatunk néhány felhevült jelenetet egy mérkőzésből:


Az Udo Dirkschneider nevét viselő U.D.O. immár 37 éve indult, másfél tucat nagylemezt, 6 élő felvételt, 3 válogatást és 17 kislemezt adott ki, és pályafutásuk egyáltalán nem lefelé ível: a németországi lemezeladási listákon éppen a legutóbbi lemez érte el az eddigi legjobb, negyedik helyezést.

A mostani turné stílszerűen az Egyesült Államokban indult még tavaly, de február eleje óta már Európát róják a fiúk, méghozzá egyre több teltházas állomást felmutatva. Budapesten március 27-én lesz a sorakozó az alapvonalnál, és indul a meccs a Barba Negrában! Jegyek már kaphatók, a zenekar pedig kiegészítő VIP jegyeket is kínál.

A budapesti koncert vendége a heavy metal szcéna egyik legforróbb új brigádja, a Tailgunner. A csapat 2018-ban indult, de már több sikeres brit turnét letudott, a Fireflash Records-nál pedig az első nagylemez is megjelent: a Guns For Hire-ról itt nézhetjük meg a New Horizons klipjét:


a Livesounds bemutatja: Touchdown World Tour 2023/24
2024. március 27., szerda 18:30
Budapest, Barba Negra Red Stage
U.D.O., Tailgunner koncertek
Belépő: elővételben 11.900 Ft, a koncert napján 12.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu és www.tixa.hu oldalon, illetve az Eventim és a Ticketportal hálózatában

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://udo-online.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/177639492066774/

Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi

Headliner turnén érkezik márciusban Budapestre a Lordi. A finn szörnymetál banda 2023-ban a Sabaton és a Babymetal oldalán népszerűsítette Nyugat-Európában a Screem Writers Guild nagylemezét, nálunk pedig most egy önálló, látványos koncerten ismerhetjük meg a dalokat a Barba Negrában, az üstökösként a köztudatba robbanó, német-olasz All For Metal bemutatkozása után.

A Screem Writers Guild tavaly márciusban jelent meg, többek között Mr. Lordi és Mana produceri munkájával; a borítót is a fő(szörny)hős készítette. A Dead Again Jayne videója itt látható:


Immár 18 éve annak, hogy a csapat nevét egész Európában megismerték, köszönhetően az Eurovíziós Dalfesztiválon előadott, a végső győzelmet is kiérdemlő Hard Rock Hallelujah-nak. Mr. Lordi nemrég egy interjúban elmondta, hogy bár hosszú évekig nagyon zavarta, hogy időről időre erről az egy versenyről kérdezik, mostanra megbékélt ezzel: „Oké, igazából büszke vagyok arra, hogy mi is része vagyunk az Eurovízió történelmének, és fordítva. Akárhogy is nézem, a zenekar ismertsége sokkal kisebb lenne enélkül az egy TV-szereplés nélkül. Abszolút nem bántam meg, hiszen semmi rosszat nem tudok elmondani az Eurovízióról. A problémát csak az okozta, hogy hosszú éveken át rengeteg olyan emberrel, újságíróval találkoztunk, aki szinte semmit sem tudott rólunk, leszámítva ezt az egy szereplést. Olyan érzés ez, mintha lenne egy hatalmas Eurovízió tetoválás a homlokod közepén, és attól nagyon nehéz megszabadulni.”

„Mostanra azonban megbékéltem vele. Minden májusban eljön a pillanat, amikor nekiáll csörögni a telefonom: az emberek kikérik a véleményem a fellépőkről, és persze igyekeznek meghívni egy-egy elődöntőbe. Egész idáig mindig nemet mondtam, de tudjátok mit? Menjünk, jó móka lesz, és része a Lordi történetének. Elvégre, nem sok olyan győztes van, akire az emberek a mai napig emlékeznek.”

Mr. Lordi, Kone, Hiisi, Hella és Mana előtt egy német-olasz feltörekvő csapat, az All For Metal játszik március 23-án a Barba Negrában. Ez a csapat a közelmúltban az olasz power metal törpök, vagyis a Wind Rose teltházas turnéján vett részt, illetve a tavalyi Wacken egyik felfedezettjeként váltak ismertté. A két táncossal és két énekessel színpadra álló banda az erő, az egység és a metal feltétlen szeretete köré építi üzenetét és epikus heavy metal zenéjét, tavaly kiadva a Legends című első nagylemezt. Hogy miről is van szó, és hogyan is néz ki egy All For Metal koncert, az kiderül a Run című dal klipjéből: 


A koncertre a Lordi kiegészítő VIP jegyet is árul, ami személyes találkozási és fotózási lehetőséget, és ajándékokat is ígér a rajongóknak.

a Livesounds bemutatja: The Unliving PicTour Show '24
2024. március 23., szombat 19 óra
Budapest, Barba Negra
Lordi, All For Metal koncertek
Belépő: elővételben 10.990 Ft, a koncert napján 11.900 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu és a www.tixa.hu weboldalakon és az Eventim hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://www.lordi.fi/
https://allformetal.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/345841724728034

2024. március 13.

Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat

Március 22-én pontos képet alkothatunk arról, hogy mit válaszol az észak-amerikai death metal szcéna az emberiség egyre apokaliptikusabb jövőképére: a kaliforniai Cattle Decapitation zászlaja alatt Pittsburgh-ből a Signs Of The Swarm, Clevelandből a 200 Stab Wounds, Connecticutból pedig a Vomit Forth érkezik. Egész estés gyalu a Barba Negra színpadán!

Számos zenekar megpróbálta, de egy sem volt képes olyan tömör és húsbavágó módon zenébe önteni az emberiségre váró apokalipszist, mint a Cattle Decapitation. Úgy tűnt, hogy a 2019-es Death Atlas már mindent elmondott a témában, de a zenekar a 2023-as Terrasite lemezzel igyekszik rácáfolni erre. „Egy, a Death Atlas-hoz hasonló lemez után fordulatot kell tenned – mondta el a gitáros, Josh Elmore. – Minden részlet: a koncepció, a grafikák, a zene, ami az előző albumhoz kapcsolódik, egy végső állásfoglalásként értelmezhető. Innen az egyetlen továbblépési lehetőség az újjászületés volt.” Az énekes, Travis Ryan is hasonlóan nyilatkozott: „A Death Atlas 180 fokos ellentétét akartam megcsinálni. Már évek óta megvolt az alapötlet: az előző lemez komor és merengő volt, így most a napfényre akartam kilépni az új anyaggal. A fényes nappal történő horror eseményeket mindig is nyugtalanítónak tartottam, és ezt meg akartam jeleníteni a szövegekben, meg persze a borítón is.” A Scourge of the Offspring klipje itt látható:

 


Az album címet Ryan találta ki, összekapcsolva a terra, azaz a föld, és a site, azaz a görög származású étel szót, arra utalva, hogy az ember egy olyan parazita, amely felfalja a bolygót. Ezt az ötletet teljesíti ki Wes Benscoter grafikus kiváló alkotása, mely a borítón látható. „Egy zavart, riadt csótány-ember hibridet látunk, amely éppen most vedlette le előző kültakaróját, készen arra, hogy csatlakozzon fajtársaihoz, és folytassa a Föld pusztítását.” Amikor a dalszövegek gyökeréről kérdezik, Ryan egyértelműen válaszol: „A stresszből erednek. Düh, harag, szorongás, depresszió, neheztelés, és a fajunkkal kapcsolatos, minden szinten jelentkező rossz kilátások hatottak rám.” A felvételek idején több tragikus hírt is kapott a csapat: először Gabe Serbian, egykori alapító tag, majd nem sokkal később Trevor Strnad (The Black Dahlia Murder) követett el öngyilkosságot.

A kész lemezt Serbian emlékének ajánlották, a több mint 25 éves zenekar pedig turnézni kezdett, sok új dalt és már rég nem hallott számokat is ígérve. A turnén érkezik a Pittsburgh-i, 10 éve működő Signs of the Swarm , akik Amongst the Low & Empty című tavalyi lemezüket mutatják be, amelyen a megszokottan brutális deathcore megoldásokhoz industrial lüktetést és súlyos groove-oket társítottak, felidézve a Meshuggah, a Deftones vagy a Fear Factory zenéjének hangulatát. A Josh Schroeder (Lorna Shore) produceri és hangmérnöki közreműködésével, bő egy hónap alatt készült korongról itt nézhetjük meg a címadó dal klipjét:


A másik vendég, a 200 Stab Wounds Clevelandből érkezik. A 2019-ben indult death metal csapat a műfaj olyan nagyjait idézi meg dalaival, mint a Cannibal Corpse, Dying Fetus vagy a Mortcian. Nemrég a Metal Blade kiadóhoz társultak, ahol az egyik első kiadványuk a Mark Lewis producer (The Black Dahlia Murder, Deicide, Nile, Krisiun, Whitechapel, Fallujah) által támogatott Masters of Morbidity kislemez:

 

A március 22-ei, Barba Negrás estén a nyitózenekar az USA északkeleti sarkából, Connecticutból érkezik: a Vomit Forth 2018-ban indult, és 2022-es debütalbumán, a Seething Malevolence-en a Keleti-part death metal legendáit (Cryptopsy, Internal Bleeding) idézi meg, kombinálva a New York-i hardcore színtér pofátlan brutalitásával. A Pain Tolerance klipje itt döngöl: 


A Concerto Music bemutatja: Terrasite Over Europe 2024
2024. március 22., péntek 18 óra
Budapest, Barba Negra
Cattle Decapitation, Signs of the Swarm, 200 Stab Wounds, Vomit Forth koncertek
Belépő: elővételben 7900 Ft, a koncert napján 8900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://cattledecapitation.com/
https://www.200stabwounds.net/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/602199912113546/

2024. február 21.

Új Metallica lemezével érkezik ősszel Budapestre az Apocalyptica

Ismét Metallica dalokat dolgoz fel az Apocalyptica: a finn cselló-metal zenekar új nagylemezt és őszre turnét jelentett be: november 25-én érkeznek majd Budapestre.

A finn cselló-metal zenekar, az Apocalyptica ma jelentette be, hogy ősszel nagyszabású turnéra indul, bemutatva legendás első albumuk, az Apocalyptica Plays Metallica folytatását. A kettes számmal jelzett friss lemez folytatja azt az utat, amin a finn zeneiskola, a Sibelius Akadémia 4 fiatal csellósa elindult 1996-ban: ekkor találták ki, hogy saját hangszerükön adják elő a legnagyobb heavy metal titánok, vagyis a Metallica dalait. Számtalan koncerttel később a jelenleg hármasként működő együttes most visszakanyarodik a kezdetekhez, bezárva az akkor megkezdett kört. A 26 évvel ezelőtt Nothing Else Matters feldolgozás videóklipjét itt nézhetjük meg: 

Az alapító Eicca Toppinen így kommentálta a zenekarral kapcsolatos hírt: “Hihetetlen, hogy a Metallica még ennyi év után is olyan erőteljesen képes megszólítani az embereket. Az pedig igazán varázslatos élmény, hogy mi a színpadon is meg tudjuk osztani a rajongásunkat a Metallica iránt. Ezúttal a látványosság is új szintet ér majd el, alig várjuk, hogy útra keljünk és remek időt töltsünk el a rajongókkal!”

A két hónapos, majd’ 50 állomásos turné november 25-én érkezik Budapestre, a Barba Negra Red Stage-en játszik majd a csapat. A nagyközönség számára a jegyértékesítés február 23-án, 10 órakor indul, de a zenekar rajongói klubjának tagjai és a koncertet szervező Concerto Music early bird hírlevelesei már február 21-étől megvásárolhatjuk az extra kedvezményes belépőjegyeket. A zenekar saját weboldalán kiegészítő VIP jegyeket is kínál majd.

a Concerto Music bemutatja: Apocalyptica Plays Metallica Vol. 2. Tour 2024
2024. november 25., hétfő 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Apocalyptica koncert
Belépő: early bird jegyek 10.900 (korlátozott számban), normál elővételben 12.900 Ft, nov.1-től 14.900 Ft. Balkonjegyek: 17.900 (korlátozott számban)
A zenekari rajongói klub és a Conceto Music early bird hírlevelesei számára a jegyértékesítés február 21-én 10 órakor indul. A nagyközönség számára a jegyértékesítés február 23-án, 10 órakor indul.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://apocalyptica.com

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
….

2024. február 20.

David Ellefson: a Megadeth egykori basszusgitárosa önálló turnén érkezik Budapestre

A Grammy-díjas basszusgitáros, David Ellefson most tavasszal indítja Bass Warrior című önálló turnéját, számos európai várost, március 5-én Budapestet is érintve. A Megadeth alapító tagjaként ismert Ellefson zenész társaival a koncerteken számos klasszikus nótát és saját szerzeményeit is előadja majd, de némi kötetlen csevegésre is lesz mód.

David Ellefson három évtizedig volt a Megadeth ritmusszekciójának tagja basszusgitárosként. A márciusban induló önálló turnéja kapcsán saját pályafutásáról így mesélt: „Úgy tekintek magamra, mint egy zenész-harcosra, akinek a basszusgitárja szabja meg az irányt. Nagy örömmel adom elő újra a korábbi slágereket, miközben megosztok a közönséggel néhány humoros sztorit arról, hogy hogyan születtek… hiszen sokuknak igencsak kalandos története van!”

A turnén elkíséri őt az olasz gitáros, Andy Martongelli is, aki barátként és közreműködőként régóta dolgozik együtt Daviddel a szóló vállalkozásain, mint a például a korábbi Basstory, az Ellefson-Soto és az Altitudes & Attitudes turnék. Mellettük Roberto Pirami dobos (Michael Angelo Batio, Rowan Robertson, Gus G), Titta Tani (Ehfar, ex-drummer of Claudio Simonetti's Goblin) énekes és Walter Cianciusi (Geoff Tate band) ritmusgitáros lép majd fel. David egy közelmúltbeli dala, a Sleeping Giants itt hallható: 

 

A március 5-ei, budapesti koncert hangulata minden bizonnyal barátságos és közvetlen lesz, de ha szeretnénk még közelebb kerülni a zenészekhez, akkor erre is lehetőségünk van: a kiegészítő VIP jegyet megvásárlók hamarabb léphetnek be a helyszínre, ajándék pengetőt és dedikált fotót kapnak, és külön is találkozhatnak Daviddel, ahol közös fotó készítésére és autogramok begyűjtésére is lehetőség lesz.

a Livesounds bemutatja: Bass Warrior Tour
2024. március 5., kedd 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
David Ellefson featuring Andy Martongelli
Belépő: elővételben 8500 Ft, a koncert napján 9500 Ft

Jegyek a Tixánál: https://tixa.hu/david-ellefson-analog
Jegyek a Ticketportalnál: https://www.ticketportal.hu/event/David-Ellefson
VIP kiegészítő jegyek a https://basswarriortour.com/ oldalon érhetők el.

Kapcsolódó weboldalak:
https://davidellefson.com/
https://basswarriortour.com/
https://livesound.hu/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/310578298492867

2024. február 16.

Therion: a teljes Leviathan trilógiát bemutatja márciusban a svéd szimfo-metal zenekar

2021 óta három album formájában jelent meg a Therion Leviathan trilógiája, amit még nem volt alkalma Christofer Johnsson zenekarának élőben bemutatni. Most ez kerül pótlásra: március 12-én a Barba Negrában játszanak majd, a finn Satra bemutatkozása után.

A szimfonikus metal műfajteremtő svéd zenekara, a Therion tavaly év végén adta ki a Leviathan trilógia harmadik, befejező lemezét. Christofer Johnsson 35 éves pályafutásra visszatekintő együttese elsők között ötvözött a ’90-es években szimfonikus és nagyzenekari megoldásokat metal zenével, és a friss lemez ezt az örökséget ápolja tovább. Hangzásviláguknak máig meghatározó része az operaénekesi vokálok alkalmazása, amit 2011 óta Lora Lewis hangja biztosít. Az emelkedett, teátrális hangulat és a zenei stílusok változatos megjelenése most sem maradt el, így a Leviathan III a Therion 19 lemezes diszkográfiájának méltó darabja lesz.

A ’21-ben, ’22-ben és tavaly kijött Leviathan trilógiát a kritikusok és a közönség egyfajta visszatérésként értékelte, amivel a zenekar a megelőző két lemez elvontabb koncepciójú, lágyabb megszólalása után kanyarodott vissza a 2000-es lemezeire jellemző egyértelműbb, „therionos” hangzáshoz. A hármas közül a mostani .

Az apokaliptikus témákat körüljáró album talán a legösszetettebb hallgatnivaló a három lemez közül. A különböző mitológiák, hitvilágok alvilági urairól szól, köztük a holtak és az alvilág akkád istennőjéről, Ereskigalról, vagy éppen Erlikről, az alvilág és holtak török uráról, az ókori görög pásztorok kecskeszarvú, -lábú, és -farkú istenéről, Pánról, vagy éppen az ayahuasca szertartásokról, ami a legfrissebb videóban is megjelenik: 


Christofer nemrég Facebook oldalán mesélt a további terveiről. Elmondása szerint abban még nem biztos, hogy az idei nagy turné után a következő Therion album hogyan készül el, de az biztos, hogy még sok nagylemez születik majd. Némi pihenésre azonban most szükség lesz, már csak azért is, mert közben a másik, a ’70-es éveket idéző hangzású zenekarával, a Luciferian Light Orchestrával is készített két lemezt. Emellett Chris szeretné tinédzserkora ikonikus bandáit is megidézni, és egy igazi, a ’80-as éveket idéző heavy metal lemezt összerakni, ami valószínűleg egy újabb Therion side projectként valósul meg, Thomas Vikström közreműködésével. Ezek a projekt zenekarok azonban terv szerint nem fognak turnézni.

Az egyébként rendszeresen Magyarországra látogató zenekar több év után tér most vissza Budapestre. Christofer így kommentálta a turné hírét: „A járvány miatt a első Leviathan lemez turnéja elmaradt, a másodiké 3 fellépés után szakadt félbe, így 2018 után most jött el az ideje, hogy végre rendesen bemutassuk a teljes Leviathan trilógiát, egyben. Chiara Malvestiti szülési szabadságon van, így 2014 után most először tér vissza velünk a színpadra Lori Lewis is.”

Nemrég pedig a jövőbeni turnékkal kapcsolatban is őszinte gondolatokat osztott meg Christofer: bár a sok évtizednyi koncertezés után még mindig élvezi a színpadi előadást, az utazás és a készülődés összes többi nyűgjét azonban már kevésbé, így a jövőben kevesebb országba látogatnak el, a nézőszám és az egyéb feltételek alapján döntve. Chris szerint biztosra vehető, hogy az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában nem játszik többet a Therion, de jó eséllyel a Balkán is kimarad majd, és a francia, spanyol és portugál régiók is túl távolinak bizonyulhatnak… Így az sem kizárt, hogy egy-egy országban a mostani turné fellépése egyben afféle búcsúkoncert is lesz.


A március 12-ei, budapesti fellépésen egy fiatal finn zenekar, a Satra is bemutatkozik a Barba Negrában. A szimfonikus metal csapat most februárban adja ki első, Sand Of Time című nagylemezét, de a From The Night című dal már most meghallgatható: 


A CONCERTO Music bemutatja: Leviathan Tour 2024
2024. március 12., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra
Therion, Satra koncertek
Belépő: elővételben 9.900 Ft, a koncert napján 10.900 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu/therion_20240312 oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://www.therion.se/
https://www.satraband.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1495653347954281

2024. február 5.

Battle Beast: a nagyobbik Barba Negra színpadra kerül át a finn heavy metal cirkusz

Még két hét van hátra, de az eredeti helyszínen már teltházas a Battle Beast, a Saint Deamon és az Induction koncertje. A nagy érdeklődésre tekintettel a koncert a Blue Stage helyett a nagy befogadóképességű Red Stage-en valósul meg 2024. február 18-án, így – a management és a Barba Negra rugalmasságának köszönhetően – minden érdeklődő megtekintheti a "Circus Of Doom Over Europe" turné budapesti állomását.

A megváltott jegyek természetesen érvényesek ill. újra megvásárolhatók a Rock1 hálózatában, és elérhetővé váltak Balkon jegyek is. Akik már rendelkeznek normál jeggyel a Battle Beast koncertre, és szeretnék normál jegyüket Balkon jegyre cserélni, a sikeres Balkon jegyvásárlást követően kérhetik a normál jegy visszatérítését. A normál jegy visszatérítése a jegyet tartalmazó e-mailre válaszolva kérhető.

A Concerto Music bemutatja: Circus Of Doom Over Europe
2024. február 18. vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Battle Beast, Saint Deamon, Induction koncertek
Belépő: 9.900 Ft, balkonjegyek 12.990 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://battlebeast.fi/
https://www.saintdeamon.se
https://inductionofficial.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/696490755630311