2006. augusztus 11.

Finn favágók és lengyel halálmetálosok az idei koncertszezonban


Változatos zenei programot kínál az év hátralévő részére a Negative Art stábja: pár nap múlva a Mission-főhős Wayne Hussey érkezik az A38 hajóra, ahol októberben a norvég Satyricon is feltűnik majd. Ugyanabban a hónapban két magyarországi koncertet is ad a finn Korpiklaani, csakúgy mint a lengyel Vader decemberben. A 2007-es évre is van már egy tuti program: februárban a Haunted érkezik majd a Kultiplexbe.

Négy év után tér vissza Budapestre Wayne Hussey, a legendás dark zenekar, a Mission énekese. Wayne ezúttal egy jó kétórás, akusztikus szólóprodukciót mutat be az A38 hajó fedélzetén, amely után minden bizonnyal autogramot is oszt majd az egybegyűlteknek. Az augusztus 22-ei estén a De Facto is szerepel, szintén akusztikus programmal. Jegyek elővételben, és a helyszínen is kaphatók!

Október 6-án a norvég Satyricon és a Keep Of Kalessin black metal műsorából áll majd a menü, amit egy finn csapat, az Insomnium produkciója is megtámogat. A helyszín ezúttal is az A38 hajó, ahonnét a Satyricon új albumát is hazaviheti három szerencsés, ha elővételben megvásárolt belépőjének sorszámát nevével együtt elküldi a press@negativeart.hu címre, szeptember 15-éig.

Két héttel később az a Korpiklaani tér vissza hozzánk, akik a 2005-ös pesti tél egyik legemlékezetesebb hangulatú zenés-táncos mulatságáért is felelősek. A finn favágó-metallerek ezúttal a budapesti Kultiplexben (október 22.), valamint a pécsi Ifiházban (október 20.) is randalíroznak majd; Pécsen ráadásul egy kisebb metálfesztivál keretében, a Moby Dickkel, a Kalapáccsal, a Sear Bliss-szel, a Junkies-zal és a Malediction-nel együtt.

Decemberben egy zordabb gárda, a lengyel Vader szántja fel a Kulti színpadát. Ők már nem először lépnek fel nálunk, és még sosem okoztak csalódást.. december 3-án a Casketgarden és a Cenobite társaságában zúznak Budapesten, majd Pécsre is ellátogatnak, ahol december 14-én, a Légszeszgyárban koncerteznek.

A 2006-os év programja ezzel még nem teljes: a Negative Art stábja jelenleg is dolgozik azon, hogy nyélbe üssön egy újabb budapesti Katatonia koncertet, mely októberre várható; részletes információk és további koncertajánlatok hamarosan a http://www.negativeart.hu weboldalon. A 2007-es év is erősnek ígérkezik, hiszen máris megvan az első rendezvény jövőre: február 24-én a svéd Haunted érkezik majd a Kultiplexbe.

A kiemelt koncertek mellett folytatódik a Rémálom a Nyár utcában nevű programsorozat is, mely a péntek esték mellett szeptember 16-tól már szombatonként is jelentkezik, továbbra is élő fém- és rockzenével, majd hajnalig tartó mulatsággal a Marco Polo Clubból. A vidéki Negative Art bulik is újra beindulnak: Sopronban az Agregator, a Watch My Dying, és az Amadea is szerepel az ősz folyamán.

A "Rémálmok" részletes programja, és a többi koncerttel kapcsolatos további információk megtalálhatók a http://www.negativeart.hu weboldalon. A koncertekre belépők válthatók a Ticketportal országos üzlethálózatában, továbbá a http://www.ticketportal.hu oldalon. 

Negative Art koncertek, 2006
Sziget utáni veszedelem
2006. augusztus 22., kedd 20.00 óra
Budapest, A38 hajó
Wayne Hussey (The Mission) szólókoncertje
vendég: De Facto (akusztikus koncert)
Belépő: 3500 Ft.

2006. augusztus 25., péntek 20.00 óra
Sopron, Hangár Music Garden
Agregator
Excidium
Trollheimen
Belépő: 600 Ft.

A Planetnoir Industries és a Negative Art bemutatja:
2006. október 6., péntek 18:30
Budapest, A38 hajó
Satyricon (N)
Keep Of Kalessin (N)
Insomnium (FIN)
Belépő: 5200 Ft, elővételben 4700 Ft.

A Zombie 11 Produkció és a Negative Art bemutatja:
2006.október 20., péntek
Pécs, Ifiház
Korpiklaani (FIN)
Moby Dick
Kalapács
Junkies
Sear Bliss
Malediction

2006.október 22., vasárnap
Budapest, Kultiplex
Korpiklaani (FIN)
Sacra Arcana
Echo Of Dalriada

2006.november 25., szombat 20.00 óra
Sopron, Hangár Music Garden
Watch My Dying
Amadea
Septic
Endless River
Belépő: 800 Ft.

2006.december 3., vasárnap
Budapest, Kultiplex
Vader (PL)
Casketgarden
Cenobite

2006.12.14., csütörtök
Pécs, Légszeszgyár
Vader (PL)
+ vendégzenekarok

2007.február 24.,
Budapest, Kultiplex
The Haunted (SWE)
+ vendégzenekarok

Kapcsolódó weboldalak:

2006. augusztus 9.

Satyricon - koncert és nyeremény-CD


Három év után kel ismét útra a norvég black metal zsenijének tartott két férfiú, Satyr és Frost, hogy Satyricon nevű zenekarukkal körbeturnézzák Európát. Tour, Diabolical lesz a több mint kéthónapos koncertkörút neve, amin a Keep Of Kalessin és az Insomnium is részt vesz. Több olyan országba is eljutnak majd, ahol korábban még nem jártak, így Magyarországra is, ahol október 6-án lépnek fel az A38 hajón. A koncertre elővételben jegyet váltók a Satyricon új albumát is megnyerhetik.

A 16 éve létező Satyricon a black metal műfaj egyik legnépszerűbb, legeredetibb csapata, amely - szemben például a konzervatív vonalon mozgó Mardukkal vagy a Dark Funerallal - elsősorban a fekete fémzene határainak feszegetésével tette magát ismertté. Már a kilencvenes években született dalaikból sem hiányoztak a különböző dallamos betétek és effektek, amelyek a tradicionális, nyers és zajos black metal anyagokhoz képest atmoszférikusabb hangulatot adtak a Satyricon zenéjének, és így a zenekar mára a stílus egyik új iránymutatójává vált.

Az együttes mindössze két állandó tagból áll: Frost a világ leggyorsabb, legjobb dobosaként ismert, de igazából az énekes Satyr a szellemi vezető, hiszen ő szerzi a dalokat, ráadásul a dobokon kívül minden hangszert ő kezel a stúdiófelvételek során. Satyrnak afféle küldetéstudata van zenekarával és a black metallal kapcsolatban: célja az, hogy a stílus kitörjön az underground keretek közül, és minél több emberhez jusson el, méghozzá úgy, hogy közben elkerüli az olyan közismert kliséket, mint a "gótikusan bohóckodó" black bandák, vagy például a "black metal pandamackók" esete. Satyr számára a black metal hangulata, üzenete az elsődleges, nem a konkrét kivitelezés, éppen ezért változik albumról albumra a Satyricon arculata.

Az áttörésre nagy lehetőséget nyújt az idén tavasszal megjelent Now, Diabolical című új korong, amit a világ egyik legnagyobb metal kiadója, a Roadrunner Records jegyez. Az új lemez jópár dala - mint a www.planetnoir.com oldalról letölthető klipnóta, a K.I.N.G. is - már nagyon távol áll a black metal zajos, eszelős hangzásvilágától, az érzés és a hangulat azonban ugyanaz, mint régen: ugyanolyan acélosan fénylő, jéghideg kompozíciók ezek, melyekből süt a gyűlölet, csak éppen nem az eddig megszokott vad, törzsi-rituális hangulatok közepette, hanem a kor emberéhez sokkal közelebb álló, kíméletlenül energikus hangszerelésben.

Mindenesetre tény, hogy a Satyricon legutóbbi lemezei megosztották a régi rajongótábort, az október 6-ai koncertre azonban mindenkinek érdemes lesz ellátogatni, hiszen Satyrék - tekintettel arra, hogy először járnak nálunk -biztos nem fognak leragadni a friss albumok dalainál. A turné elsőszámú vendége a szintén norvég Keep Of Kalessin lesz, akik több meghiúsult budapesti látogatásukat pótolják most. A harmadik fellépő egy finn dallamos death metal csapat, az Insomnium.

Az októberi koncertre már kaphatók a belépők, az ismert rockboltok mellett a TicketPortal országos hálózatában is. Az elővételben jegyet váltók közül három szerencsés a Now, Diabolical album ot is hazaviheti majd az A38 hajóról, ha nevét és jegyének sorszámát szeptember 15-ig elküldi a press@negativeart.hu címre, egy "satyricon" tárgyú levélben.

A Planetnoir Industries és a Negative Art bemutatja:
2006. október 6., péntek
Budapest, A38 Hajó
Satyricon, Keep Of Kalessin, Insomnium koncertek
Belépő: 5200 Ft, elővételben 4700 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal országos hálózatában (www.ticketportal.hu )!

Kapcsolódó weboldalak:

2006. augusztus 1.

Zenei Napok Fehérváron


Immár kilenc éve szerepel a legnagyobb hazai fesztiválok között a Fehérvári Zenei Napok, vagyis a FeZen. A háromnapos székesfehérvári buli hagyományosan a nyár egyik utolsó nagy szabadtéri fesztiválja, amire idén szeptember 7. és 9. között kerül sor.

Négy profin felszerelt színpaddal és számos további helyszínnel várja a 2006-os FeZen a látogatókat. Több mint 60 zenekar lép fel a három nap alatt, köztük a legsikeresebb fesztiválbandák, mint például a Tankcsapda, a Depresszió, a Kispál és a Borz vagy az Ossian. A szervezők az alterosabb vonalat képviselő zenekarokat ugyanúgy elhívták, mint keményebb rock vagy blueszene legjelesebb hazai képviselőit, így az Eleven Hold, az Emil.Rulez! és a Sziámi mellett fellép a Kalapács, a Zorall, a Junkies, az Edda és Deák Bill is.

A Nagyszínpad mellett a fesztiválon külön helyszínt biztosítanak a rock, hardcore és metálzenekarok - köztük az Insane, a Tesstimony, a Bridge To Solace, az AB/CD vagy az Insane - számára. Az elektronikus muzsika kedvelői sem fognak csalódni: a Méhkasaura Ligetben többek között DJ Palotai és a Penguin Sound System vár rájuk. A hip-hop zenék rajongóinak szombaton érdemes kinézniük a rendezvényre, hiszen ezen a napon két helyszínen is e stílus köré szerveződnek majd a programok.

A FeZen-en minden nap már kora délutántól szól majd az élőzene, hiszen a kisebb, fiatalabb zenekarok is lehetőséget kapnak a szereplésre: több tehetségkutatóra is sor kerül.

A csütörtöktől szombatig tartó FeZen az egész családnak lehetőséget nyújt a hétvégi kikapcsolódásra, hiszen a koncertek mellett a civil helyszíneken táncbemutatók, játszóház és különböző szórakoztató programok fogadják a kilátogatókat.

Fehérvári Zenei Napok (FeZen 2006) – tudnivalók:
2006. szeptember 7-9.
Székesfehérvár, Bregyó-köz
Belépő: ??