2007. szeptember 27.

Korpiklaani a Folk'n Troll Fesztiválon


Minden korábbi alkalom hangulatát übereli majd a Korpiklaani október 22-ei koncertje, hiszen ezen a napon egy egész fesztivált rittyentenek a vidám finn folkmetal zenekar fellépése köré. A Folk'n Troll fesztiválon magyar részről a Dalriada, a Moon and the Nightspirit, a Dyas és a Yava lép majd fel, és bemutatkozik a finn Kivimetsän Druidi is. A rendezvény rangját tovább emeli, hogy tv-felvételt is készítenek róla, a hangulatot pedig az afterparty is fokozza majd.

A Korpiklaani mindig is nagyon egyszerűen fogta fel saját küldetését: a - magyarra fordítva - "erdei törzs" tagjainak élete a tajgák, a zene, a sör és a mulatozás köré szerveződik, és pontosan ezt a hangulatot idézik meg koncertjeiken is. Természetesen elementáris sikerrel: Magyarországra évente többször is ellátogatnak, és rendre teltházas, fergeteges hangulatú bulikat csapnak. A zenekar sikereit mi sem jelzi jobban, mint hogy legutóbb a Nuclear Blast, vagyis az egyik legnagyobb metalkiadó fejesei hívták meg őket egy pofa sörre, és az iszogatásból végül lemezszerződés kerekedett ki, így a Korpiklaani pár év alatt a legnagyobb fémzenekarok társaságába duhajkodta be magát.

A csujjogatós metalnak is nevezett műfaj hazai rajongói legutóbb a MetalMania Fesztivál keretében találkozhattak a bandával, amely ezúttal egy saját rendezvényt kap Budapesten: a finnek lesznek a Folk'n Troll fesztivál fő vendégei. Nem egyedül, hiszen a kíséretükben érkező finn Kivimetsän Druidi is remekül illik majd a programba, már csak azért is, mert saját zenéjüket rock'n trollként határozzák meg - ez pedig remekül rímel a rendezvény nevére.

Az est másik nagy attrakciója a Dalriada zenekar fellépése, hiszen ez a banda az elmúlt évek legnagyobb felfedezettje a honi - nem is annyira - underground zenében: idén a folkmetal zenekar Kikelet című albuma a megjelenés hetében a Mahasz-lista negyedik helyén nyitott, és az egy évvel korábbi Jégbontó is mintegy tíz hetet tanyázott a top 100-ban. Az együttes az ősz folyamán egyetlen egyszer, a Folk'n Troll fesztiválon lép fel a fővárosban.

A fesztivál forgatagában minden bizonnyal a Moon and the Nightspirit koncertje lesz majd az elrévedés ideje: a nemzetközi szinten is egyre ismertebb, és hamarosan külföldi turnéra induló  magyar együttes egyedülálló zenei utazásra invitál minket egy olyan világba, melyet pogány népmesék, ódon magyar népzenék és a természet szépsége ihletett.

A 17 órakor kezdődő fesztivál két első fellépője a VHK-tagokat is soraiban tudó Yava, valamint a Dyas, mely szintén az est kevésbé bohém produkcióihoz tartozik majd: a tízéves zenekar értelmes dolgokról, értelmes embereknek ad elő dalokat, egyszerűen, konvenciómentesen és újszerű előadásmódban, nagy szerepet szánva a megjelenésnek, maszkoknak, jelmezeknek, testfestésnek. Ennek már csak azért is lesz lényeges az A38 hajón október 22-én, mert a rendezvényt két kamerával rögzítik, s később a televízió képernyőjén is viszontláthatjuk a koncerteket.

Az összesen hat fellépőt felvonultató fesztiválhoz egy afterparty és társul, Dj Jesper és Bence közreműködésével. A bulira jegyek mindössze 3900 forintos elővételi áron kaphatóak, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.

Folk'n Troll Fesztivál
2007. október 22., hétfő 17.00 óra
Budapest, A38 hajó
Korpiklaani, Kivimetsän Druidi, Dalriada, The Moon And The Nightspirit, Yava, Dyas koncertek
Belépő: 3900 Ft, a koncert napján 4500 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:

Hallgatnivaló, látnivaló:

2007. szeptember 18.

Rémálom a Nyár utcában: ingyensör a nyitóbulin!


Szeptember 20-án visszatérnek a Rémálmok a Nyár utcába. Budapest egyik legrégebbi, 5 évvel ezelőtt indult rendezvénysorozata egy éves kihagyás után jelentkezik szeptember 20-án, méghozzá - ahogy az a névből is sejthető - a régi, ám időközben megújult és nevet váltott helyszínen, az After Music Clubban. Az ingyenessé váló és csütörtökre átkerülő rendezvénysorozat első estéjén a szervezők egy pohár sörrel fogadják a régi és új vendégeket.

2002. szeptember 27-én rendezték az első bulit Rémálom a Nyár utcában néven, az egykori Marco Polo Clubban. Ez a klub közel négy évig volt minden pénteken a rendezvénysorozat otthona. A programkínálat az évek során sokat színesedett: a kezdeti dark gothic zenekarok mellett az utolsó években már a legkülönbözőbb rock és metalbandák is szerepeltek a színpadon és az afterparty-k programjában - minden, amiben ott a rock'n roll életérzés.

A Marco Polo Club 2006. októberi bezárásával úgy tűnt, hogy a rendezvénysorozatnak is befellegzik, ám az újjávarázsolt, és After Music Club néven ismét megnyitott Nyár utcai pincehelységbe egy év kihagyás után most visszaköltözik a Rémálom szelleme. A koncepció és a non-stop rock'n roll nem változik, az időpont és a belépő ára azonban igen: mostantól minden csütörtökön három zenekarral és hajnalig tartó bulival várnak várnak minket a szervezők, méghozzá belépti díj nélkül.

Az első héten a Dethroners és a Dyas is fellép majd, vagyis az a két zenekar, akik a legelső Rémálmon is szerepeltek 2002-ben. A nyitóbuli látogatóit a szervezők egy pohár sörrel fogadják, s a későbbi bulikon is előfordulhatnak különböző welcome drinkek. Ami a későbbi programot illeti: novemberig többek között a Variola, a Moon, a Holt Költők Társasága, a Nulladik Változat és a Stereochrist lép majd fel, láthatunk egy Opeth tribute zenekart, és lesz egy doom est is. A DJ pult mögött a már jól ismert Jesper mellett Heaven't és Adam_ válogatja majd a hajnalig tartó rockbuli dalait.

Rémálom a Nyár utcában
Helyszín: After Music Club (ex-Marco Polo Club, Bp. VII. Nyár u. 6.)
Minden rémálom buli ingyenes.

2007. szeptember 20., csütörtök 19.00 óra
The Dethroners, Dyas, Mocun koncertek
Afterparty: Zero, Jesper, Heaven't, Adam_
Welcome-sör!

2007. szeptember 27., csütörtök 19.00 óra
Nulladik Változat, Holt Költők Társasága, Fred koncertek
Afterparty: Jesper, Heaven't, Adam_

2007. október 4., csütörtök 19.00 óra
The Moon, Neverland, Gyöngyvér koncertek
Afterparty: Jesper

2007. október 11., csütörtök 19.00 óra
Stereochrist, Zippo, Sunday Fury koncertek
Afterparty: Jesper

2007. október 18., csütörtök 19.00 óra
Variola + vendégzenekarok
Afterparty: Jesper

2007. október 25., csütörtök 19.00 óra
Opeth Tribute, Gaslight, Sollen koncertek

2007. november 1., csütörtök 19.00 óra
Doom night

2007. szeptember 4.

Candlemass: Magyarországon a doom metal legenda


Nem akármilyen doom metal zenekart köszönthetünk szeptember 19-én az A38 hajón: egészen pontosan azt az együttest, melynek korszakalkotó debütalbumáról lett elnevezve az egész zenei stílus. A Candlemass-nek ráadásul ez lesz az első magyarországi fellépése, mely a hazai Stereochrist felvezetésével egészül ki. 

Epicus Doomicus Metallicus volt a svéd Candlemass híres, 1986-ban megjelent albumának címe, s ez a lemez mind a mai napig a doom metal egyik alapvetése... jóllehet, a műfaj egészen a gyökerekig vissza tudja vezetni történetét, hiszen a doom metal első úttörőjének az egyben heavy metal ősnek is számító Black Sabbath tekinthető, s egyesek az elnevezést is Ozzyékhoz, illetve Hand Of Doom című albumukhoz kötik - tévesen.

 A mind a mai napig működő, 23 éve alakult Candlemass annak ellenére tudott a fémzene meghatározó együttese maradni, hogy az általuk képviselt műfaj neve (doom=balsors) beszédesen jellemzi történetüket: az anno Leif Edling basszusgitáros és dalszerző által alakított zenekar ma már stílusteremtő debütalbuma megjelenésekor nem fogyott igazán jól, s ráadásul az első énekes is hamar távozott a zenekarból. Helyére az a Messiah Marcolin érkezett, akinek félelmetesen tiszta és magas hangja, no meg ellentmondásos karaktere, frizurája és összetéveszthetetlen fellépőöltözete - vagyis szerzetesi ruhája - eggyé vált a Candlemass-ről kialakult képpel.

Sajnos a belső ellentétek a '90-es évek végére szétforgácsolták az együttest, melynek a kegyelemdöfést Messiah távozása adta meg. Több éves bukdácsolás, új projektzenekarok alakítása és a kiadókkal való hadakozás után 2002-ben állt ismét össze a klasszikus felállás, és jópár válogatáslemez és élő felvétel kiadása után 2005-re elkészült a huszadik születésnapot ünneplő Candlemass című album, mely a svéd albumlista 7. helyén debütált. A szintén kultikus doom bandának számító Cathedrallal közös turné után, az új album felvételei alatt azonban Messiah ismét kilépett, mivel idegi kimerültsége miatt nem tudta vállalni a feladatot.

Leif Edlingnek szerencsére sikerült méltó utódot találnia, Rob Lowe, a szintén két évtizede működő Solitude Aeturnus - énekes személyében, így az idén megjelent King Of The Grey Islands albumon, és a szeptember 19-ei koncerten is őt hallhatjuk - az új album mellett természetesen jó néhány klasszikust is előad majd. Az est magyar vendége a műfaj legjobb itthoni képviselője, a Stereochrist lesz. A zenekar tavaly megjelent Live Like A Man (Die As A God) című lemeze kötelező darab a mocsaras, piszkos, ám egyben ötletes és technikás doom/sludge zenék kedvelőinek. A koncertre jegyek még kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.

2007. szeptember 19., szerda 19.00 óra
Budapest, A38 hajó
Candlemass, Stereochrist koncertek
Belépő: 4900 Ft.
Kapcsolódó weboldalak:
Hallgatnivaló, látnivaló:
Bővebben a doom metal műfajról:

2007. szeptember 3.

Threshold: progmetal koncert az A38 hajón


Pár nap híján éppen három éve járt utoljára Budapesten Nagy-Britannia legjobb progmetal zenekara, a Threshold. Az együttes nemrég kiadót váltott, s a Dead Reckoning című új album már a Nuclear Blastnál jelent meg. A lemez egyöntetűen pozitív fogadtatása után nem volt kérdés, hogy a zenekar önálló turnén járhatja körbe Európát... ennek keretében érkezik szeptember 9-én az A38 hajóra, a Communic, a Serenity és a Machine Men társaságában.

A Threshold-nak komoly gondot okozott, hogy az énekes, Andrew "Mac" McDermott éppen a nyári fesztiválszezon közepén, július végén jelentette be távozását. Szerencsére elég gyorsan megtalálták a helyettest, ráadásul Damian Wilson személyében régi-új taggal bővült a zenekar, hiszen a Threshold első és harmadik lemezén is az ő énekhangját hallhatjuk. Az augusztusban indult turné alatt minden bizonnyal az új dalok szövegét is megtanulta már, így szeptemberben garantált a fantasztikus élmény a hazai rajongók számára, s a koncert azoknak is meleg szívvel ajánlható, akik kedvelik a Dream Theater, a Spock's Beard vagy éppen a Queensryche dalait... kiváló zenészek, remekül felépített dalok, kellő mennyiségű metal és dallam, nagyívű melódiák - ezek a Threshold jellemzői.

Budapestre három zenekar kíséri a briteket. A norvég színeket a Communic képviseli majd, bizonyítva hogy a skandináv ország a fémzene progresszív vonalán sem szűkölködik jó bandákban: a csapat ugyan csak 2003-ban alakult, de már két stúdióalbumot adott ki, ráadásul mindkettőt a nagynevű Nuclear Blast gondozásában. A turné harmadik részvevője szintén a messzi északról érkezik: a finn Machine Men dalai sokak szerint Bruce Dickinson szólóanyagait idézik, ami már csak azért sem meglepő, mert a Century Media által szerződtetett gárda eredetileg Iron Maiden tribute zenekarként kezdte pályafutását.

A szintén viszonylag fiatal, 2001-ben létrejött Serenity jó példa arra, hogy a sógoroknál is léteznek jóféle metalbandák: az osztrák együttes a monumentálisan dallamos, kórusokkal és szimfonikus elemekkel megtűzdelt progmetal kitűnő képviselője, s többek között a Morgana Lefay-jel és Ronnie James Dio-val is álltak már egy színpadon, így garantált a lendületes bulikezdés szeptember 9-én az A38 hajó gyomrában. A koncertre jegyek még kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerirodáiban, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.

2007. szeptember 9., vasárnap 19.00 óra
Budapest, A38 hajó
Threshold, Community, Machine Men, Serenity koncertek
Belépő: elővételben 5600 Ft, a helyszínen 5800 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:

Dokken és Kingdom Come - hard rock legendák az A38-on


Szeptember 29-én igazi Rock 'n Roll ünnep vár az A38 hajóra látogatókra: a '80-as évek két kultikus csapata, a Dokken és a Kingdom Come közös turnéjuk keretében érkezik Budapestre.

Don Dokken egyike a hard rock legkarakteresebb énekeseinek. Egyedi hangzásvilága és előadásmódja tette 1977-ben alakult zenekarát a műfaj egyik legnagyobb csillagává, így nem is csoda, hogy saját nevét adta a formációnak. A Dokken mindemellett korántsem egy ember szólóprodukciója, hiszen a többi zenész komoly hangszeres tudása is nagy szerepet játszott a sikerekben - különösen igaz ez a társalapító gitáros, George Lynch esetében. A hard rock zenét kissé glames megjelenéssel párosító Dokken a '80-as években először Európát, majd az Egyesült Államokat hódította meg, sikereik egyik csúcsaként ők készítették a Rémálom az Elm utcában III. részének címadó dalát, a Dream Warriors-t.

A zenekar aztán a '90-es évekre felbomlott, és a két meghatározó tag, Dokken és Lynch saját útját kezdte járni. 1993-ban aztán újra összeálltak, öt évvel később azonban Lynch ismét távozott, így Don Dokken egyedüli alapító tagként ünnepelheti idén a zenekar harmincadik születésnapját. A kerek évforduló alkalmából jelenik majd meg az együttes legújabb, Lightning Strikes Again című stúdióalbuma.

A Defenders Of Rock turné másik zenekara nem kevésbé impozáns történettel, és hasonlóan karakteres frontemberrel rendelkezik: a Hamburgból származó Lenny Wolf 1987-ben hozta létre a Kingdom Come nevű zenekart, melyet az énekes Robert Plantre emlékeztető hangja és a zene alapján sokan a Led Zeppelin egyfajta reinkarnációjának tartottak. Az együttes egyik legnagyobb eredménye a '88-as Monsters Of Rock turnén való részvétel volt, ahol a Metallica, a Van Halen és a Scorpions mellett éppen a Dokken volt Wolfék útitársa.

A két legendás zenekar ezúttal kettesben járja végig Európát: a szeptember 29-ei, A38 hajón tartandó koncertjükre jegyek elővételben már kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.

Defenders Of Rock
2007. szeptember 29., szombat 20.00 óra
Dokken, Kingdom Come koncertek
Belépő: elővételben 5600 Ft, a helyszínen 5900 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:

Őszindító fesztivál a PASO-val


Kétnapos, sátrazós ráadásfesztivállal zárta a nyarat a Pannonia Allstars Ska Orchestra: a KisSkalandra a nagytestvér helyszínén, vagyis a Római Parton került sor augusztus utolsó napjaiban. A nyári szezon után egy erős klubbulival indítja az őszt a zenekar: az A38 hajóra a NagySkaland Fesztivál legkedveltebb és legtöbb pozitív visszajelzést kapott külföldi fellépőjét, a cseh Prague Ska Conspiracy-t hívják meg szeptember 14-ére.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra a szeptemberi koncertre időzítette remixlemezének megjelenését, vagyis itt lesz először kapható a RE:BSM. A lemez bemutatásáról - lévén hogy a Budapest Ska Mood című album dalainak remixeléséről van szó - a soundsystemek gondoskodnak majd, igaz a legtöbb újraértelmezett dal eredetiben is elhangzik a koncerten - ezáltal előkerül egy-két régebben játszott csemege is. Ezeken a különlegességeken és régi dalokon kívül, az elmúlt nyár közel 25 fesztiválfellépésének tapasztalata alapján, a műsorokból válogatott legerősebb darabok kerülnek majd terítékre, így a nyári hónapokon át érlelt tömény energia egyszerre szabadul majd a közönségre.

A nyár derekán lezajlott ötödik NagySkaland Fesztivál talán legnagyobb sikerét bezsebelő Prague Ska Conspiracy számára a nyári fellépésén rendelkezésre álló viszonylag rövidebb idő is elég volt, hogy teljesen magával ragadja a közönséget, így alig pár héttel koncertjük után most ismét Magyarországra látogatnak... akit nem győz meg egyből a nyolc hangszeres teljesítménye, azt is egy pillanat alatt leveszi a lábáról az elbűvölő, fekete bőrű énekesnő karizmája, így már most borítékolható az extázis a teljes hosszúságú hajós koncerten.

A szintén szereplő Kettő Kettő zenekar különleges, énekeseket is felvonultató programmal készül a vénasszonyok nyarának eme estéjére - a legmagasabb színvonalon játszott ska feldolgozások nem csak a szívet melengetik, a fület bizsergetik, de a lábakat is beindítják. Persze a koncertek előtt, között és után a soundsystemeké a terep, és ahogy arról már szó volt róla, a Sound Sistaz és a PASO soundsystem ezen az estén a szokásos ska-dancehall-reggae-dub zenéken kívül a vadiúj PASO remix lemezről is pörget néhány dalt. Jegyek elővételben már kaphatók országszerte a Ticketportal partnerirodáiban, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.

Őszindító Ska Fesztivál
2007. szeptember 14., péntek 20.30
Budapest, A38 hajó
Prague Ska Conspiracy, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Kettő Kettő koncertek
PASO soundsystem, Sound Sistaz
Belépő: elővételben 1200 Ft, a helyszínen 1800 Ft.

Kapcsolódó weboldalak: