2009. február 26.

Az Omega is szerepel a Scorpions koncertjén!

Titkon talán sokan számítottak a Scorpions budapesti koncertje kapcsán arra a bejelentésre, amit a szervezők ezen a héten tettek: csakúgy mint a '70-es években, majd 1994-ben a Népstadionban, most április 21-én is egy színpadon láthatjuk majd az Omega és a Scorpions tagjait, hiszen Kóbor János és Molnár György is szerepel majd a koncerten a SYMA Csarnokban!

Az Omega zenekar szinte egyidős a magyar könnyűzenével, hiszen igazi mérföldkövek kötődnek e névhez: 1968-ban elsőként adtak ki saját, önálló albumot Magyarországon, majd egy évvel később övék volt az első kinyitható lemezborító, és az első önálló tévéműsor is róluk készült a hazai együttesek közül. Elsőként, 1988-ban az Omega adott ki CD-t hazánkban, 2000-ben pedig ’99es Népstadion-béli koncertről készült DVD-vel is úttörők voltak. Hasonlóak az érdemeik az élő produkciók kapcsán is: az egységes színpadi jelmezek, a lézershow, a kivetítők és a füstgép hazai bevezetése mind az Omega nevéhez fűződik.

Csakúgy mint a Scorpions, külföldön és a szűkebb értelemben vett régiónkban is igen ismertek Kóbor Jánosék, hiszen már 1977-ben több mint egymillió példányt adtak el külföldön Time Robber című lemezükből, és már ’68-ban turnéztak az Egyesült Királyságban - később pedig szerte a világban. Hatalmas rajongótábort sikerült szerezniük az egykori NSZK-ban is, ahol még az is előfordult, hogy nagynevű nemzetközi csapatok voltak az Omega előzenekarai.

Bizony, az egyik ilyen csapat a Scorpions volt, s a két együttes között a jó barátság azóta is fennáll. Ezt mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy az egyik leghíresebb, és legtöbbet feldolgozott magyar dal, a Gyöngyhajú lány is a Scorpions átdolgozásában vált világhírűvé 1995-ben, White Dove címen, egy évvel azután, hogy az Omega Népstadion-béli koncertjén Kalus Meine-ék voltak a sztárvendégek. A németek most viszonozzák a meghívást, hiszen a Scorpions április 21-ei, budapesti és 23-ai, kassai koncertjén Kóbor János és Molnár György is színpadra áll majd néhány dal erejéig.. talán még a Fekete Pillangót is eléneklik újra közösen, mint 15 évvel ezelőtt.

Április 21-én tehát minden régi és új rajongót a SYMA Csarnokba vár a két zenekar! Jegyek még kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon, ahol mi magunk is kinyomtathatjuk belépőnket. Sőt, akár mobilunkra is kérhetjük a jegyet, amit már csak azért is érdemes kipróbálni, mert a MOBILticketet vásárlók közül 4 szerencsés a koncert előtt személyesen is találkozhat a Scorpions tagjaival!


Az EPG Music és a GoProduction bemutatja: Humanity World Tour
2009. április 21., kedd 19 óra
Budapest, SYMA Sport és Rendezvénycentrum
Scorpions koncert
Sztárvendég: Omega (Kóbor János, Molnár György)
Belépő: állóhely 9990 Ft, ülőhelyek 10 990 Ft, 12 990 Ft.
Kapcsolódó weboldalak:

2009. február 7.

Combichrist, Ektomorf, Danny Cavanagh, Antimatter - tavaszi koncertek a Negative Arttól


Színes programmal köszönti a tavaszt a Negative Art koncertszervező csapata, számos régi ismerőst köszöntve újra Budapesten, Szegeden és Pécsett. Február 19-én az Antimatter tér vissza ismét a hazai Viative oldalán, március 6. és 8. között Danny Cavanagh látogatja meg barátait Szegeden, Pécsett és Budapesten egy-egy akusztikus koncert erejéig. Március 26-án az ipari zenék kedvelői örülhetnek: a Combichrist érkezik a Dürer kertbe, április 2-án pedig Farkas Zotyáék, vagyis az Ektomorf mutatja be új albumát az A38-on, másnap pedig Szegeden. Május elején a vicc kedvéért egy beszédes nevű olasz csapat, a Nanowar érkezik, augusztusra pedig már most be lehet írni a naptárba a Negative Art saját rendezésű, Fekete Zaj nevű fesztiválját, amelyre a Mátrában, a festői szépségű Sástó mellett kerül sor.

Február 19-én ismét Magyarországon jár Mick Moss, vagyis az Antimatter zenekar, mely 1998-ban alakult. Zenéjük az igényes hallgatókon kívül elsősorban az Anathema Alternative 4 című lemezét kedvelőknek jöhet be, előtérbe kerülnek elektronikus elemek, csodaszép női vokálok, érzelgős gitárbetétek.. melankolikus hangulat, már-már ambient. Az akusztikus esteknek amúgy nem csak hazánkban van sikere, s ezt az is mutatja, hogy áprilisban egy ilyen koncert felvételét adja ki az Antimatter, Live@An Club címmel. A szegedi Garaboncziásban rendezendő est fényét tovább emeli, hogy az élőben csak ritkán hallható Viative segít majd az ellazulásban.

Ezen a felvételen hallható amúgy az a Danny Cavanagh is, aki szerencsére megint nem bírta sokáig magyar levegő nélkül: március 6-án Szegeden, azt követően Pécsett, majd 8-án Budapesten szerepel Danny. Borítékolható a teltház a fővárosi rendezvényen, így érdemes előre jegyet vásárolni!

Újabb zenei műfaj kedvelői véshetik az eszükbe a főváros egyik új szórakozóhelye, a Dürer kert nevét. A számos különböző műfajú és stílusú buli után március 26-án az ipari muzsika nagyágyúja, a Combichrist szerepel a Városliget melletti bulihelyen! A Combichrist a Norvégiából Amerikába szakadt, és az Icon Of Coilból is ismert Andy LaPlegua indusztriál-aggrotech projektje. A zenekar eddigi lemezeit hallgatva csak halovány elképzelésünk lehet az élő fellépések lendületéről, kivéve persze ha ott voltunk legutóbbi, A38-as bulijukon.

Áprilisban itthonról indítja európai miniturnéját az egyik legsikeresebb magyar zenekar, az Ektomorf, mely szerte a világon a legnagyobb metalfesztiválok ünnepelt sztárja. Az új kiadónál megjelenő What Doesn't Kill Me albumot a frontember Farkas Zotya interjú-körúton mutatja be a sajtónak, amit Magyarországon kezdett meg: a Headbanger's Ballban, a Hammerworldben, a Rockinformban (melynek mellékleteként nemrég a Hangok lemez is megjelent, CD-n először Magyarországon) és az interneten is olvashatunk/láthatunk vele készült interjúkat. Áprilisban 2-án Budapesten három német csapat felvezetésével játszanak Zotyáék az A38-on, másnap pedig a szegedi Garaboncziásban játszanak, méghozzá a jópár hazai és külföldi csapatot felvonultató, két színpados Betonkeverő Feszt keretében. A korábbiakhoz hasonló mellbevágó lendület mellett különleges meglepetésekre számíthatunk, így például egy akusztikus gitáron előadott dalra is. Tessék készülni!

A vicc kedvéért májusra is jut egy fellépő a Negative Art köpönyege alól. Valóban nem lehet különösen komolyan venni egy olyan csapatot, mely így jellemzi magát: "Other bands play, Nanowar gay!" Az olasz heavy metal zenekar koncepciója kedvenc műfajuk kifigurázásán alapul: mind zeneileg, mind szövegeikben halmozzák, és eltúlozzák a heavy/power metal kliséit, és nagy adag humorral viszik színpadra - május 12-én Budapesten, az After Music Clubban. Parody - gay - fun metal, true és nemtrue harcostárasknak egyaránt kihagyhatatlan!

Végül egy rövid kitekintés a nyárra, hiszen már most nagy erőkkel szervezik a Negative Art első saját nyári fesztiválját, melyre augusztus 6-8 között kerül sor. A Fekete Zaj Fesztiválon két színpadon és partyhelyszíneken prezentálják a szervezők mindazokat a zenei stílusokat, amelyeket klubkoncertek formájában évek óta képviselnek. Magyarország legmagasabban fekvő tava, a Sástó mellett helyezkedik el a Mátra-kemping, amely a Fekete Zaj helyszíne lesz. A kiváló helyi adottságok miatt a zene mellett turisztikai, könnyed és extrém sport, szerepjátékos és hagyományőrző programokra is készülhetünk, de passzív szórakozásra is adott a lehetőség a csónakázótónál, nem is beszélve a vadromantikus várromokhoz tehető kirándulásokról. A helyszín külön előnye, hogy az alvás a sátrazás mellett lakókocsis és faházas-panziós formában is megoldható, minimális áron. A fesztiválnak helyet adó kemping autóval egy óra alatt (nagyrészt autópályán), Volánbusszal pedig másfél óra alatt érhető el. A program is alakul, már megállapodás született néhány húzónévvel, szóval az 50 zenekart felsorakoztató, számos pluszprogrammal támogatott hosszú hétvége remélhetőleg már az első évben maradandó élményt okoz. Elővételes jegyeket - csakúgy mint minden Negative Art rendezvénynél - országszerte a Ticketportal üzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon érdemes keresni.

2009. február 19., csütörtök 19 óra
Szeged, Garaboncziás
Antimatter, Viative koncertek
Belépő: 1500 Ft.

Danny Cavanagh akusztikus estjei
2009. március 6., péntek 20 óra
Szeged, IH Café
Belépő: 1600 Ft.

2009. március 7., szombat 20 óra
Pécs, Művészetek Háza
Belépő: 1500 Ft.

2009. március 8., vasárnap 20 óra
Budapest, After Music Club
Belépő: 3000 Ft.

2009. március 26., csütörtök 19 óra
Budapest, Dürer kert
Combichrist , Aesthetic Perfection + supports
Belépő: 4500 Ft.

2009. április 2., csütörtök 20 óra
Budapest, A38 hajó
Ektomorf, Debauchery, Agressive Fear + vendég
Belépő: március 15-ig 3400, utána 3700 Ft.

Betonkeverő Fesztivál
2009. április 3., péntek
Szeged, Garaboncziás
Ektomorf, Armada, Agregator, Guerillas (RO), Void, Debauchery, Agressive Fear, ...

2009. május 12., kedd 20 óra
Budapest, After Music Club
Nanowar (of Steel) koncert
További információk később!

Fekete Zaj Fesztivál
2009.08.06-08. csütörtök-vasárnap
Sástó, Mátra  kemping