2010. október 29.

Sabaton koncert: power metal közönségkedvenc a Fehérvári úton

November 14-én a Sabaton power metal serege érkezik hozzánk, hogy a Pecsa, az Avalon és a Metalfest OpenAir színpadai után a korábban Wigwam néven ismert Club 202-ben is felszántsa a deszkákat, méghozzá az részeges kalózbrigád Alestorm és a svéd felfedezett Steelwing hangos asszisztálásával.

Már-már hazajáró vendégként köszönthetjük a svéd Sabatont, akik 1999-es megalakulásuk óta nem csak Svédország egyik legismertebb power metal zenekarává váltak, hanem a nemzetközi heavy színtér közönségkedvencei is évek óta. Történelmi harcokat, háborúkat feldolgozó zenéjük nevükben is visszaköszön - az együttes neve a lovagi páncélzat vassarujára utal.
Coat of Arms című, sorban a hatodik nagylemezük 2010-ben jelent meg, és a MAHASZ Top40 album listáján rögtön a 9. helyig jutott! Ez az első, tisztán második világháborús témákat feldolgozó lemez a Sabaton történetében, tele olyan egyformán kiemelkedő, mégsem egysíkú dalokkal, mint az Uprising erőteljes hőseposza, vagy a címadó Coat of Arms, mely az album egyik legpörgősebb tétele. Zárótrackként pedig ismét egy Ki Tud Többet a Heavy Metal-ról jellegű dal került a végére: a Metal Ripper ugyanis egy klasszikus szövegekből és hangzásokból készült mozaik, igazi tisztelgés a heavy metal nagyjai előtt.  Az album hangulatát jól visszaadja az Uprising című dalhoz készült videó is.

A november 14-i metal esten fellép még az Alestorm, akik minden bizonnyal sokat dobnak majd az este amúgy is duhajkodós hangulatán.. legalább annyit, amennyit három ittas skót és egy ír úriember közös produkciója dobhat – épp így áll össze ugyanis 2006 óta működő részeges kalózbrigád legénysége. A - saját bevallásuk szerint igazi skót kalózmetálként meghatározható - zenéjük kellemes arányban keveri a folk és power metal elemeket, hasonlóan olyan nagynevű csapatokhoz, mint a Turisas vagy a Korpiklaani.

Az este nyitózenekara, a tehetséges svéd fiatalokból alakult Steelwing nem lesz ismeretlen a HammerWorld olvasói számára: exkluzív bemutatkozó anyaguk, a Lord Of The Wasteland a magazin májusi számának mellékleteként jutott el a hazai fülekhez.   A 2009-ben alakult zenekar üstökösként tört be a klasszikus heavy metal égboltra, köszönhetően ezt kiváló zenéjüknek, és annak, hogy tavaly ők nyerték a Rock The Nation  Awardot, s így debütlemezüket az ősz folyamán egy igazi legenda, a Blind Guardian oldalán turnézva mutathatták be Európában!

Úgyhogy november 14-e estéjére ne csináljatok más programot, hanem irány a Club 202 néven tovább működő Wigwam! Jegyek elővételben is kaphatók 3990 forintért, míg a helyszínen 4990 forintot kell majd fizetni értük.

A Hammer Concerts bemutatja: World War Tour
2010. november 14., vasárnap 19 óra
Budapest, Club 202 (ex-Wigwam)
Sabaton, Alestorm, Steelwing koncertek
Belépő: 3990 Ft elővételben, a helyszínen 4990 Ft.
Kapcsolódó weboldalak:

2010. október 27.

Budapestre érkezik a Poisonblack

Hiába vagyunk túl megannyi megismételhetetlen metal bulin az idei esztendőben, a koncertszervezők még a téli hónapokra is tudnak igazán aktuális meglepetéssel szolgálni: az egykori Sentenced frontemberének zenekara, a Poisonblack érkezik hozzánk november 6-án! A borongós gótikus metalban utazó csapattól kétség kívül rendkívül érzelemgazdag előadást várhatunk a Dürer Kertben.

A Poisonblack szóba kerülésénél egyszerűen megkerülhetetlen tény, hogy a frontember Ville Laihiala a 2005-ös feloszlásig a méltán népszerű Sentenced énekese is volt. Mély, melankolikus énekstílusát többek között a Sziget fesztiválon tartott egyik utolsó Sentenced koncerten is megcsodálhatta a magyar közönség. A Poisonblackben a már jól ismert Ville persze maximálisan kibontakoztathatja saját zenei útját, céljait, így biztos, hogy a Sentenced rajongók is megtalálhatják azokat a mozzanatokat a Poisonblack zenéjében, amiért az előző csapatot imádták.. ahogy az például az alábbi videóból is kiderül:

A Finnországból induló zenekar - megannyi honfitársukhoz hasonlóan - először odahaza részesült komolyabb elismerésekben fogós dark rock himnuszainak hála, majd szép folyamatosan lettek egyre ismertebbek az egész világon. Egyszerre sötét és hátborzongató a zene, amit játszanak, mégis könnyedén magával ragadja az embert és észre sem vesszük, hogy úton-útfélen a dalaikat dúdolgatjuk. A hangulat persze a koncerten az igazi, ahol még a stíluson belül is kiemelkedő élő teljesítményt nyújtó zenészek előadásában lehetünk részesei a zenei utazásnak. A dalok túlnyomó többségében ott a keserűség, a dalszövegeik is az élet problémáival foglalkoznak, Ville Laihiala mélyen búgó tolmácsolásában. Januárra már az új album felvételét tervezik a srácok, szóval amennyiben szerencsénk lesz, talán még egy-két új dallal is megörvendeztetnek majd minket a Dürer Kertben.

Hazai részről a mohácsi Solar Scream zenekar kapott bemutatkozási lehetőséget az este folyamán. A muzsikájukat dallamos modern metalként definiáló banda két lemezzel a háta mögött máris komoly elismertséget szerzett remekbeszabott módon megírt és könnyen befogadható dalaival. Náluk a fő szempont, hogy gondolati és érzelmi tartalommal egyaránt felvértezett, egyéni hangulatú számokat írjanak.

A két csapatot november 6-án nézhetjük majd meg a Dürer Kert színpadán - aki vágyik egy meghitt koncertestre remek dark rock zenével, annak ott a helye. Belépőnket a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon is megválthatjuk, kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással.

A Concerto Music bemutatja: Rust Over Europe
2010. november 6., szombat 19.00 óra
Budapest, Dürer Kert
Poisonblack, Solar Scream koncertek
Belépő: elővételben 3900 Ft., a koncert napján 4500 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
Hallgatnivaló, látnivaló:

Apocalyptica: 2011-ben Budapesten!

Hosszabb szünet után, a 7. stúdiólemezüket követő közel egyéves világ körüli turné keretében látogat el ismét Magyarországra a csellót a metal zenébe bevonó Apocalyptica. Naptárakat elő: 2011. február 23-án a budapesti Petőfi Csarnokban lesz lehetőségünk egy újabb felejthetetlen koncertélmény begyűjtésére!

Aligha szükséges bemutatni bárkinek is a finn Apocalypticát, hiszen megjelenésükkel jelentősen felkavarták a kemény zenei világot: teljesen úttörő módon, csellón álltak neki metal dalokat játszani, első lemezük kizárólag a Metallica legnagyobb számainak átdolgozását tartalmazta. A végeredmény zsenialitásához pedig kétség sem fér, hiszen a tagok egytől-egyig klasszikus zenei képzettséggel vannak felvértezve. Természetesen később is szívesen nyúltak példaképeik szerzeményeihez, koncertjeiknek is nélkülözhetetlen pillanatai közé tartoznak az ilyen megidézések.

Saját dalaik receptje is hamar bevált: a fantasztikus, gyönyörű dallamok és a bombasztikus ritmusok semmiféle hiányérzetet nem hagynak az emberben, annak ellenére sem, hogy az instrumentális dalokról van szó, tehát nincs állandó énekes. (Vendégszereplésen viszont többek között a HIM, Guano Apes vagy a Slipknot énekese is megfordult már náluk egy-egy sláger erejéig.) Mindenki számára tartogatnak szerethető pillanatot - a klasszikus zene, a melódiák és a keményebb metal egyaránt szerves részét képezik az Apocalypticának. Amivel a tagok is viccelődni szoktak - ez bizony nem csak egy „egyszer elsüthető poén” -, ténylegesen képesek mindig megújulni, abban az egyedülálló stílusban, aminek ők az úttörői. Egyik friss klipjükben egy tehetséges kanadai énekes szerepel: az I Don’t Care című dalt itt nézhetjük meg: 

Élőben nyújtott teljesítményük még szórakoztatóbb, mint a lemezen: elvégre nem sűrűn látni három, csellózás közben headbangelő finn muzsikust! Nagy hangsúlyt fektetnek a szórakoztatásra és minden este törekednek rá, hogy a rajongók valóban egy élménnyel legyenek gazdagabbak. A magyar közönségre pedig nem lehet panaszuk: emlékezhetünk, hogy a Sziget fesztiválon is sokan nem fértek be a sátorba a koncertjük alatt, de a 2007-es Petőfi Csarnokos bulijuk is sokáig beszédtéma volt. A helyszín most ismét a PeCsa, a srácok ezúttal új, 7th Symphony című lemezüket mutatják majd be. Ha nem akarsz lemaradni, jegyedet akár már most beszerezheted a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - vagy kezelési költség nélkül a www.ticketportal.hu oldalon.

A Concerto Music és s SkalarMusic bemutatja: The 7th Symphony Tour
2011. február 23., szerda 19 óra
Budapest, Petőfi Csarnok
Apocalyptica koncert
Belépő: 6900 Ft

Kapcsolódó weboldalak:

Hallgatnivaló, látnivaló:

Budapestre érkezik a Poisonblack

Hiába vagyunk túl megannyi megismételhetetlen metal bulin az idei esztendőben, a koncertszervezők még a téli hónapokra is tudnak igazán aktuális meglepetéssel szolgálni: az egykori Sentenced frontemberének zenekara, a Poisonblack érkezik hozzánk november 6-án! A borongós gótikus metalban utazó csapattól kétség kívül rendkívül érzelemgazdag előadást várhatunk a Dürer Kertben.

A Poisonblack szóba kerülésénél egyszerűen megkerülhetetlen tény, hogy a frontember Ville Laihiala a 2005-ös feloszlásig a méltán népszerű Sentenced énekese is volt. Mély, melankolikus énekstílusát többek között a Sziget fesztiválon tartott egyik utolsó Sentenced koncerten is megcsodálhatta a magyar közönség. A Poisonblackben a már jól ismert Ville persze maximálisan kibontakoztathatja saját zenei útját, céljait, így biztos, hogy a Sentenced rajongók is megtalálhatják azokat a mozzanatokat a Poisonblack zenéjében, amiért az előző csapatot imádták.. ahogy az például az alábbi videóból is kiderül: 

A Finnországból induló zenekar - megannyi honfitársukhoz hasonlóan - először odahaza részesült komolyabb elismerésekben fogós dark rock himnuszainak hála, majd szép folyamatosan lettek egyre ismertebbek az egész világon. Egyszerre sötét és hátborzongató a zene, amit játszanak, mégis könnyedén magával ragadja az embert és észre sem vesszük, hogy úton-útfélen a dalaikat dúdolgatjuk. A hangulat persze a koncerten az igazi, ahol még a stíluson belül is kiemelkedő élő teljesítményt nyújtó zenészek előadásában lehetünk részesei a zenei utazásnak. A dalok túlnyomó többségében ott a keserűség, a dalszövegeik is az élet problémáival foglalkoznak, Ville Laihiala mélyen búgó tolmácsolásában. Januárra már az új album felvételét tervezik a srácok, szóval amennyiben szerencsénk lesz, talán még egy-két új dallal is megörvendeztetnek majd minket a Dürer Kertben.

Hazai részről a mohácsi Solar Scream zenekar kapott bemutatkozási lehetőséget az este folyamán. A muzsikájukat dallamos modern metalként definiáló banda két lemezzel a háta mögött máris komoly elismertséget szerzett remekbeszabott módon megírt és könnyen befogadható dalaival. Náluk a fő szempont, hogy gondolati és érzelmi tartalommal egyaránt felvértezett, egyéni hangulatú számokat írjanak.

A két csapatot november 6-án nézhetjük majd meg a Dürer Kert színpadán - aki vágyik egy meghitt koncertestre remek dark rock zenével, annak ott a helye. Belépőnket a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon is megválthatjuk, kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással.

A Concerto Music bemutatja: Rust Over Europe
2010. november 6., szombat 19.00 óra
Budapest, Dürer Kert
Poisonblack, Solar Scream koncertek
Belépő: elővételben 3900 Ft., a koncert napján 4500 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
Hallgatnivaló, látnivaló:

2010. október 15.

Stuck Mojo koncert Budapesten

A minden joggal kultikusnak és stílusteremtőnek tekinthető Stuck Mojo végre önálló turné keretében érkezik Budapestre november 2-án. A Dürer Kert színpadán lesz majd lehetőségünk megnézni a világ egyik leglehengerlőbb koncertbandáját, akik a súlyos metal és a zsigeri rap ötvözésével váltak az egyik legelismertebb crossover együttessé.

A Stuck Mojo-t 1989-ben alapította az Egyesült Államokban a hiperaktív gitáros, Rich Ward, aki a legenda szerint először egy gyorsétteremben hallotta rappelni a hip-hop stílust a bandába oltó Bonz-ot, és onnan csábította le a próbatermükbe. Az újonnan kialakított stílus - délies ízű, földbedöngölő riffek, Bonz rappelésével és a hatalmas refrénekkel - hamar meghozta a sikert, s a nagykiadós szerződés sem maradt el. Sikeres turnékat bonyolítottak le, s hamar híre ment a bulik remek hangulatának. Mindezek ellenére – talán a legsikeresebb albumuk (Rising) után nem sokkal - Rich Ward mégis feloszlatta a zenekart.. így a legsúlyosabb lemezük, a Declaration of a Headhunter már nem is volt koncertekkel megtámogatva. A zenekar „szerencséjét” pedig jól tükrözi, hogy nem sokkal ezután vált a stílus igazán eladhatóvá, hiszen olyan bandákra voltak megkérdőjelezhetetlen hatással, mint például a Limp Bizkit..

Természetesen Rich Ward nem tudott sokáig a bőrében maradni, s mivel a Chris Jericho pankrátor-sztárral alapított Fozzy nevű csapat nem tudta minden idejét lekötni, borítékolható volt a Stuck Mojo újjászervezése. A reunion során újra problémák adódtak az énekes Bonzzal, akit így végül Lord Nelson váltott, s vele már két lemez is napvilágot látott - nálunk is az ő szereplésével adtak felejthetetlen koncertet nemrég. Szerencsére Nelson is igazi karakter és hatalmas termetével a színpadon is tökéletesen illeszkedik a Mojo társaságába.

Nem hiába mondják, hogy igazi erejük a koncerteken mutatkozik meg: Rich Ward tipikusan színpadra termett gitáros, aki a klubokban érzi kifejezetten otthon magát. Az eddigi turnék során a Stuck Mojo sorra mosta le a főzenekarokat a színpadról - talán egyedül a Pantera lehetett biztonságban, amikor a ’90-es évek végén együtt rótták Európát… Az amerikai Halcyon Way és a francia Lies sincs tehát most könnyű helyzetben mint előzenekar, de azért hozzá kell tenni, hogy nem véletlenül esett rájuk a választás.

Hazai részről a gyulai Over Promises kapott lehetőséget a bizonyításra. A négy csapatot a Dürer Kert színpadán nézhetjük meg november 2-án, s a koncertre jegyeket a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon is vásárolhatunk, kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással.

A Concerto Music bemutatja: Here Comes The Monster Tour
2010. november 2., kedd 19.00 óra
Budapest, Dürer Kert
Stuck Mojo, Halcyon Way, Lies, Over Promises koncertek
Belépő: elővételben 4000 Ft., a koncert napján 5000 Ft.

Yava zenekari bemutató

A Yava zenekar ugyan csak 2001-ben alakult, tagjai azonban évtizedes zenekari múltra tekinthetnek vissza: Mestyán Ádám és Németh László Fritz a világszinten is elismert zenekar, a Vágtázó Halottkémek (VHK) tagjaként váltak ismertté. Egész más irányból érkezett Dus Polett és Róka Szabolcs, akik korábban népzenészként, utcaszínházasként tevékenykedtek, számos egyéb mellett. Az eltelt évek, és a produkció nagyszerűsége mutatja, hogy az első hallásra összeférhetetlen gyökerű zenészek remekül tudnak együttműködni e zenekar keretein belül, hiszen a Yava lényege éppen ez a kettőség: a zene folyamatosan vibrál, lüktet a két pólus, vagyis a hardcore punk és a "révülő" népi zenék világa között. Pontosan ez az, aminek a Yava zenéje dinamikáját, érdekességét - sőt, egyenesen lebilincselő hangulatát köszönheti.

A produkciónak sem autentikusságához, sem nemzetközi szintű sikerre ítéltségéhez sem férhet kétség. Az előbbivel kapcsolatban elég csak megismerni a tagokat: az alapító Mestyán Ádám a VHK mellett esztétika-arabisztika szakon végzett, huzamosabb ideig tartózkodott Kuvaitban és Észak-Afrikában, és az ott megszerzett élményeket, benyomásokat , vagy éppen dallamíveket - természetesen a Yava zenekarban is használja. Nincs ez másként a szintén alapító Dus Polett esetében sem: a ma RadioCafé műsorvezetőjeként is ismert előadó Jáva szigetén is folytatott tanulmányokat, ahol a híres "wayang" árnyszínház mellett az ősi - sokak szerint az egész kortárs modern zenére hatást gyakorló - gamelán zene világát is megismerte. Az ország egyik legjobb kobzos-lantosának tartott Róka Szabolcs a török erdetű lant, az oud nagymestere többek között, értve ezalatt hangszer történetéhez tartozó hatalmas zenei kincset is.

A világ különböző népeinek zenei és kulturális motívumkincse, a középkori dalok és hangszerek egybeforrnak tehát a kortárs punk és hardcore muzsikával a Yava olovasztótégelyében - és ez a kreatív forrás nem csak a produkció autentikusságát biztosítja, hanem azt is sejteti: még rengeteg kiaknázandó, felderítendő zenei kaland áll a Yava előtt. A sokszínűségnek még egy előnye van: a zenék, érzések, impressziók keveredéseként létrjövő muzsika egyáltalán nem csak a magyar közönség számára lehet érdekes - adott esetben még akkor sem, ha a szövegek éppen magyar nyelvűek. Erre a Yava nemzetközi szinten elért sikerei is utalnak, hiszen a Magyarországon már az A38 Hajót és a Petőfi Csarnokot is megjárt együttes rendszeresen szerepel Európában, például Németországban is - Lengyelországban pedig az idei fesztiválszezonban kiemelkedő sikereket is elértek: a wegorzewo-i EKO Union of Rock fesztiválon a zenekar egyetlen külföldi meghívottként, fő műsoridőben táncoltatta meg több ezer fős közönségét, és a lengyel televíziónak is nyilatkozott. Az átütő sikert látva a rendezvényt szervező menedzseriroda azonal lemezeladási és turnészervezési ajánlatot tettek a Yavának.

A zenekar tagjai:
Mestyán Ádám - basszusgitár
Dus Polett - ének, kaval, furulya, csörgődob
Róka Szabolcs - ének, koboz, oud, lant, tangóharmonika, duda
Németh László Fritz - gitár
Szabó Kristóf - dobok

Diszkográfia:
2008 - Folcore

Hivatalos weboldal: