2011. november 28.

Skindred koncert: a brit slágerlisták új üdvöskéje érkezik a ragga metálosokkal!

Már csak pár napot kell várnia a ragga metal hazai kedvelőinek a Skindred önálló budapesti koncertjére: a walesi zenekar december 1-én a budapesti Barba Negra Music Clubban lép fel. Nem ők lesznek azonban az egyetlen britanniai csapat aznap este a fedélzeten: vendégzenekarként ugyanis azt a Deaf Havanát hozzák magukkal, amelynek új albuma éppen pár hete vezette az ottani slágerlistákat.

A kelet-angliai Norfolk megyéből származik az a négy fiatal srác, akik november első felében lendületből bevették a BBC rockzenei toplistájának első helyezését. A Deaf Havana névre hallgató zenekar valójában azért nem annyira zöldfülű már: bő öt éve működik az eredetileg öt, jelenleg négy tagot számláló csapat, amely még a főiskolás és gimnáziumi évek alatt állt össze. Zajos, feszes, alternatív rockzenéjük egyaránt számíthat a keményebb műfajok és a pop irányába hajló dallamos punkzenék kedvelőinek érdeklődésére – legutóbbi klipjük itt látható:


A kezdeti demók, illetve több EP, album kiadásával, no meg a rendszeres hazai turnézással a Deaf Havana masszív rajongóbázist épített fel otthon, most pedig a szigetországon túl is egyre többen figyelnek fel rájuk. A BMG kiadóhoz való átszerződés után november elején jelent meg a zenekar Fools and Worthless Liars című új albuma, mely az első helyen debütált a BBC rockzenei toplistáján. Nagy lendületet vettek az épp hogy 20 éves srácok: rövid idő alatt megtízszerezték rajongóik számát a Facebookon, ahol az új albumba is belehallgathatunk: http://www.facebook.com/deafhavana .

Most pedig itt az alkalom, hogy élőben is meghallgathassuk ezt a kiváló produkciót, hiszen a szigetország másik, nyugati feléből érkező Skindred éppen ezeket a keleti parti fiúkat választotta kísérőnek a Union Black című európai turnéra, mely Budapestre csütörtökön, december 1-én érkezik. Jegyek még kaphatók országszerte az ismert jegyirodákban, a helyszínen és az interneten!

A Livesond Productions bemutatja:Union Black Tour
2011. december 1., csütörtök 20 óra
Budapest, Barba Negra Music Club (1117 Budapest, Prielle Kornélia utca 4.)
Skindred, Deaf Havana koncertek
Belépő: 4990 Ft, hálózatokban 5600 Ft
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.
Kapcsolódó weboldalak:
Közösségi oldalak:

2011. november 21.

Tátrai Band koncert


A több mint 20 éves múltra visszatekintő Tátrai Band évzáró nagykoncertet tart a budapesti Club 202-ben. Horváth Charlie énekes, Pálvölgyi Géza billentyűs és Tátrai Tibor gitáros november 25-én áll majd újra közösen a színpadra - jegyek még kaphatóak!

1987-ben jött létre a legendás Tátrai Band együttes, a hazai jazz-rock vonal kiemelkedő eredményeket elért páratlan formációja. A sikert sikerre halmozó csapat magja az évek során állandó maradt: Horváth Charlie, Pálvölgyi Géza és Tátrai Tibor ugyanolyan élvezettel zenél, ahogy tették azt pályájuk elején. Sikerük kulcsának tekinthető a Tátrai-Pálvölgyi szerzőpáros sajátos, egymást remekül kiegészítő zenei világának találkozása. Teljesen egyedi hangzásvilágot alakítottak ki, s a Hajnali szél, a Titkos szerelem vagy a Hold szerelme című dalok máig elevenen élnek az egykori hallgatóság emlékezetében. A dalszövegek többségét Kovács Tamás jegyezte. Az 1991-es New York, New York című dal hozta meg az első átütő sikert, innentől kezdve pedig egymást követték a jobbnál jobb lemezek és teltházas koncertek.

A zenekar névadójának, Tátrai Tibornak is emlékezetes a pályafutása: 17 évesen ragadott először gitárt, a magyar rocktörténelem másik legendás gitárosának, Radics Bélának a hatására. A Liszt Ferenc-díjas Tátrai életútja során megkérdőjelezhetetlen hatást gyakorolt a hazai zenei életre: megannyi slágert és felejthetetlen gitárszólót köszönhetünk neki.

2009-ben 10 éves kihagyást követően tért vissza a színpadra a Tátrai Band: varázslatos bulit tartottak a Papp László Budapest Sportarénában. A koncert a 2003-ban elhunyt Kovács Tamás basszusgitárosnak is emléket állított. Charlie jellegzetes, rekedtes hangja, Pálvölgyi Géza dallamai és Tátrai Tibor virtuóz gitárjátéka a hosszú szünetet követően is remekül működött.

Ezúttal a Club 202-ben nézhetjük meg a Tátra Bandet november 25-én, ahol a zenészek egy évzáró közös bulit terveznek a rajongókkal. Az estére jegyeket vásárolhatunk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon, ahol akár kezelési költség nélküli, otthoni jegynyomtatást is választhatunk.

A Concerto Music bemutatja:
2011. november 25., péntek 20.00 óra (kezdés: 22.00 óra)
Budapest, Club 202
Tátrai Band koncert
Belépő: 3000 Ft. elővételben, 3500 Ft. a koncert napján

Kapcsolódó weboldalak:

Közösségi oldalak:

2011. november 14.

HammerFall koncert Budapesten

A májusban kiadott friss lemez (Infection) kapcsán, két év elteltével ismét turnéra indul a svéd HammerFall! Európa egyik legnagyobb metal bandáját a Club 202-ben nézhetjük meg november 28-án egy speciális klubbulin, ahol különleges vendégként az amerikai power metal éllovas Vicous Rumors is fellép. A további két svéd zenekarral (Amaranthe, DeathDestruction) pedig már valóban igazi metal ünnepéllyé alakul az este.

A svéd HammerFall 1997-es bemutatkozó albumával robbant be a köztudatba és egy csapásra a legnagyobb európai heavy metal csapatok közé keürltek. A műfaj stílusjegyeihez mindig is hűek maradtak, és mivel a tagok maguk is vérbeli zenerajongók, pontosan tudják, hogy a közönségnek mire van szüksége. A ’90-es évek közepén, a metal zene legnehezebb időszakában álltak neki a zenélésnek, amikor senki sem törődött a hosszú hajjal, a szélvészgyors gitárszólókkal és a kétlábgépes témákkal. Oscar Dronjak mellett ekkor még az ex-In Flames gitáros Jesper Strömblad is a zenekar sorait erősítette, és együtt próbálták hűen folytatni az Accept, a Judas Priest és társaik által megkezdett utat. Joacim Cans énekes belépésével a zenekar hangzása még inkább kiforrott és a banda mára már mindennél erősebb. Az új lemezük - Infected - is az említett ösvényen halad, rajta egy igazi meglepetéssel, méghozzá a Pokolgép Hol van a szó című számának feldolgozásával. A nyáron ennek kapcsán már megfordultak nálunk egy különleges közös fellépés erejéig - reménykedünk benne, hogy most is készülnek valamilyen meglepetéssel a hazai rajongók számára.

Szerencsénk van, hiszen a turnén különleges vendégként szereplő Vicious Rumors éppen a pesti koncert előtt egy nappal csatlakozik a három svéd együtteshez. Az 1979-ben alapított zenekar nagyon örül a felkérésnek, Geoff Thorpe gitáros vezényletével mindent elsöprő bulival készül San Fransisco elsőszámú power metal zenekara.

A két svédországi előzenekar is tökéletesen illeszkedik az est hangulatához és színvonalához: a nálunk már a Kamelot előtt bizonyított Amaranthe két férfi és egy női énekessel áll ki, zenéjük a melodikus death metal felé hajlik - megannyi stílusjegyet felsorakoztatva. A nyitó Death Destruction pedig ex-HammerFall, Evergrey, Dead By April tagokat tudhat a soraiban. A csapatokat tehát november 28-án láthatjuk a Club 202-ben, jegyeket pedig vásárolhatunk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon.

A Concerto Music bemutatja: European Outbreak 2011
2011. november 28., hétfő 19.00 óra
Budapest, Club 202
HammerFall, Vicious Rumors, Amaranthe, DeathDestruction koncertek
Belépő: 6900 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
Közösségi oldalak:

2011. november 12.

Iced Earth koncert Budapesten

Az énekesváltáson átesett Iced Earth újult erővel folytatja pályáját: az Into Eternityből igazolt Stu Blockkal kiegészülve új albumot jelentettek meg és soha nem látott méretű világ körüli turnéba kezdtek. A Jon Shaffer vezette heavy / power metal kiválóság így Budapestet sem hagyja ki, november 24-én érkeznek a Club 202-be.

Jon Schaffer, egy utcán edződött kemény srác alapította meg 1985-ben az Iced Earth zenekart. Legfőbb célja az volt, hogy tisztelegjen a példaképei előtt, mint a Judas Priest, Kiss vagy az Iron Maiden. A riff-orientált első lemezre nem is kellett sokat várni: 1990-ben jelent meg a zenekar nevét viselő bemutatkozó album, onnantól fogva pedig mindig csak a siker felé vezető következő lépcsőfok járt a fejükben. Eddigi kilenc stúdióalbumukat egytől egyig a metal zene mesterművei közé sorolják. A banda hírnevét a zseniális érzékkel megírt dalok betonozták be az örökkévalóságba. Védjegyük Schaffer jellegzetes gitárjátéka és a hatásos, elgondolkodtató dalszövegek, legyen szó történelemről, sci-firől vagy napjainkat érintő komolyabb témákról. A nóták is kellő változatosságot mutatnak: szívbemarkoló balladáktól (ki ne hallotta volna a Melancholy-t?) kezdve a zúzós metal-himnuszokig minden jól áll nekik.


Az évek során mindig zseniális társakkal vette magát körül Schaffer: Matt Barlow messziről felismerhető hangjával hamar a stílus egyik legnagyobb énekesévé vált. De a Judas Priest-et is megjárt Tim ’Ripper’ Owens is tartotta a mikrofont, míg a jelenlegi felállásban Stu Block van Schaffer segítségére, hogy a megálmodott dalait életre keltsék. Matt Barlow újbóli távozására Jon Schaffer úgy gondolta, hogy csakis egy nagyszabású albummal lehet válaszolni: így született meg a Dystopia - aminek kapcsán talán az Iced Earth életmű eddigi legkeményebb darabjáról beszélhetünk. A régi rajongók is hamar elfogadták Stu Blockot, elvégre hangja kísértetiesen hasonlít Matt Barlowéra, mégis színesebb és a Ripper-féle magas sikolyokat is könnyedén hozza.

Schaffer a turnéra az amerikai heavy metal csapatot, a White Wizzard-ot és klasszikusabb megközelítésben zenélő angol Fury UK-t választotta. A csapatokat november 24-én, a Club 202 színpadán nézhetjük meg, a bulira jegyeket vásárolhatunk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon.

A Concerto Music bemutatja: Dystopia World Tour 2011
2011. november 24., csütörtök 19.00 óra
Budapest, Club 202
Iced Earth, White Wizzard, Fury UK koncertek
Belépő: 6900 forint

Kapcsolódó weboldalak:

Közösségi oldalak:

2011. november 11.

Lizzy Borden: rockzene és horror show Budapesten

Először lép fel hazánkban a ’80-as évek legendás amerikai glam metal bandája

November 30-án először lép fel Magyarországon a '80-as évek amerikai glam metaljának egyik legautentikusabb képviselője, a Lizzy Borden. A Rocktogon klubban tartandó koncert bizonyára ünnepi hangulatban zajlik a csapat hazai rajongótáborának köszönhetően, s ezt a hangulatot igyekszik majd fokozni a budapesti Twister, mely nemrég adta ki debütáló albumát.

Az 1983-ban alapított Lizzy Borden nevű csapatról már az nagyon sokat elmond, hogy nevüket (s egyben a frontember művésznevét) egy olyan lánytól kölcsönözték, aki a rideg szívű szülei lemészárlásával szerzett magának kétes hírnevet a tengerentúlon – az állítólagos rémtettet ugyanis puszta kézzel, egy baltával követte el több mint 100 évvel ezelőtt. Ennek megfelelően a Hollywoodból indult zenekar is a teátrálisan látványos, horror show-val körített rockbandák közé tartozik: a hőskorban a méregköpők, a művér és az egyéb borzongató performanszok a Lizzy Borden koncertek magától értetődő részét képezték.

Persze a csapat hírnevét nem csak az akkoriban szinte kötelező külsőségeknek, hanem a rendkívül karakteres énekhanggal rendelkező frontembernek köszönheti. Lizzy Borden hangja egyszerre éles és dallamos, és a sodró dallamokkal együtt képesek a legnagyobb sztárokat idézően fogós dalokat írni, mint például a Me Against theWorld, az American Metal, vagy a Master of Disguise. Ennek köszönhető, hogy - a Kiss-hez vagy például Alice Cooperhez hasonlóan - a Lizzy Borden dalai sem merültek feledésbe.

A csapat sok más kortársához hasonlóan ugyan kihagyta a ’90-es évek jó részét, de aztán újra aktivizálta magát, és 2007-ben Appointment With Death címmel adtak ki egy remekbe szabott új albumot, melyen szintén található egy-két igazi sláger. Sőt: az Under Your Skin című számhoz egy kifejezetten modern hangulatú videót készítettek, amely az MTV-n is rendre szerepelt, és ráadásul egy ijesztő társadalmi problémára, fiatal lányok önvagdosásra is felhívja a figyelmet. Lizzy korábban és a videó megjelenésekor is számos alkalommal világossá tette, hogy zenéjükkel csak szórakoztatni akarnak, és a leghatározottabban elítélnek minden ilyen önveszélyes cselekedetet.


Ahhoz képest, hogy egy majd három évtizede létező csapatról van szó, amely története során négyszer hódította meg az Államok-beli slágerlisták első helyezését, rendkívül barátságos áron lehet eljutni a november 30-ai koncertre: a budapesti Rocktogonban mindössze 3999 Forint lesz a belépő. A legendás csapat előtt egy első albumát nemrég kiadó tehetséges fiatal csapat, a Twister mutatja be kőkemény rockzenéjét.

A Hammer Concerts bemutatja: Lizzy Bordens Death takes a holiday tour 2011
2011. november 30., szerda 18 óra
Budapest, Rocktogon (VI. ker, Mozsár utca 9.)
Lizzy Borden, Twister koncertek
Belépő: 3999 Ft.
Kapcsolódó weboldalak:

2011. november 9.

U.D.O. koncert Budapesten

A veterán germán metal legenda, vagyis az Accept eredeti énekese, Udo Dirkschneider méregerős lemezzel jelentkezett idén az általa vezetett U.D.O. élén. A Rev-Raptort bemutató turnéból szerencsére minket sem hagynak ki: november 14-én, a budapesti Club 202-ben lépnek fel, ahol természetesen az énekes hihetetlen életművének minden korszakából elhangzanak majd a legnagyobb fémslágerek. Udo ezúttal is megmutatja, hogy az idő még mindig nem fog rajta!

1981 fontos év volt az Udo Dirkschneider vezette Accept számára: kijött harmadik lemezük Breaker címmel, és ez már végérvényesen biztosította számukra a megérdemelt nemzetközi áttörést. A következő években sorra szállították a metal himnuszokat: a Restless and Wild, Balls to the Wall és a Metal Heart dalait sokan máig kívülről fújják. Magyarországon is hihetetlen népszerűségnek örvendtek, sokaknál ott pihennek még az említett albumok, az Accept-felvarrós farmerdzsekikről nem is beszélve. Aztán ’80-as évek végén zenei nézeteltérések miatt a zenekar és a frontember külön utakon folytatta munkásságát: Udo mindenáron a tradicionális metal mellett akart maradni - így létrehozta saját bandáját, U.D.O. néven. A közönség hamar megszerette és befogadta az új zenekart is, hiszen Udo a megszokott színvonalból sosem adott alább. Még a későbbi Accept-összeboruláskor sem feledkezett meg „saját gyermekéről”, s többször kijelentette, hogy az U.D.O. örökké létezni fog!

A mester pályafutása során mindig hű maradt elveihez és rajongóihoz. Ennek is köszönhető, hogy szerte a világban sosem csökkent megbecsülése és kiérdemelte helyét a legnagyobb metal énekesek között. Az újabb kori U.D.O. lemezein is az a karizmatikus, színtiszta metal hallatszódik, ami mindig is végigkísérte karrierjét. Klasszikus riffelés, óriási refrének és epikusabb tételek, valamint egyből támadó, azonnali fejrázásra késztető számok mind-mind jellemzik munkásságát. Mindez erőteljes, fémes és modern hangzással megtámogatva.

Udo a koncertezést is legalább annyira élvezi, mint pályája elején - erről személyesen november 14-én, a budapesti Club 202-ben is meggyőződhetünk. A bemelegítés szerepét ezúttal a norvég melodikus metal Sevenfield és a hazai metal szupergroup, az EGO Project látja el. A heavy metal eseményre belépőjegyünket megválthatjuk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon.

A Concerto Music bemutatja: Rev-Raptor Tour
2011. november 14., hétfő 19.00 óra
Budapest, Club 202
U.D.O., Sevenfield, EGO Project koncertek
Belépő: 4500 Ft. elővételben, 5500 Ft. a koncert napján

Kapcsolódó weboldalak:

Közösségi oldalak:

Amon Amarth és As I Lay Dying Budapesten


November végén nem mindennapi összeállítású turné éri el Magyarországot: az északi „viking metal” legnagyobb bandája, a svéd Amon Amarth és az amerikai metalcore hullám éllovasa, az As I Lay Dying fogott össze egy brutális koncertsorozat erejéig. A görög Septicflesh-sel kiegészülve november 21-én a budapesti Club 202-re mérnek kíméletlen csapást.

Noha maguk a tagok nem szeretik különösebben a bekategorizálásokat, mégis kijelenthetjük, hogy a svéd Amon Amarth zenekar elsősorban a viking metal jeles képviselőjeként vált híressé. Ebből a szempontból első ránézésre talán furcsának tűnhet a Surtur Rising nevű turnéjuk szereplőgárdája, hiszen sem az As I Lay Dying, sem a Septicflesh nem a tartozik az északi harcos népek mitológiájából merítő együttesek közé.

Ha jobban megnézzük az Amon Amarth történetét, akkor viszont már nem tűnik olyan vadnak ez a felállás: a svédek a kezdetben grindcore zenekarnak indultak, s csak az 1992-ben felvett, hatalmas termetű, hangjával is Thorra emlékeztető Hegg hozta a viking mitológiával kapcsolatos szövegvilágot, ami a zenekar hangzásának teljes újragondolását eredményezte. A névváltoztatás sem maradt el, innentől fogva működnek Amon Amarthként (ami a Végzet hegye J.R.R. Tolkien könyvéből). A saját, markáns hangzásvilágukat is viszonylag hamar megtalálták: szemben a sokszor inkább vidámkodó viking bandákkal az Amon Amarth inkább nyers death metalból merít, amit erőteljes brutalitással fűszerez meg. A határaikat folyamatosan feszegetik, legutóbbi albumuk, a Surtur Rising is teljes mértékben illik az eddig megkezdett sorba. a zúzós, kőkemény riffek mellett hallható dallamos gitárharmóniákat és a lélek mélyére hatoló ritmusokat Johan Hegg messziről felismerhető súlyos üvöltése egészíti ki kerek egésszé.

A koncertsorozaton egy hasonlóan nagy sikerű zenekar kíséri el a vikingeket az As I Lay Dying személyében. A Grammy-jelölést is begyűjtő amerikai metalcore csapat sikerét jól jelzi, hogy a tengerentúlon képesek voltak - a nem éppen rádióbarát zenéjükkel - az egészen elképesztőnek tűnő 1.000.000 darabos eladott lemezszámot is túllépni. A 10 éves évfordulójukkal karrierjük fordulóponthoz ért, amit egy ennek tiszteletére kiadott albummal (Decas) és nagyszabású turnéval ünnepelnek. Egyértelműen nagy bulira és igazi slágerparádéra készülnek a budapesti koncerten is!

A turné budapesti állomására a Club 202-ben kerül sor november 21-én, ahol az estét a szimfonikus death metalban utazó görög Septicflesh nyitja. A belépőjegyeket a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon is megválthatjuk. Utóbbinál az otthoni jegynyomtatás kényelmes lehetősége is választható.

A Concerto Music bemutatja: Surtur Rising Tour Europe Autumn 2011
2011. november 21., hétfő 19.00 óra
Budapest, Club 202
Amon Amarth, As I Lay Dying, Septicflesh koncertek
Belépő: 4900 Ft elővételben, 6900 Ft a koncert napján
Kapcsolódó weboldalak:
Közösségi oldalak:

2011. november 2.

Kanon x Kanon koncert Budapesten

Az idei évben talán utoljára lehet részünk egy igazi, hamisítatlan japán koncert-különlegességben: november 9-én a Kanon x Kanon varázslatos duója érkezik a budapesti Club 202 színpadára, hogy egy felejthetetlen élménnyel gazdagítsa a kilátogatókat – sőt, a kifejezetten a magyar rajongóknak készült videóüzenet már az olvasókat is elbűvöli.

Különleges videóüzenetet küldött a magyarországi rajongóknak a hamarosan Budapesten fellépő Kanon x Kanon zenekar:


Talán a fenti felvételből is érződik, hogy a formáció bemutatása nem egyszerű feladat, hiszen a sokszínű, néhol elvont japán zenekultúrához viszonyítva is egyedi előadókról beszélhetünk, akik nem mindennapi módon nyűgözik le a hallgatóságot, és munkásságuk értékelése egyúttal feltételez némi jártasságot a japán kultúrában is. A duót egy Kanon Wakeshima nevű csellista lány (akinek a Kanon a keresztneve) és az AnCafe basszusgitárosaként ismert Kanon alkotja (aki egyébként fiú, és eredetileg Sano Shinya-nak hívják). Kanon Wakeshima már 3 éves korában megbarátkozott a csellóval, így hangszeres tudása megkérdőjelezhetetlen; mellette angyali hanggal is rendelkezik. Nem is csoda, hogy Mana (a Malice Mizer egykori sztárja) is felfigyelt rá és egyengette az útját. Bemutatkozó kislemezük 2010 novemberében jelent meg Calendula Requiem címmel és rövidesen egy népszerű anime sorozat, a Shiki betétdalaként tette őket közismertté. A klipből itt láthatunk egy részletet.

Második kislemezük folytatta a sort, hiszen az idén nyáron kiadott Koi no Doutei a „30-sai no Hoken Taiiku” nevű anime, azaz japán rajzfilmsorozat betétdalává vált (ami egyébként egy 30 feletti szűz egyetemista első szerelmi kalandjait meséli el). Ebből már egyértelműen látszódik, hogy különös vonzalmat éreznek az anime sorozatok világa iránt és a vizuális kifejezés is kulcsfontosságú szerephez jut náluk. Ahogy szokták is mondani: valahol a 2 és a 3 dimenziós világ között vannak félúton, pont mint amikor a valódi és az anime-világ találkozik. A zseniális dalok mellé természetesen kellőképpen felépített élő fellépések is dukálnak: júliusban adott első amerikai koncertjüket elsöprő sikerként könyvelhetjük el.

Szerencsére az európai rajongóknak sem kell sokat várni az együttesre, hiszen novemberben kezdik meg első turnéjukat a kontinensen, aminek keretében hozzánk is ellátogatnak. A párost a Club 202 színpadán nézhetjük meg november 9-én. Az eseményre belépőjegyünket megvásárolhatjuk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon is.

A Concerto Music bemutatja:
2011. november 9., szerda 18.00 óra
Budapest, Club 202
Kanon x Kanon koncert
Belépő: 4500 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
Közösségi oldalak: