2013. május 31.

Krisiun koncert júliusban

Extrém baráti jegyárral rohamoz július 5-én a brazil death metal egyes számú csapata, a Krisiun. A Club 202-ben tartandó koncerten két hazai csapat is szerepel: a debreceni Angerseed és a budapesti Kill With Hate, mely a Wacken Metal Battle nevű tehetségkutató friss győzteseként hamarosan a világ egyik legnagyobb metal fesztiválján, a Wacken Open Airen is színpadra állhat.


A 2011-es Metalfest után ezúttal ismét klubkoncerten láthatjuk a Krisiun zenekart. Legutóbbi, The Great Execution című albumuk két éve jelent meg, és ez volt a 23 éve működő együttes nyolcadik stúdiólemeze. Az album mutat néhány lényegi változást a korábbi kiadványokhoz képest, de alapjaiban véve magabiztosan hozza azokat az elemeket, amelyek a csapat régi rajongóinak, vagyis a régisulis, nyers death metal kedvelőinek fontosak lehetnek. A kőkemény és gyors alapokat éles tempóváltások, és néhány talán nem várt megoldás: torzítatlan gitárhangok és olyan különleges motívumok színesítik, mint például egy kis flamenco zene, vagy éppen a legendás veterán hc/punk zenekar, a Ratos del Porao énekesének vendégszereplése.

Bár a lemez már több mint egy éve megjelent, a nyitódalhoz készült videót csak tavaly decemberben tette közé a banda. A The Will To Potency felvételeinek készítésében Tommy Jones segédkezett rendezőként és producerként. Eredetileg egy turnéfelvételt akartak készíteni a koncertek alatt, de a klip anyag végül az utolsó fellépés előtt, két turnéállomás között készült el: a klipet ugyanis az Új-mexikói sivatag közepén, az országút mellett rögzítették, alig két óra alatt. A be nem tervezett akció a mexikói határőrség figyelmét is felkeltette, de amikor a kiszálló egység megállapította, hogy zenészek semmi illegálisban nem sántikálnak, végül csak a telefonjukkal örökítették meg a nem mindennapi látványosságot.


Az efféle ad hoc megoldások mellett a Krisiun - korához méltóan - egyébként is ragaszkodik azokhoz a hagyományos felvételi technikákhoz, amelyek megítélésük szerint igazán élővé és intenzívvé tehetik egy stúdióalbum megszólalását. Ennek köszönhetően legutóbbi lemezüket is hagyományos, analóg felszereléssel rögzítették, méghozzá a németországi Stage One Stúdióban. A borítót egy japán képzőművész, Toshihiro Egawa készítette, akinek a munkáival többek között a Suicide Silence, a Heaven Shall Burn, a Devourment és a Dying Fetus borítóin is találkozhattunk.

A brazil csapat egy észak-amerikai kör után érkezik majd Európába, ahol néhány fesztiválon is játszik majd, szeptemberben pedig ott lesz a világ egyik legnagyobb metal zenei eseményén, a braziliai Rock In Rio-n is, többek között az Iron Maiden, a Metallica és a Slayer társaságában.

A budapesti koncerten két hazai csapat is színpadra áll. A műfaj számos nagyágyúja - így a Cannibal Corpse, az Origin vagy épp a Black Dahlia Murder - előtt is játszó budapesti Kill With Hate kompromisszumok nélküli death metalja legutóbb a Wacken Metal Battle hazai tehetségkutatóján bizonyított, és a begyűjtött első helyezésnek köszönhetően az együttes felléphet a németországi Wacken Open Air fesztiválon is. Voices Of Obliberation című lemezük nemrég jelent meg, világszerte a kanadai PRC Music gondozásában. A másik hazai fellépő a 2007-ben alakult debreceni Angerseed lesz, mely egyenes és lényegre törő, de a komplexebb zenei megoldásokat sem nélkülöző death metalt szállít.

A nyári uborkaszezonban ritkaság számba megy majd a július 5-ei extrém metal est, melyre szinte szemtelenül olcsón lehet jegyeket vásárolni, hiszen elővételben 1500 forint, a helyszínen pedig 2000 forint lesz a tarifa.

A Concerto Music bemutatja: Krisiun European Summer Tour 2013
2013. július 5., péntek 18 óra
Budapest, Club 202
Krisiun, Kill With Hate, Angerseed koncertek
Belépő: elővételben 1500 Ft, a helyszínen 2000 Ft.
Jegyek kaphatók: Kapható a CD Pince, Hammer és Headbanger lemezboltokban, a Ticket Expressz és Ticketportal hálózatában, valamint utánvéttel a www.concerto.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.concerto.hu
http://www.krisiun.com.br

2013. május 30.

Őszi koncerthírek, Volbeat-Hegyalja jegyakció a Concerto Musicnál

Children of Bodom, Iced Earth, Therion, Finntroll, Freedom Call, Soilwork és Orphaned Land a nyár utáni koncertnaptárban 

Bár a nyári fesztiválszezon éppen hogy megkezdődött, az őszi és téli klubkoncertek listája is alakul már, hiszen az elmúlt hetekben számos nemzetközi metalbanda jelentkezett be Budapestre. Szeptemberben a Finntroll, októberben az Orphaned Land és a Freedom Call, novemberben a Children Of Bodom és a Soilwork, decemberben a Therion és az Arkona, jövő februárban pedig az Iced Earth tér vissza egy-egy koncert erejéig. A nyárra koncentrálóknak pedig egy különleges bérletakcióval állt elő a Concerto Music és a Hegyalja Fesztivál: aki kombinált jegyet vesz a június 18-ai Volbeat koncertre és a tokaji fesztiválra, az akár 10.000 forintot is megtakaríthat a vásáron! 

A Borsodi Hegyalja Fesztivál és a Concerto Music minden idők egyik legjobb dán metal csapatával hidalja át a tavasz és a nyár közötti szakadékot: június 18-án a Pecsa Music Hallban mutatja be új lemezét a Volbeat. A koncertre és a fesztiválra különleges közös belépő is kapható: a Hegyalja-Volbeat Bérlettel mintegy 10 ezer forintos kedvezménnyel juthatunk el a Pecsába és a Hegy're is.

A nyári szünet után igazi nagyágyúkat vet majd be a Concerto Music: Blodsvept című új lemezét mutatja be szeptember 13-án a legnagyobb folk metal csapat, a Finntroll, október 4-én pedig az izraeli progresszív metal zenekar, az Orphaned Land érkezik júniusban megjelenő, All Is One című lemezével. Október 11-én a Freedom Call happy metal csapata néz be ismét a Club 202-be, november 21-én a Soilwork és a Keep Of Kalessin mozgatja át a fejrázó izmokat, másnap pedig Alexi Laiho és a Children Of Bodom tér vissza a Pecsába, a Halo Of Blood című korong lemezbemutató turnéjának keretében.

December 10-én a Therion szerepel Rock Opera Unveiled című műsorával, az orosz Arkona kíséretében. A svéd szimfonikus metal műfajteremtő csapatának koncertjére az első 100 jegyet különleges kedvezménnyel vásárolhatjuk meg a www.concerto.hu weboldalon.

Megvan 2014 első koncertje is: február 5-én ugyanis az Iced Earth érkezik majd Budapestre. Az őszre új stúdióalbumot tervező, nemrég pedig Live In Ancient Kourion címen koncert DVD-t kiadó amerikai csapat a Club 202-ben játszik majd.

a Concerto Music bemutatja: Volbeat Live 2013
2013. június 18., kedd 19 óra
Budapest, Pecsa Music Hall
Volbeat koncert
Belépő: 7900 Ft
Kapható a CD Pince, Hammer és Headbanger lemezboltokban, a PeCsa jegypénztárban, valamint utánvéttel a www.concerto.hu oldalon. A Ticket Expressz és Ticketportal hálózatában május 1-től, és a koncert napján 8.900.-
Volbeat-Hegyalja Bérlet ára: 31.900 helyett 22.300 Ft, kapható a Ticket Expressz és a Ticketportal hálózatában, valamint a Pecsában

a Concerto Music bemutatja: Blodsvept Over Europe Tour 2013
2013. szeptember 13., péntek 18 óra
Budapest, Club 202
Finntroll, Tyr, Skalmöld koncertek

a Concerto Music bemutatja: All Is One Tour
2013. október 4., péntek 18 óra
Budapest, Club 202
Orphaned Land koncert + vendégek
Belépő: 3500 Ft

a Concerto Music bemutatja: Ages of Light Tour 2013
2013. október 11., péntek 19 óra
Budapest, Club 202
Freedom Call koncert + vendégek

a Concerto Music bemutatja: The European Infinity Tour 2013
2013. november 21., csütörtök 18 óra
Budapest, Club 202
Soilwork, Sybreed, Keep Of Kalessin koncertek
Belépő: 4900 Ft

a Concerto Music bemutatja: Halo of Blood Over Europe 2013
2013. november 22., péntek 19 óra
Budapest, Pecsa Music Hall
Children Of Bodom, Decapitated, Medeia koncertek
Belépő: 6900 Ft, a koncert napján 7900 Ft.

a Concerto Music bemutatja: Rock Opera Unveiled
2013. december 10., kedd 18 óra
Budapest, Club 202
Therion, Arkona, Sound Storm, The Devil koncerte
Belépő: az első 100 db kedvezményesen 4900 Ft a www.concerto.hu oldalon!

a Concerto Music bemutatja: World Tour 2014
2014. február 5., szerda 19 óra
Budapest, Club 202
Iced Earth koncert + vendégek
Belépő: 4900 Ft, a koncert napján 6900 Ft.
Jegyek kaphatók a CD Pince, Hammer és Headbanger lemezboltokban, a Ticket Expressz és Ticketportal hálózatában, a PeCsa és Club 202 jegypénztárban, valamint utánvéttel a www.concerto.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.concerto.hu
https://www.facebook.com/concertoconcerts

2013. május 28.

Uriah Heep: ősszel önálló koncert a Pecsában

Szeptemberben 21-én ismét Budapesten, a Pecsa Music Hallban zenél a Uriah Heep. A sokat látott épület falai között teljes hosszúságú, és a több mint 40 éves legendás zenekar munkásságát felölelő műsorra készülhetnek az érdeklődők, a legutóbbi, Into The Wild című lemez dalai mellett.
Szomorú hírek árnyékolta a Uriah Heep nemrég bejelentett őszi turnéjának hírét: néhány napja meghalt a zenekar 1976-ban csatlakozott basszusgitárosa, Trevor Bolder. A rákban elhunyt zenész a több mint 30 éves Heep pályafutása mellett korábban David Bowie oldalán játszott, ott volt a legendás a Spiders From Mars alapításakor is. Februárban életmentő műtéten és terápiákon esett túl, és már a visszatérésre készült – egy percre sem gondolt arra, hogy a betegség végleg eltántoríthatja a basszusgitártól és a színpadok világától. A zenekar jelenleg Dave Rimmer basszusgitáros közreműködésével játszik, így jó eséllyel szeptemberen is ebben a felállásban érkeznek Budapestre: Dave korábban a Zodiac Mindwarp nevű csapatban zenélt.
A Uriah Heep a szomorú események ellenére sem tervez visszavonulást, hiszen a zenekar egyike azon keveseknek, akik a műfaj hőskora, azaz a '60-as évek óta szünet nélkül, töretlen lendülettel működik. Az egykori alapító tagok közül ma már csak Mick Box tagja az aktuális felállásnak, aki az alapító énekes, David Byron halála és Ken Hensley billentyűs távozása után a '80-as évek végére újra megszervezte a zenekart. Az évtizedek alatt több mint két tucat zenész fordult meg a Heepben, s így egy hatalmas családra hasonlít. Az elmúlt hetekben például az 1976 és 79 közötti énekes, John Lawton tért vissza néhány koncert erejéig a bandába, hogy helyettesítse a rutinműtéten áteső Bernie Shaw-t.
A több mint két tucat stúdióalbumot jegyző Heep legutóbbi albuma a 2011-ben kiadott Into The Wild, melyet ugyan már bemutattak egyszer Budapesten, de köszönhetően töretlen sikerüknek és a Budapesten eltöltött remek napoknak, a zenekar úgy döntött, hogy idei, Nail To The Head című turnéjából sem hagyja ki a magyar fővárost.
A 2011-es lemez a 2008-as Wake The Sleeperhez hasonlóan lendületességében és minőségében is az együttes legszebb időit idézi. Ezúttal is a Status Quo-ból ismert Mike Paxman volt a lemez producere, és közreműködésével tökéletesen sikerült megidézni a a hetvenes évek brit hard rock zenekarainak zenei világát. Kötetlen és felszabadult örömzene hallható az albumon, melyet az ének és a Hammond orgona hangja dominál, és éppen ez a hangulat, valamint a profi és energikus előadásmód teszi lehetővé, hogy a pályafutása alatt 30 millió lemezt eladó zenekar néhány évenként ellátogathasson hazánkba, miközben időről időre beutazza Európát és a világot. Most szeptemberi koncertjükre ülő és állóhelyek egyaránt kaphatók.
A Livesounds bemutatja: Nail To The Head Tour2013. szeptember 21., szombat 20 óra
Budapest, Pecsa Music Hall
Uriah Heep koncert
Belépő: állóhely: 7500 Ft, a koncert napján 7900 Ft. ülőhely: 7900 Ft
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a www.livesound.hu weboldalon.

2013. május 8.

Septicflesh: fő fellépőként tér vissza a szimfonikus death metal banda

Modern, szimfonikus és misztikus megközelítésben előadott, technikás extrém metal zenével várja május 21-án a Hammer Concerts a Club 202-be látogatókat. A többek között a Prágai Filharmonikusokkal is együttműködő görög death metal zenekar, a Septicflesh ezen az estén végre fő zenekarként, teljes hosszúságú műsorral szerepel, az olasz Fleshgod Apocalypse technikás felvezetését követően. Bemelegítésként a holland Carach Angren misztikus black metal tételeit, a szintén görög Descending lendületes, technikás dallamos death metalját, valamint a hazai Konstellation death/black nótáit hallgathatjuk meg.

A görög Septicflesh 1990 óta tökéletesíti sajátos hangulattal bíró, szimfonikus elemekkel ötvözött extrém metal zenéjét. Bár 2003 és 2007 között az együttes nem működött, az azóta eltelt években két olyan albumot is letettek az asztalra, mely egyértelművé tette a műfaj követői számára: a komor hangulatú szimfonikus betéteket használó metal zenekarok közül a Septicflesh legjobb.

Szándékuk komolyságát az is szemlélteti, hogy legutóbbi, 2011-es albumukon a szimfonikus betéteket egy valódi zenekar, egész pontosan a Prágai Filharmonikusok rögzítették. Producerként a Hypocrisy és Pain együttesekből jól ismert Peter Tägtgren működött közre. A Great Mass című lemez borítója is bemutatja az együttes koncepciójának különböző oldalait: olyan antik görög szoborfigurákat látunk, melyek kicsavarodott, nyugtalanító pozícióban vannak ábrázolva. A nemes márvány és a nyers hús párosítása is jelképezi azt a feszítő kettősséget, mely a Septicflesh komolyzenei eszközökkel és a heavy metal hagyományos hangszereivel előadott, extrém énekhangokkal betetőzött tételeit is áthatja. Fantázia és valóság, rend és káosz, istenek és démonok egyszerre vannak jelen – mind ugyanazon az emberi elme szüleményei.

A nemrég korai albumait újra kiadó Septicflesh utoljára tavaly nyáron járt Budapesten, méghozzá a Behemoth és a Vader társaságában, de akkor csak egy rövidebb koncertet volt lehetőségük adni – most az este fő fellépőjeként végre teljes műsorral állnak színpadra. Előttük egy olasz zenekar, a Fleshgod Apocalypse zenél, mely több ponton is kapcsolódik a headlinerhez: egyrészt szintén technikás, szimfonikus elemekkel tűzdelt death metalt játszanak, másrészt augusztusban megjelenő új albumuk egy görög témát, a knosszoszi labirintus mítoszát idézi fel. „Elsősorban a filológiai szempontra koncentráltunk, és egy roppant mániákus, valamint alapos kutatás nyomán sikerült a mai időkre érvényes metaforákat megalkotnunk, hiszen a labirintus jól példázza annak vég nélküli keresését, hogy valójában kik is vagyunk.” – mondta el az egyelőre cím nélküli lemez kapcsán Tommaso Ricardi énekes-gitáros.

A szintén fellépő, Hollandiából érkező Carach Angren zenéje inkább legendákon, szellemtörténeteken alapul, amit már az is jól érzékeltet, hogy a Vasgádorost jelentű nevük szindarinul van – vagyis a Gyűrűk Ura alkotójaként ismert J.R.R. Tolkien által kitalált tünde nyelven. Az este negyedik fellépője is egy görög csapat: a Descending modernebb, lendületes stílusban játszik dallamos death metalt. Stílusukat a soron következő koncertekre beugró gitáros személye is körülírja: a turnén ugyanis a Suicidal Angels-ből már ismert gitáros, Panos Spanos játszik majd velük. The Energy című klipjük itt látható: 


Május 21-én a négy külföldi csapathoz a Dunakesziről érkező The Konstellation csatlakozik a budapesti koncerten: a death/black metalt játszó banda első stúdiólemeze tavaly decemberben jelent meg, Order Of The Universe címen, és már javában dolgoznak egy III címet viselő új EP-n. The Anger Source című számukkal nemrég a brit Terrorizer magazin Beast From The East mellékletére is felkerültek, és a dalhoz hamarosan egy videóklip is készül.

a Hammer Concerts bemutatja: The Great Mass Over Europe Tour
2013. május 21., kedd 18 óra
Budapest, Club 202
Septicflesh, Fleshgod Apocalypse, Carach Angren, Descending, The Konstellation koncertek
Belépő: 3999 Ft, a helyszínen és a Ticketportal hálózatában: 4999 Ft.
Jegyek kaphatók az ismert rockboltokban, a Ticketportal hálózatában és a metalshop.hu-n.

Kapcsolódó weboldalak:

2013. május 7.

Negura Bunget, Moon and the Nightspirit: spirituális koncertest a Dürerben

Visszatér Budapestre a Transzilvániai Spiritualitás: ismét a magyar fővárosban játszik az első erdélyi black metal zenekar, a Negura Bunget. A május 16-án, a Dürer Kertben fellépő együttest a hazai Moon and the Nightspirit pogány népmeséket idéző éteri muzsikája, valamint a romániai népzenéket feldolgozó Din Brad előadása vezeti fel.

A Negura Bunget az erdélyi havasok és végtelen erdőségek vad és fékezhetetlen szelleméből táplálkozik. A zenekar testesíti meg az erdők mélyéről előgomolygó fekete ködöt, a nyers természet lüktető, építeni és pusztítani egyaránt képes erejét, melyet az ember ugyan néha korlátok közé képes szorítani, valójában azonban sohasem uralja. Legutóbbi albumuk címe - Poartă de Dincolo (Kapu a túlvilágra) utal a témaválasztásra: a zenekar bemutatja azt az általuk "Transzilvániai Spiritualitás"-nak nevezett hiedelemvilágot, mely még ma is aktívan él a helyi néphagyományokban... a halhatatlanság titka, a vér törvényei és az Anyatermészet bölcsessége áll eme ősi tanok középpontjában, a Negura Bunget pedig szeretne új nyilvánosságot teremteni a régi tudásnak. Zenéjük hullámzó hangulatára nagy hatással volt szűkebb hazájuk lakóinak rideg nyugalmat árasztó, ám valójában forrongóan agresszív lelki világa, szövegeikre pedig román népballadák csakúgy, mint a hagyományos erdélyi népdalok.

Az este folyamán kevésbé vad, de legalább ennyire átszellemült produkcióra számíthatunk a hazai Moon and the Nightspirit részéről: elfeledett álmok, és el nem mondott mesék misztikus világába invitál minket az akusztikus eszközökkel, és hagyományos népi hangszerekkel játszó zenekar. A közel másfél év után újra fővárosi színpadon álló Nightspirit maximális igényességgel megszerkesztett zenei utazást kínál egy olyan világba, melyet pogány népmesék, ódon magyar népzenék és a mohalepte erdőségek szépsége ihletett. A sajátos, erdei világzenét pogány rítusokkal beoltó zenekar nemrég az Egyesült Államokban is fellépett, és jelenleg ötödik stúdióalbumán dolgozik, mely a tervek szerint a nyár végén jelenik meg.

A május 16-ai koncert harmadik fellépője a Negura Bunget dobosának mellékprojektje, vagyis a Din Brad, mely a romániai népzenék világát igyekszik feltárni. A zenészek egyrészt létező román népdalokat adnak elő különböző énekesek segítségével, másrészt saját dalokat is írnak, melyeket vízióik mellett a román népzenei örökség is táplál. E kettős megközelítés segítségével a Din Brad zenéje egyszerre képes autentikus, és mégis egyéni népzenei megközelítésmódot biztosítani.

A három előadó koncertjére a Dürer Kertben kerül sor, amely egyben a korábban Mátrafüreden megrendezett Fekete Zaj Fesztivál idei helyszíne is lesz. A mostani rendezvény a nyárra tervezett több napos koncertsorozat afféle előfutáraként is értelmezhető.

a Negative Art Prod. és a Fekete Zaj Fesztivál bemutatja:
2013. május 16., csütörtök 20 óra
Budapest, Dürer Kert
Negura Bunget, The Moon and the Nightspirit, Din Brad koncertek
Belépő: 1500 Ft, a helyszínen 2000 Ft.
Jegyek kaphatók: CD Pince, Dürer Kert, Ticketportal

Kapcsolódó weboldalak:

2013. május 3.

Vicious Rumors, Circle II Circle: power metal nap Pünkösd hétfőn a Club 202-ben

Május 20-án, azaz Pünkösd hétfőjén egész napos power metal vigadalomra vár mindenkit a Hammer Concerts, amely kora délutántól összesen nyolc bandát állít színpadra ezen a napon a Club 202-ben. A két húzónév az amerikai veterán banda, az új albummal érkező Vicious Rumors, valamint a szintén új albummal érkező floridai heavy metal csapat, a Circle II Circle. Az európai színteret képviseli a három évtizedes múltra visszatekintő francia Nightmare, továbbá a szintén francia Eternal Flight és a brit Iron Knights, míg a The Order of Chaos Kanadából érkezik. Két hazai csapat is szerepet kap majd: a Demonlord és a Power nyitja meg a koncertek sorát.

Pünkösd hétfőre, azaz munkaszüneti napra időzítette a Hammer Concerts a tavasz egyik legfontosabb power metal eseményét, ahol összesen nyolc zenekar játszik majd. A fellépők között modernebb és hagyományos megközelítésben zenélő, fiatal és igazi veterán bandákat is találunk, és több csapat új lemezt is hoz magával a turnéra.

A nap fő attrakciója az 1979 óta működő Vicious Rumors; San Francisco power metal királyai tizenegyedik, vadonatúj albumukat hozzák Budapestre. Az Electric Punishment című kiadvány remekül szemlélteti, hogy mennyi erő van a csapatban: „Folyamatosan növekedtünk, nem volt két ugyanolyan albumunk a pályafutásunk alatt, hiszen mindig új, friss megközelítéssel álltunk neki az alkotómunkának.” – mondta el büszkén a gitáros, Geoff Thorpe. Az európai turnéra különleges felállással érkezik a banda, a családi problémák miatt távol maradó Brian Allent ugyanis a korábban beugróként már szereplő énekes, a Helstarból ismert James Rivera helyettesíti. A Vicious Rumors I Am the Gun című új videóját itt nézhetjük meg:

A szintén amerikai, Floridából érkező Circle II Circle az egykori Savatage frontember Zak Stevens saját zenekara, mely 2001 óta működik, és három év után idén adott ki ismét egy lemezt, Seasons Will Fall címen. A hattagú csapatból öt zenésznek az énekhangja is remek , így változatos és erőteljes produkcióra számíthatunk a progresszív power és heavy metal elemeket is felvonultató bandától – valamint egy speciális Savatage programra is, melyet az Edge Of Thorns album megjelenésének húszéves jubileuma alkalmából adnak majd elő. A Seasons Will Fall album címadó dalához készült, lírai felütésű videó itt látható:


A két amerikai csapat mellett két francia és egy brit banda is Budapestre érkezik. A Nightmare révén a francia heavy metal színtér doyenjét láthatjuk a színpadon, hiszen a csapat még 1979-ben alakult, és anno a Def Leppard előtt adott koncertjével vált ismertté, 1983-ban. A brit újhullámos heavy metal Grenoble-i képviselői ugyan abbahagyták a közös zenélést 1987-ben, de 1999 óta ismét alkotnak, méghozzá az énekessé avanzsált egykori dobos, Jo Amore vezetésével. Azóta a banda többször szerepelt a Wacken Open Air Fesztiválon, és közösen turnézott a Blind Guardiannel és az After Foreverrel is – ezúttal a 2012-es Burden Of God című albumukat hozzák Budapestre.

Szintén Franciaországból érkezik a 2001-es alapítású Eternal Flight, melynek dallamos power metal muzsikája erőteljes riffeket, progresszív és emelkedett hangvételű zenei megoldásokat, valamint érzésekkel teli, széles orgánumú énekhangot kínál. A londoni Iron Knights önmagát afféle vámpír brigádként jellemzi, zenéjük pedig biztosan elnyeri majd az Iron Maiden, vagy éppen a Judas Priest rajongóinak tetszését. A kanadai The Order Of Chaos egy kicsit komorabb felfogásban játszik heavy, power és thrash metalt. Az idén 10 éves zenekar élén a rendkívül változatos és erőteljes énekhanggal rendelkező Amanda Kiernan áll, és a hazájában már népszerű csapat nálunk is egyre ismertebb: tavaly szeptemberben a Lilian Axe vendégeként ugyanis már játszottak a Club 202-ben.

A hat külföldi együttes mellett két magyar csapat is hozzájárul majd az est remek hangulatához. A több mint 15 éve működő Demonlord hazánk egyik legjobb power metal zenekara, mely a számtalan koncertnek és fesztiválfellépésnek köszönhetően jól ismert a műfaj hazai kedvelőinek körében. A Mosonmagyaróvárról érkező Power zenekar is friss lemezt tár majd a nagyérdemű elő: Tükrök című bemutatkozó lemezük nemrég jelent meg.

Aki nem akar lemaradni a zenekarok egyikéről sem, érdemek korán érkeznie majd a Club 202-be, ahol már 14 órakor megnyitják a kapukat, így biztosak lehetünk benne, hogy egy nyakizmokat erősen igénybe vevő, egész napos power metal dózist vehetünk magunkhoz május 20-án.

a Hammer Concerts bemutatja: Electric Punishment Tour
2013. május 20., hétfő 14 óra
Budapest, Club 202
Vicious Rumors, Circle II Circle, Nightmare, The Order Of Chaos, Eternal Flight, Iron Knights, Demonlord, Power koncertek
Belépő: elővételben 4499 Ft, a helyszínen és elővételben a Ticketportal hálózatában: 4999 Ft.
Jegyek kaphatók az ismert rockboltokban, a Ticketportal hálózatában és a metalshop.hu-n.

Kapcsolódó weboldalak:

2013. május 2.

Volbeat: rockabilly és metal keverékére bulizhatunk a Pecsában

A színpadkép és a dalok hangulata alapján akár Elvis Presley és a Metallica koprodukciójának is nézhetnénk a Volbeat koncertjét. Bár egy ilyen párosítás persze nem jöhetne létre, a dán zenekar időről időre bebizonyítja, hogy a belőtt sérós jampecok és a metalheadek nem zárják ki egymást: növekvő népszerűségüknek hála ezúttal már Pecsa Music Hall színpadán játszanak június 18-án.

A Pecsa Music Hallban tartja következő magyarországi koncertjét a dán Volbeat, mely az április elején megjelent Outlaw Gentlemen & Shady Ladies című új albumot mutatja be. A cím (szabadon fordítva: törvényen kívüli úriemberek és rafinált hölgyek) a korábbi lemezekhez hasonlóan frappánsan mutatja be pár szóban azt a világot, melynek a hangulatát megidézi a 2000-ben alakított együttes: zenéjüket hallgatva kicsit olyan érzésünk támad, mintha egy metalbandát állítottak volna Elvis Presley vagy éppen Johnny Cash mögé kíséretnek.

Ha az alkoholtilalom évtizedeiben az - akkor még nem is létező - heavy metal lett volna az Egyesült Államok legkedveltebb zenei műfaja, akkor biztos a Volbeat lett volna a legnagyobb sztárcsapat.. de a kitekert hasonlatok helyett elég annyit tudni az együttesről, hogy rockabilly elemekkel megtűzdelt zenéjük ellenállhatatlanul dögös tud lenni, így évről évre többen érzik úgy, hogy nem hagyhatják ki a monstre házibulinak is beillő hangulatú Volbeat koncerteket, melyeket a mindig tökéletes séróval színpadra álló Michael Poulsen vezényel le.

A Volbeat sikereit amúgy mostanság már a Metallicával is össze lehet mérni, hiszen a dánok már többször játszottak közösen az amerikai szupersztárokkal, és a nyári fesztiválokon is a főzenekarok számára fenntartott idősávban lépnek fel.

A csapat a gitáros személyétől eltekintve az alapító felállásban működik mind a mai napig, az említett pozícióra pedig nemrég érkezett Rob Caggiano, aki korábban az Anthraxben is bizonyított, és eredetileg a Universalnál megjelent új Volbeat lemez produceri munkálatait kapta feladatul. Az együttműködés azonban olyan jól sikerült, hogy a tervezett néhány gitárszóló feljátszása után Rob végül teljes jogú taggá vált.

Témaválasztását tekintve az új album a már említett korai 20. század mellett egészen a 19. századig nyúl vissza, és a klasszikus spagetti western témák mellett olyan ismert hősök életét is feleleveníti, mint a verseket hátrahagyó amerikai bankrabló, Black Bart vagy a táncosnőként, kurtizánként és királyi szeretőként is hírnevet szerző színésznő, Lola Montez. Az egyik dalban a szintén dán King Diamond is vendégszerepel. Az albumból már az első héten több mint 100.000 darab kelt el, és a német, dán, norvég, svájci, kanadai és osztrák slágerlisták első helyezése mellett az amerikai Billboard 200-as listájának 9. helyét is megcsípte. A Cape Of Our Hero című új dal videóját itt láthatjuk:


Az amerikai turnéállomások után, június 18-án tehát a Pecsába vár minden hazai „gitár gengsztert” és táncoslábú lányt a Volbeat, hogy minden korábbinál nagyobb bulit csapjanak nekünk – jegyek még kaphatók! Addig is: ha kedvünk, akár saját maffiózó portrénkat is elkészíthetjük a banda Facebook oldalán.

a Concerto Music bemutatja:
2013. június 18., kedd 19 óra
Budapest, Pecsa Music Hall
Volbeat koncert
Belépő: 7900 Ft
Kapható a CD Pince, Hammer és Headbanger lemezboltokban, a PeCsa jegypénztárban, valamint utánvéttel a www.concerto.hu oldalon.
A Ticket Expressz és Ticketportal hálózatában május 1-től, és a koncert napján 8.900.-

Kapcsolódó weboldalak: