2013. július 24.

Atari Teenage Riot: a Fekete Zajon játszik a digital hardcore legenda

Augusztus 16-án, a 3+1 napos Fekete Zaj Fesztivál első napján érkezik Budapestre az Atari Teenage Riot zenekar. A német digitális hardcore csapat a rendszerváltás utáni Berlin underground kultúrájának terméke, de radikális zenei megoldásaik és protestmozgalmi megközelítésük a 21. században is remekül működik: legutolsó albumukon a digitális kor aktuális kérdéseire hívják fel a figyelmet.

A DJ-ként is ismert, hazánkban is többször járt német Alec Empire 1992-ben alapította az Atari Teenage Riotot. Az Alexander Wilke-Steinhof néven született előadó Nyugat-Berlinben, az akkori Európa egyik pezsgő kulturális központjában nőtt fel, és már tizenéves korától fogva zenével foglalkozott: a rap és a klasszikus zene mellett kezdetben főleg a punkokkal szimpatizált. A '90-es években újraegyesülő fővárosban egymás mellett létezett punk, a techno és rave szubkultúra, kiegészülve a radikális szélsőballal, az anarchistákkal, a házfoglalásokkal, az induló zöldmozgalmakkal és a globális társadalomkritikával.

Ebben a közegben született meg, és a fenti adottságok ismeretében értelmezhető az Atari Teenage Riot neve és zenéje: az akkoriban már DJ-ként is tevékenykedő Alec a mainstream irányba mozduló elektronikus zenéktől távolodva, a korábbi punk gyökerekhez visszatérve találta meg az új zenekar hangzását, kiegészítve mindezt kegyetlen, politikus, társadalomkritikus szövegekkel, és a legsúlyosabb ipari és zörej-effektekkel. Az ATR digital hardcore-nak is nevezett stílusa tehát pontosan képezi le a két évtizeddel ezelőtti Berlin underground világát – nem is csoda, hogy szinte azonnal kultikus hőssé avatták őket.

Az együttes három lemezt adott ki a '90-es években, de Alec korántsem korlátozta tevékenységét a zenekarra: több mint egy tucat különböző művészneven vesz részt kisebb nagyobb zenei projektekben, szóló és koprodukciós munkákban - több mint 20 nagylemezen, és számos mozifilmben is szerepelt.

Az ATR zenei és ideológiai szempontból a japán, német és amerikai gyökerekkel rendelkező Nic Endo 1997-es csatlakozásakor jutott el a csúcsra: az akkor 21 éves lány producerként is sokat tett a bandáért, ami azonban az alapító tag Carl Crack halála után 2000-ben feloszlott.

A 2010-es újjáalakulást követően az ATR a kontinens számos nagy fesztiválján szerepelt, nem egyszer több tízezer rajongó előtt. A 2011-es Is This Hyperreal? című új lemez pontosan ugyanazt a típusú álláspontot képviselte, mint ami alakulásakor is jellemezte a zenekart: a lemezt "a Google korszak legjobb protest albumaként” ünnepelték, mely referál a WikiLeaks ill. az Anonymous tevékenységére, és foglalkozik a hackerekkel, a kiberterrorizmussal, az internetes cenzúrával, az elnyomottak számára biztosított új kommunikációs lehetőségekkel, és persze a rendőrállam legmodernebb megnyilvánulási formáival is. A teljes album meghallgatható a zenekar hivatalos Youtube csatornáján. A Black Flags című számhoz pedig egy vírusvideót is készítettek, aminek első változatán feltűnik Julian Assange és az Occupy Wall Street felvételei is, valamint több tucat szimpatizáns beküldött videója:


A történetnek magyar vonatkozása is van, ugyanis tavaly a budapesti Tits & Clits nyerte a Collapse Of History című számra kiírt remixversenyt – 130 beérkezett pályamű közül választották ki a magyar electro-house formációt, melynek munkája így rákerült az ATR hivatalos kislemezére is. A remix videója itt látható:


A 3+1 napos, 60 fellépőt felvonultató Fekete Zaj Fesztivál első napján, augusztus 16-án játszik majd Budapesten az Atari Teenage Riot, a Dürer Kertben. Ugyanezen a színpadon szerepel majd a vashulladékokból kreált hangszerein játszó Vatafaka, a brutális zörejeket a trance pszichedelikus pulzálásával vegyítő First Aid 4 Souls, valamint a funeral partykat és végtelen éjszakákat szuggesztív színpadi megjelenéssel, zajjal, káosszal, kimért és merev dallamokkal túlélő Hangmás. A program színfoltja lesz Freak Fusion Cabaret színes varieté műsora, mely a múlt századi vándorcirkuszok misztikus világát idézi meg némi sötét humorral fűszerezve, látványos zsonglőr-, akrobata-, légtornász- és burleszk táncjelenetekkel, a hazai underground cirkuszi élet krémjeivel. A Fesztivál teljes programja megtalálható a http://feketezaj.tumblr.com oldalon.

A Negative Art bemutatja: Fekete Zaj Fesztivál 2013
2013. augusztus 16-17-18. péntek-vasárnap
Budapest, Dürer Kert (4 színpadon)
Fellépők: Atari Teenage Riot, Vágtázó Halottkémek, Andy Cairns (Therapy?), Psycho Mutants, Alba Hyseni Project, Volkova Sisters, Tej, Hangmás, Kobza Vajk Group & Thomas Gundermann, Képzelt Város, Chiki Liki tu-a, Kontrollzé, Shapat Terror, Yellow Spots, Grabanc, The Moon and the Nightspirit, Médeia Fiai, Barbears, The Trousers, Kollaps + további zenekarok hamarosan.

Jegy- és bérletárak:
Bérlet: augusztus 15-ig 8000 Ft, augusztus 16-tól és a helyszínen 9000 Ft.
Napijegy: augusztus 15-ig 3000 Ft, augusztus 16-tól és a helyszínen 3500 Ft.
Jegye kaphatók a Wave-ben, a CD Pincében és a Dürer Kertben, valamint megrendelhetők átutalással az info@rnrticket.hu címen. Kaphatók továbbá országszerte a Tex és a Ticketportal hálózatában.

Fekete Zaj Ráadás nap
2013. augusztus 19., hétfő
Budapest, A38 Hajó
Jello Biafra & The Guantanamo School of Medicine

Kapcsolódó weboldalak:
http://feketezaj.tumblr.com
http://www.atari-teenage-riot.com/

https://www.facebook.com/feketezaj

Ken Hensley: élő rocklegenda az A38-on

Több koncertre is készülhetnek ősszel a hagyományos rockzene kedvelői: a Uriah Heep szeptember 21-ei fellépése után október 28-án a csapat egykori legendás dalszerzője, Ken Hensley érkezik majd az A38 Hajóra, ahol Live Fire nevű saját zenekarával mutatja be legújabb albumát.

"Ha engem kérdezel, Ken Hensley írta meg a heavy metal billentyűjáték szabálykönyvét." - mondta egyszer Blackie Lawless, a W.A.S.P. frontembere az angol Ken Hensley-ről. Való igaz: Hensley élete és pályafutása ma már a rocktörténelem része. Legnagyobb örömünkre azonban nem csak múlt időben beszélhetünk az 1945-ben született zenész karrierjéről.

A több mint 50 éve a színpadon álló, és több mint 50 lemezen hallható előadó ugyan számos különböző hangszeren játszik, és rengeteg ismert zenésszel van közös múltja, világhírűvé a Uriah Heep billentyűseként eltöltött egy évtized tette. Nem is csoda, hiszen az 1970 és '80 közötti, rendkívül termékeny időszakban Ken szerzőként illetve társszerzőként jegyezte a világhírű zenekar korszakos slágereit, így a Look at Yourself, a Lady in Black, az Easy Livin vagy a Stealin című dalokat is.

Persze Hensley karrierje nem csak erről a 10 évről szól: ezt megelőzően először 1960-ban állt színpadra, aztán közös bandában játszott a Rolling Stones-ban is megfordult Mick Taylorral, majd az Emerson Lake and Palmerből ismert Greg Lake-kel és John Glascockkal (Jethro Tull). Már ebben az időszakban felbukkant két későbbi Heepes zenésztárs, Paul Newton basszusgitáros és Lee Kerslake dobos, a '70-es évek elejére pedig kialakult a klasszikus Uriah Heep felállás: Lee Kerslake, David Byron, Gary Thain, Mick Box, Ken Hensley. A Hammond orgonájával világhírnévre szert tevő Hensley már ekkor is készített szólólemezeket, de az ezt követő '80-as évek mégis inkább az útkeresés, majd a csendesebb elvonultság jegyében telt.

A '90-es évek második felében tért vissza Ken a stúdiók és a színpadok világába, és - egy rövid, de annál nagyobb visszhangot kiváltó ős-Heep újjáalakulást leszámítva - elsősorban szólókarrierjét építi tovább. 2007-es, Blood On The Highway című albuma remek visszajelzéseket kapott, és többek között Tina Turner, Glenn Hughes és Jorn Lande is szerepelt rajta. Azóta több új lemez is született, és Live Fire néven egy turnézenekar is szerveződött Hensley köré.

Idén két kiadvány is várható. Már megjelent a Live Fire LIVE, mely egy tavaly ősszel rögzített koncertalbum, ősszel pedig a Trouble című új stúdiólemez érkezik. Az utóbbit idejekorán megrendelők ráadásul különböző ajándékokat is kapnak, mint például dedikált lemezeket, vagy éppen egy Ken által saját kezűleg megírt szövegkönyvet. Ehhez nem kell mást tenni, mint a http://www.pledgemusic.com/projects/kenhensley regisztrálni.

Mire az idei turné hazánkba ér, már kezünkben tarthatjuk az új lemezt: az ezúttal teljes zenekarral érkező Hensley ugyanis október 28-án érkezik Budapestre, ahol az A38 Hajón játszik a Live Fire-rel. Jegyek már kaphatók!

A Livesounds bemutatja:
2013. október 28., hétfő 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Ken Hensley & Live Fire koncert
Belépő: 5900 Ft, a koncert napján 6500 Ft.
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.livesound.hu/
http://www.ken-hensley.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd
https://www.facebook.com/events/573580179349603/

2013. július 16.

Ossian lemezbemutató koncert szeptemberben

Szeptember 14-én, a Petőfi Csarnokban mutatja be idén megjelent új nagylemezét az Ossian zenekar. A Tűz jegyében című album sikerei méltóak az együttes máig töretlen, országos népszerűségéhez: a 10 új dal néhány hét alatt aranylemezzé érett, s nem csak a slágerlistákon szerepelnek jól, hanem a videómegosztó oldalakon is százezres nézettséget produkálnak.

Április 8-án jelent meg az Ossian zenekar legutóbbi albuma, mely A Tűz jegyében címet kapta. Az 1986. óta működő zenekar 19. lemezét még tavaly télen rögzítették, egy hosszabb koncertezős időszakot követően, s két évvel az előző lemez után került kiadásra. A 10 dalt tartalmazó kiadványon már az új dobos, a mindössze 23 éves Kálozi Gergely dobol.

A lemez fogadtatása egyértelművé teszi, hogy az Ossian ma is töretlen népszerűségnek örvend rajongói körében. Az album megjelenését követően rögtön a MAHASZ albumeladási listájának első helyére került, és azóta is az első 5 helyezett között van – így nem is csoda, hogy néhány hét aranylemezzé vált. Az új lemez legnépszerűbb, Ha Te ott leszel velem című dalához készült szöveges videót március óta több mint 140.000 alkalommal tekintették meg:


A megjelenést követően megindult az országos lemezbemutató turné, melynek fővárosi állomására ősszel kerül sor: a Pecsa szabadtéri színpadán szeptember 14-én játszik majd Budapesten Paksi Endre és zenekara. Az este több vendégzenekar is közreműködik, kilétükre hamarosan fény derül.

A Pallai Produkció bemutatja: A Tűz jegyében lemezbemutató koncert
2013. szeptember 14., szombat 17.30
Budapest, Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpad (rossz idő esetén Nagyterem)
Ossian koncert + vendégzenekarok
Belépő: augusztus 31-ig 3000 Ft, utána 3500 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal országos hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlang, Headbanger, Rock Diszkont, Viking, Shark, CD Pince boltokban és a helyszínen.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.pallaiprodukcio.hu/
http://www.ossian.hu/

https://www.facebook.com/OssianOfficial
https://www.facebook.com/events/168918633274609/

2013. július 12.

Babel Sound Fesztivál: világzene, jazz és tánc Balatonlellén

Idén ingyenes programokkal várja látogatóit a Babel Sound Fesztivál, melyre július 19-21. között kerül sor a balatonlellei Rendezvényparkban. A fesztivál idén is a világzene, a jazz, a tánc és a gasztronómia világába invitálja a közönséget, s nevéhez méltóan számos országból érkeznek majd a fellépők: a magyar, spanyol, cseh, holland és szlovák vendégek mellett több határokon átívelő, nemzetközi zenei projekt is bemutatkozik.

Grill, terasz, zene – e hármas jegyében várja augusztus végéig látogatóit Balatonlellén a Babel Kert. Az elnevezés az elmúlt években a Babel Sound Fesztivál kapcsán vált ismertté, amely friss és izgalmas programok kínálatával, illetve a szardíniaszerű tömeg és a vad fesztiválőrület elhagyásával tűnt ki a szabadidős kínálatból.

Az elmúlt hetekben vált biztossá, hogy a Babel Sound Fesztivál idén is megnyitja kapuit: július 19-21. között összesen 12 koncert, különböző táncokat bemutató workshopok, és minden délelőtt 3-4 ételt készítő főzőbemutató várja a látogatókat, méghozzá szintén Balatonlellén, a Rendezvénypark területén.

A Babel Sound azoknak szól, akik a nagy fesztiválok, a gyorsuló élettempó világában egy otthonosabb, környezettudatos és emberközeli szórakozási formát részesítenek előnyben. Egy olyan „fesztivál” ez, amely képes utat mutatni, és olyan jövőképet felrajzolni, ahol egy nyári zenés rendezvény kikapcsolódást, pihenést, szórakozást és kulturális programokat valósít meg, miközben megőrzi ember és környezet egyensúlyát. Így a nyugodt pihenést preferáló, akár kisgyermeküket is magukkal hozó vendégeknek is lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra.

A zenei program a hagyományokhoz hűen ezúttal is rendkívül színesnek ígérkezik. A négy hazai fellépő (Fókatelep, Boggie, Presszó Tangó Libidó, Is... Real Project) koncertjei mellett a szlovákiai Balkansambel táncra perdítő zenéje, és a cseh Medicimbal által cimbalmon előadott világslágerei is elhangzanak majd. Spanyolországból érkezik a Julian Olivares Trió, valamint a magyar származású María Keck, aki a De Cobre zenekar élén a flamenco formavilágába helyezkedve adja elő dalait, melyekbe a magyar folklór és a kelet-európai roma kultúra ízeivel lehelnek életet.

A hollandiai BalkanBlues verseny győzteseként üdvözölhetjük majd az Amariszi zenekart. Három olyan fellépő is érkezik, melyeknek tagsága számos különböző ország szülötteiből állt össze: a Haninah Project a Balkántól Kelet-Törökországig húzódó zenei utazásra hívja a hallgatót, a Sanké hagyományos és ősi nyugat-afrikai ritmusokat játszik. Dely Dávid, a nemrég elhunyt kolumbiai-magyar zenész emlékét pedig egykori zenekara, a Tumba y Quema, valamint édesanyja, Leonor Dely közös szereplése idézi meg.

A korábbi évekkel ellentétben az idei programokat belépő nélkül, ingyenesen látogathatjuk, így biztosak lehetünk benne, hogy egy rendkívül hangulatos, családi programnak is kiválóan megfelelő zenés-táncos-főzős hétvégét tölthetünk majd július 19-21. között Balatonlellén.

Babel Sound Fesztivál
2013. július 19-21. péntek-vasárnap
Balatonlelle, Rendezvénypark (Móló sétány)
Program: Főzőbemutató minden nap 10 órától, workshopok 11 órától, koncertek 17 órától.
Részletes program: http://www.babelsound.hu/

Kapcsolódó weboldalak:
https://www.facebook.com/babelsound

2013. július 9.

Nagy Feró és Vikidál Gyula is énekel az Alcohol zenekar Rockhimnuszában

Egy tucat hazai rocksztár szerepel az idei nyár együtténeklős nótájában

Legújabb dalának már a címével is jelzi az Alcohol zenekar, hogy ezúttal nem egy hétköznapi nótát, hanem egy igazi Rockhimnuszt írt Csöves vezetésével a felfrissült felállású banda. A dal és a hozzá készült videó rögzítéséhez egy igazi allstar csapat jött össze: mikrofon mögé állt többek között Nagy Feró, Vikidál Gyula, Gidófalvy Attila (Lord), Schrott Péter, Petrás János (Kárpátia), Rudán Joe (Mobilmánia), Szendrey "Szasza" Zsolt (Zorall), Áfonya (Sex Action), Noa Rock (Lovegun), Gondosch "Güzü" János (Crossholder), Sicu és Balogh Anita(Vasmacska), de hallhatjuk Barbaró Attila (Junkies, Zorall) és Vörös Attila (Leander Rising) gitárosokat, valamint Horváth Zsolt (Tűzmadár) billentyűst is.

„A szívünk acélból épül” - igazi Rockhimnuszt tett közzé a Youtube-on és a digitális zenei felületeken (Deezer, iTunes, stb) az Alcohol zenekar. Az idén 10 éves hazai rocbandában az Akela egykori dobosa, Ratkai „Retek” Miklós és az Irigy Hónaljmirigy korábbi gitárosa, Ambrus Zoltán játszik Tóth Sándor, becenevén Csöves vezetése mellett. Idén ősszel új lemezt is kiadnak, de a Rockhimnusz videója máris elérhető a Hammerworld oldalán, ill. itt is látható:



A hazai rockzenei élet több mint egy tucat szereplőjét szerepeltető dal a szeptember elején, a Népligetben megrendezésre kerülő MetalWar Fesztivál indulójaként is szerepet kap majd, és itt élőben is előadják a közreműködők. A dal és a hozzá készült videó különlegessége, hogy néhány pillanatra a műfaj elhunyt hőseit, így például Cipő emlékét is megidézik benne.

A klipben többek között Vikidál Gyula is feltűnik. A színházi szerepei mellett a P. Mobil, a P. Box, a Dinamit és a Mobilmánia együttesekből is ismert énekes hosszú évek óta először hallható egy igazi rockdalban. A „nemzet csótánya”, Nagy Feró is megjelent: az X-Faktor egykori mentora annak ellenére tudott beugrani a felvételre, hogy éppen Tudományos Rockizmus néven ad ki egy 81 tételből álló, kétlemezes hiánypótló albumot, mely 1981-be, a zenekar betiltott korszakából repíti vissza a hallgatót.

Szintén énekel a Rockhimnuszban Gidófalvy Attila, aki a 40 éves Lord zenekarral nemrég adta ki a jubileumi koncertjük hang- és videóanyagát. Szerepel Schrott Péter, a Tűzmadár énekese is, aki Magyarország legjobb rockhangjaként szerepelt a The Voice tehetségkutatóban, és májusban éppen egykori Mestere, Malek Andrea közreműködésével készítette el első szóló dalát, Szívdobbanás címmel.

Feltűnik még Petrás János, a Kárpátia frontembere, valamint Rudán Joe is, aki a Pokolgép és a P- Mobil után jelenleg a Mobilmániában énekel, és legutóbbi koncert DVD-jüket hamarosan 3D-s blu-ray lemezen is kiadják, a műfajban elsőként Magyarországon. Az idén 50 éves rockénekest novemberben születésnapi koncerten is köszönthetjük majd.

Együtt szerepel a Sex Action egykori és jelenlegi énekese, Szendrey „Szasza” Zsolt és Vékony Sándor „Áfonya”. Szasza jelenleg a Zorallal ad ki DVD-t, és az újjáalakított Action zenekarral járja nyáron az országot, Áfonya és a Sex Action pedig Olaj a tűzre címen adott ki a napokban új lemezt, és a Neked szól című dalhoz elkészült az első videóklipjük is.

A Rockhimnuszban hallhatjuk még Sicut és Balogh Anitát a Vasmacska zenekarból, valamint Noa Rockot, a Lovegun énekesnőjét is. Három gitáros játéka is hallható: a Nevermore-ban is megfordult, és jelenleg a Leanderrel lemezt készítő Vörös Attila mellett a Junkies-os Barbaró Attila is feltűnik, valamint - az ötletgazda Alcohol tagjaként - Ambrus Zoltán, az Irigy Hónaljmirigy egykori gitárosa, aki balesete utáni felépülését követően most először jegyez társszerzőként is egy dalt.

Az Alcohol zenekarról:
Tóth Sándor „Csöves” – ének,basszus
Ambrus Zoli - gitár, vokál
Ratkai „Retekkoma” Miklós – dob
https://www.facebook.com/Alcoholzenekar
http://www.youtube.com/AlcoholOfficial

A Rockhimnusz elérhető digitálisan is:
iTunes: https://itunes.apple.com/album/rockhimnusz-single/id669852451
Deezer: www.deezer.com/hu/album/6742185

2013. július 4.

Pretty Maids: 20 év után újra Budapesten a dán hard rock csapat

Motherland című új lemezével érkezik október 6-án Budapestre a Pretty Maids. A 30 éve a pályán lévő dán hard rock zenekar két évtized után tér vissza Magyarországra, ahol a Barba Negra Music Clubban szerepelnek majd.

2010-es nagy sikerű Pandemonium albumuk után most itt a dán dallamos hard rock csapat, a Pretty Maids új lemeze. A csapatot Ken Hammer gitáros és Ronnie Atkins alapította 1982-ben, és a Pretty Maids igen gyorsan a korszak egyik megbecsült csapatává vált, mely az 1985-ös Red Hot And Heavy, majd a '87-es, mára klasszikusként számon tartott Future World című lemezével áttörést ért el.

Az utóbbi lemez híre a Távol-Kelettől egészen Amerikáig eljutott, így a banda hamarosan már a Deep Purple-lel is közös turnéra indulhatott, és a Monsters of Rock fesztiválon is szerepelt. A csapat már ebben a korszakban eljutott Magyarországra is, ami akkortájt még koránt sem volt megszokott dolog, így érthető módon hazánkban is komoly rajongótáborral rendelkeznek.

A Jump The Gun című soron következő album is fenntartotta az érdeklődést, és a csapat a kilencvenes évek alatt sem lankadt, megőrizve rajongótáborát Európában és Japánban. A 2006-os Wake up to the Real World volt az első kiadvány, mely már a jelenlegi kiadónál, a Frontiers Recordsnál jelent meg, a 2010-es Pandemonium pedig ismét korszakos jelentőségű sikernek bizonyult: a dallamos megközelítés visszaidézte az együttes '80-as évek-beli sikerkorszakát, melyet felfrissített és modern hangzással tettek korszerűvé.

2012-ben kezdtek neki a következő lemez készítésének, mely a Pandemonium sikerének köszönhetően komoly kihívást jelentett. „Tudtuk hogy ez egy kemény dió lesz! Emlékszem azokra az időkre amikor olyan lemezek után kellett valami újjal előhozakodnunk, mint a Future World - mondta el ennek kapcsán az énekes, Ronnie Atkins. - Általában megpróbáltuk többé-kevésbé másolni az előző lemez dalait, hogy megtartsuk az egyensúlyt. Most azonban csak egyszerűen feljátszottuk azt ami magától jött, és az eredmény a Motherland című lemez lett.”

Augusztus közepén indultak a felvételek, méghozzá most is Jacob Hansen produceri közreműködésével. „Egyértelmű választás volt Jacob felkérése, hiszen a Pandemonium készítése során remekül tudtunk együttműködni. A felvételek nagyon jól indultak, de aztán a hétvégéken ismét koncerteznünk kellett, és ez teremtett némi feszültséget.. de összességében nagyon jó előérzeteim vannak a Motherland kapcsán. Szerintem minden olyan összetevő megvan benne, ami egy Pretty Maids lemezhez kell, és talán még az elődjénél is dallamosabbra sikerült, így biztos vagyok benne, hogy méltó folytatás lesz.”

A márciusban megjelent lemezhez kapcsolódóan egy új maxi és egy videó is készült: a Mother Of All Lies klipjét itt láthatjuk:


Az elmúlt években a Pretty Maids főleg a Dánia közelében lévő országokban játszott, most azonban végre újra bejárják Európát, így október 6-án Budapestre is eljutnak. A Barba Negra Music Clubban tartandó koncert afféle visszatérésként is kezelhető majd, hiszen több mint két évtizede. 1992-ben jártak utoljára nálunk, így bízhatunk benne, hogy az új dalok mellett a régi slágerek is előkerülnek majd.

A Livesounds bemutatja: Motherland Tour
2013. október 6., vasárnap 20 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Pretty Maids koncert
Belépő: 5900 Ft, szeptember 1-től 6500 Ft.
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.livesound.hu/
http://www.prettymaids.dk/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd
https://www.facebook.com/events/399518396833408/

2013. július 1.

Háromnapos blues fesztivál a Kobuci Kertben

Little G Weevil, Big Daddy Wilson és Deitra Farr is a fellépők között lesz

Háromnapos blues fesztivál várja a műfaj elkötelezett híveit július 10-e és 12-e között az Óbudán, a városrész hangulatos főteréről nyíló Kobuci Kertben. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a műfaj jól ismert hazai és nemzetközi képviselői játszanak majd a Zichy Kastély belső udvarán üzemelő helyszínen: a kilenc fellépő között találjuk Big Daddy Wilsont, Little G Weevilt és Deitra Farrt is.

Az első napon, szerdán az osztrák „Sir” Oliver Mally nyitja a koncertek sorát. Kortárs blues muzsikájában felleljük majd a legnagyobb elődök nyomait a Texas Blues-tól a Chicago Blues-ig, vagy éppen a Westcoast Blues-tól a „straight-from-the-heart” dalokig. Oliver legutóbbi, Strong Believer című lemeze tavaly jelent meg, az alábbi videón pedig jó hangzású, színes, tömény és igencsak dögös zenéjéből is ízelítőt kaphatunk:


Szintén az első napon hallhatjuk hazánk és a világ egyik legjobb szájharmonikásaként kitüntetett zenészét, aki énekes, hegedűs, gitáros és életművész egyben: Ferenczi György a Rackajam társaságában szerepel majd.

Az első nap külföldi sztárja a chicagói blues koronázatlan királynője, Deitra Farr lesz, aki blues, soul és gospel énekesként vált híressé több mint 35 éves karrierje során. A Chicagóban született előadó a város legsikeresebb blues klubjaiban kezdte karrierjét, majd a '90-es években a Mississippi Heat zenekar énekesnőjeként folytatta. Az elmúlt évtizedben már szólólemezeivel arat sikereket a festőként és íróként is tevékenykedő énekesnő, akit ezúttal a Soul and Gift Revue kísér majd a Kobuci Kertben.

A második napon, július 20-án a Pély Barna Trio nyitja a programot. Pély Barna immár több mint egy évtizede a magyar jazz és könnyűzenei élet egyik sokszínű, és meghatározó muzsikusaként ismert. Énekes-zeneszerzőként a nyitottság, és energikusság jellemzi, előadásmódjában és munkáiban a jazz, a blues, a rock, a soul, a funk és a pop alapvető stílusjegyeit ötvözi. Utánuk a tiszteletbeli magyar bluesmanként kezelt osztrák énekes gitáros, Ripoff Raskolnikov adja elő zenekara élén az élet hétköznapi csodáiról szóló dalait, a tőle megszokott átéléssel és karizmával.

A második nap fő fellépője is egy olyan előadó, aki a hazai blues kedvelők örömére rendszeresen visszatér Budapestre: Big Daddy Wilson ezúttal idén áprilisban megjelent, I'm Your Man című lemezét hozza majd el. A Észak-Karolinában nevelkedett, jelenleg Németországban élő Wilson elmondása szerint az új lemez a blues sokszínűségét igyekszik bemutatni, szemléltetve, hogy szinte minden modern zenei műfajnak ez a gyökere.

A harmadik napon a Jambalaya kezd. A 2005. óta működő, profi zenészek által alakított együttes a New Orleans környékiek sajátos, halakból és zöldségekből összeállított étkéről kapta a nevét, melynek fő jellemzője a határtalan változatosság. Ugyanez igaz arra a New Orleans-i eredetű zenére is, amit a Jambalaya játszik: az alapanyagok - azaz a jazz, a blues és a funky - összetevőit szabadon választott arányban, modern hangszerelésben keveri. Utánuk a legendás bluesgitáros, Fekete Jenő zenekara, a Muddy Shoes lép színpadra – a több mint egy évtizede működő, itthon és külföldön is nagy sikert aratott csapat a XX. század elejének akusztikus világától a nagyvárosi blues-on át egészen a modern, saját szerzeményekig számos dalt előad majd a színpadon.

Az utolsó nap, és egyben az egész fesztivál egyik leginkább várt koncertje minden bizonnyal Szűcs Gábor produkciója lesz, aki Little G Weevil néven nemrég egyedülálló zenei sikert ért el: az egyik legrangosabb versenyen, a memphisi International Blues Challenge-en győzedelmeskedett szóló/duó kategóriában, és végül a legjobb gitárosnak is megválasztották. A jelenleg Atlantában élő, 1977-ben született előadó már több mint egy évtizede csak a zenélésnek él. A blues zene szeretete egészen Memphis-ig, a műfaj szülőföldjéig csábította, ahol szinte a semmiből építette fel azt a nemzetközi karriert, aminek újabb csúcspontjaként érkezett most a legjobb gitárosnak szóló elismerés. Második lemeze, a Teaser 2011 decemberében jelent meg, és a kultikus Mojo Magazine a Best Blues Album 2012 kategóriában a Top10 közé sorolta. Friss, Moving című albuma néhány nappal budapesti fellépése után válik majd elérhetővé.

A Kobuci Blues Fesztivál programjai minden nap 19 órakor kezdődnek, könnyed és igényes nyáresti szórakozást kínálva a látogatóknak, méghozzá baráti áron.

a Mafioso Concerts bemutatja: Kobuci Blues Fesztivál
2013. július 10-12., szerda-péntek
Budapest, Kobuci Kert (Óbuda, Fő tér 1.)
július 10.: Sir Oliver Maly, Ferenczi György és a Rackajam, Deitra Farr & Soul and Gift Revue
Július 11.: Pély Barna Trio, Ripof Raskolnikov Band, Big Daddy Wilson
Július 12.: Jambalaya, Muddy Shoes, Little G Weevil
Belépő: napijegy 1500 Ft, háromnapos bérlet: 3000 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.obudainyar.hu
http://www.deitrafarr.com/
http://www.bigdaddywilsonb.de/
http://www.littlegweevil.net/

https://www.facebook.com/events/184903128339928