2014. május 12.

Alter Bridge: koncertfelvételt ad ki a júniusban érkező zenekar

Új koncertfelvétellel és egy monumentális, 27 lemezből álló kiadvánnyal ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Alter Bridge. A születésnapi csomag többek között a Fortress című legutóbbi nagylemezt is tartalmazza, melyet a hazai rajongók június 11-én élőben is meghallgathatnak a Petőfi Csarnokban. A budapesti koncerten egy kirobbanó lendülettel bíró angol csapat, a The Treatment is játszik.

Új koncertfelvételt ad ki az Alter Bridge: a Live In Milan című anyag CD-n, DVD-n és Blu-ray lemezen jelenik meg június elején, és a 2013 őszén lezajlott turné milánói állomásának eseményeit örökíti meg. A csapat több mint 10.000 rajongó előtt játszott ezen az estén, és a koncertet összesen 18 kamerával rögzítették Daniel E. Catullo III rendezésében, aki már régóta dolgozik Myles Kennedy-ékkel. A felvételen összesen 18 dal hallható, mind a négy albumról válogatva. Az új kiadványhoz készült kedvcsináló videó itt látható:


Az Alter Bridge 2004-ben jött létre, méghozzá az Egyesült Államokban rendkívüli népszerűségnek örvendő Creed zenészeiből, akikhez az a Myles Kennedy csatlakozott énekesként, aki tavaly Slash oldalán nyűgözte le a magyar közönséget kifogástalan énekhangjával. Myles és a zenekar gitárosa, Mark Tremonti remek dalszerző párosnak bizonyult, így a hard rock / metal zenekar népszerűsége is egyre nagyobb magasságokba emelkedik.

A csapat tehát 10 éves idén, és az évforduló alkalmából egy monumentális box set kiadványt is kiadtak: a limitált, 3000-es példányszámban megjelent Alter Bridge X 27 lemezből, egy exkluzív képekkel illusztrált könyvből, egy dedikált poszterből és további ajándékokból áll. A csomag a négy nagylemez, valamint számos interjú és egyéb dokumentációs felvétel mellett a Live From Amsterdam és a Live from Wembley című korábbi koncertfelvételek DVD, Blu-ray és bakelit változatát is tartalmazza, sőt: az utóbbiról egy 3D-s verzió is található a lemezek között. A díszdoboz megrendelhető a http://www.alterbridgeboxset.com/ oldalon.

A zenekar aktuális turnéja során Budapestre is ellátogat: június 11-én játszanak a Petőfi Csarnokban. A koncerten előzenekarként egy fiatal Cambridge-i ötösfogat, a The Treatment is látható majd. A zenekar a hagyományos, a korai Def Leppardra, az AC/DC-re vagy éppen a Guns n' Roses-ra jellemző műfaji megoldásokat ötvözi nyers és fiatalos energiákkal, és mindezt a '70-es évek punkzenéjének rock and roll hangulatával teszi egyedivé.

Debütáló albumukat az Iron Maiden basszeros Steve Harris stúdiójában rögzítették 2011-ben. A Drink, F**k, Fight és a The Doctor című maxikkal megtámogatott This Might Hurt című lemez az első perctől fogva remek kritikákat kapott. Aktuális, idén megjelent albumuk címe Running With The Dogs. A banda az elmúlt években a Thin Lizzy, a Kiss, a Mötley Crüe, a Black Stone Cherry, a Motorhead, Alice Cooper és a Steel Panther társaságában is játszhatott, és szerepelt a Download és a Graspop fesztiválokon is. Nothing To Lose But Our Minds című videójuk itt látható:


A Concerto Music bemutatja: Fortress 2014 Summer Euro Tour
2014. június 11., szerda 19 óra
Budapest, Petőfi Csarnok
Alter Bridge, The Treatment koncert
Belépő: 9900 Ft
Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a www.concerto.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.concerto.hu
http://www.alterbridge.com/
http://www.alterbridgeboxset.com

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/1462277450661539/

2014. május 8.

Girugämesh: ismét Budapesten a japán metal banda

Három év után ismét Budapesten játszik a japán visual kei zenekarok egyik legkeményebb képviselője, a Girugämesh. Az összes közül talán ez a csapat emlékeztet leginkább egy megszokott metal zenekarra, de a japánoknál megszokott módon ők sem félnek szokatlan zenei megoldásokat alkalmazni. A május 28-ai koncerten az új Monster lemez dalai mellett a tízéves zenekar pályafutásának legsikeresebb darabjai is előkerülnek a Club 202-ben.

Jó hírekkel indult az idei év a Girugämesh rajongói számára: a nemzetközi szinten is elismert rockbanda idén visszatér Európába néhány kirobbanó hangulatú koncert erejéig. A turné május közepén indul, és összesen 14 várost érint, köztük Budapestet is.

A zenekar 2003-ban alakult, amikor a két gyermekkori baráthoz - shuU (basszusgitár) és Nii (gitár) - csatlakozott Яyo (dobok) és Satoshi (énekes). Kezdeti dalaik az akkortájt népszerű nu metal jellemvonásait mutatták, kiegészülve más nyugati kemény zenék stílusjegyeivel. Az első európai és amerikai koncerteket 2007-ben adták, és a pozitív visszajelzéseknek köszönhetően hamarosan már önálló turnén járták be Európát, és több lemezt is kiadtak.

A 2008-as Music a csapat harmadik albumaként jelent meg, és elsőként itt tűntek fel azok a digitális hangzást kölcsönző effektek, melyek azóta is jellemzőek a Girugämesh-re. 2009-ben már Japán mind a 47 prefektúráját végigkoncertezték, egyre látványosabb és vidámabb koncertműsort kialakítva. A 2011-es GO lemez aztán némileg megosztotta a rajongótábort, ugyanis a zene - az élő fellépésekhez hasonlóan - a korábbiaknál jóval könnyedebb irányba mozdult el, már-már a popzenei jelleget felvéve.

A 2013 végén megjelent új lemez, a Monster visszahozza a súlyos elemeket a Girugämesh zenéjébe: saját meghatározásuk szerint a breakbeat és a dubstep mellett elsősorban a progresszív metal és annak a Meshuggah nevével fémjelzett leágazása, a djent megoldásait vonultatja fel. A dalokból ízelítőt hallgathatunk meg a Soundcloudon, a Drain videója pedig itt látható:


A budapesti koncerten azonban nem csak az új lemezt, hanem a zenekar 10 éves történetének nagy slágereit is meghallgathatjuk majd, köztük a régebbi, eddig még nem hallott dalokat is. Ennek az apropóját az adja, hogy a Monstert követően a Girugämesh egy válogatás lemezt is kiadott. Címével ellentétben a március végén megjelent Live Best kiadvány nem élő felvételeket tartalmaz, hanem azon dalok stúdióban rögzített változatát, melyet a banda leginkább koncertképesnek, legnépszerűbbnek tart – s ezek mellett olyan tételeket is hallhatunk, melyek a korábbi stúdiólemezek egyikén sem szerepeltek.

A japán csapatoknál megszokott forgatókönyv szerint a legnagyobb rajongóknak ezúttal is lehetősége van VIP csomagot vásárolni a normál koncertjegy mellé. A csomag tulajdonosai egy VIP passzal, egy különleges gitárpengetővel és egy dedikált válogatáslemezzel lesznek gazdagabbak, és a többieknél hamarabb juthatnak majd be május 28-án a koncert helyszínére, ahol találkozhatnak a zenekarral és fotókat is készíthetnek. A csak a normál koncertjegyekkel együtt érvényes VIP csomagok az alábbi oldalon vásárolhatók meg: http://bit.ly/Girugämesh2014-vip

A Concerto Music bemutatja: 2014 Europe Tour Monster
2014. május 28., szerda 18 óra
Budapest, Club 202
Girugämesh koncert
Belépő: 6900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldal:
http://www.concerto.hu
http://www.girugamesh.jp

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/552246914871493/

2014. május 7.

A legjobb Jethro Tull dalok és az új album Ian Anderson budapesti koncertjén

A Jethro Tull legendás progresszív úttörője, Ian Anderson nemrég adta ki új stúdióalbumát, Homo Erraticus címen. A lemez egy újabb epizóddal gazdagítja Gerald Bostock, a Thick As A Brick hősének meséjét, és a legnagyobb Jethro Tull slágerek mellett ez lesz az augusztus 23-ai budapesti koncert fő témaadója is.

A Jethro Tull 1972-ben adta ki korszakos jelentőségű konceptalbumát, a Thick As A Bricket, mely egy kiemelkedő tehetségű képzeletbeli kisgyerek, Gerald Bostock versein alapult. 40 évvel később, 2012-ben ismét elővették a kitalált csodagyerek történetét, és a Thick As A Brick 2 – Whatever happened to Gerald Bostock című folytatáson avatták be a rajongókat abba, hogy mi minden történt, vagy történhetett volna az évtizedek alatt Geralddal.

A Homo Erraticus-szal az egykori kisfiú ismét visszatér. Az új album április 14-én jelent meg, méghozzá több kiszerelésben: a normál CD és a bakelit lemezek mellett egy Deluxe változat is elérhető, mely összesen négy lemezt - köztük két CD-t és két DVD-t - tartalmaz, s mindezt egy 60 oldalas, keményfedeles könyv mellékleteként. A lemezeken az album készítését megörökítő videófelvételek, extra hanganyagok, és az album 5.1-es, surround hangzású változata található. Minden dalból meghallgathatunk egy ízelítőt a http://homoerraticus.com/ oldalon, az Enter The Uninvited dalszöveges videóját pedig itt láthatjuk:


Zeneileg a Homo Erraticus (szabad fordításban: a tévelygő, vándorló ember) progresszív, folkzenei és kemény rockzenei elemeket kombinál. Némileg súlyosabb hangzása van, mint a megelőző TAAB2-nek, és mindent összegyűjt, ami Anderson és a Tull védjegye: mókás énekbetétek, csodaszép fuvola dallamok, Hammond betétek, valamint karcos és lágyabb gitárjáték egyaránt hallható. A lemezt ugyanaz a felállás rögzítette, mely a Thick As A Brick 2-t, és mind Florian Opahle gitáros, mind John O'Hara billentyűs emlékezeteset alakít rajta.

A kritikusok egyöntetű elismeréssel fogadták az új lemezt, amely bizonyítja, hogy a Jethro Tull szelleme még mindig él, és Anderson 66 évesen is nagyszerű dalokat készít. A lemez nem egyszerűen múltidéző, vagy nosztalgia kiadvány, hiszen ahogy arra a Hard Rock Magazin kritikusa is rávilágított: Anderson számára a ’70-es évek nem egy korszak, hanem egy létállapot, ami az évek pergése ellenére sem múlt el. Ian Anderson saját neve és a Jethro Tull név alatt is ugyanazt az egy nyelvet beszéli az elmúlt 40 évben.

Koncepcióját tekintve Anderson tovább szövi a Thick As A Brick albumokról ismert képzeletbeli hősének történetét: az egykori politikus, Gerald Bostock 2013-ban visszavonultan él, és a nyugdíjas éveket írással tervezte eltölteni. Ekkor bukkan rá egy régi, poros kéziratra, amit egy helybéli amatőr történész, Ernest T. Parritt írt a 20. század elején, és a „Homo Erraticus (St Cleve-i Krónikák)” címet adta neki. A dokumentum rendkívül sajátos nézőpontból foglalja össze a brit civilizáció fejlődését, és a lehetséges jövőt is felvillantja.

Parritt fejében azonban összekeverednek korábbi munkái és a maláriafertőzése következtében kialakult lázálmok, így meggyőződéssel hitte, hogy ő maga is leélte a történelem számos korábbi alakjának életét: egy kőkorszaki telepes, egy vaskori kovács, egy szász hódító, egy keresztény szerzetes, egy 17. századi kisdiák, egy országúti fogadós, Brunel egyik vasútépítő mérnöke, vagy éppen Viktória királynő férje, Albert herceg bőrébe bújik. A kézirat egyes fejezetei végül dalokként kapják meg végső formájukat Gerald Bostocktól, s a Homo Erraticus egy hármas tagolású albumként kerül a nyilvánosság elé: 8 krónikás fejezet, 3 jóslat és 4 kinyilatkoztatás található az albumon.

Az új lemez kiadása után Anderson és zenekara most ismét útra kel: április végétől először az Egyesült Királyságban, nyáron Európában, majd ősszel az Egyesült Államokban koncertezik. A legutóbbi, kiemelkedő sikerrel zárult budapesti fellépés után nem volt kérdés, hogy Magyarországon is játszik a zenekar: a Budapest Kongresszusi Központba ellátogató hazai közönség azon szerencsések közé tartozik, amely az idei két műsor közül mindkettőt meghallhatja: augusztus 23-án ugyanis a a Jethro Tull legjobb dalai, és az új Homo Erraticus egyaránt szerepel a programban. Ian Andersont David Goodier basszusgitáros, Scott Hammond ütős, John O’Hara billentyűs, Florian Opahle szólógitáros és Ryan O’Donnell énekes kíséri el.

a Livesounds bemutatja: Jethro Tull’s IAN ANDERSON performs new album ‘Homo Erraticus’ plus The Best of Tull
2014. augusztus 23., szombat 20 óra
Budapesti Kongresszusi Központ
Jethro Tulls' Ian Anderson koncert
Belépő: ülőjegyek: 9.900-15.900 Ft.
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.livesound.hu/
http://homoerraticus.com/
http://www.jethrotull.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd
https://www.facebook.com/events/713516582006561/