2017. február 27.

New Model Army és VHK: közös koncert a Barba Negrában

NMA + VHK: ezzel a két ismert rövidítéssel foglalhatjuk össze a Barba Negra Music Clubban március 10-én tartandó koncert programját. Ezen az estén egy színpadon játszik majd az 1980-ban alakult angol rockzenekar, a New Model Army, valamint az 1975-ben indult legendás magyar együttes, a Vágtázó Halottkémek. 

Egyfajta „párhuzamos életrajzok” sorozatként is felfogható, ahogy az 1980-ban alakult angol New Model Army rendre a hazai rockzene történetének meghatározó, hasonlóan évtizedes múlttal rendelkező alakjaival lép fel közösen Budapesten. 2010-ben Mátyás Attila volt Justin Sullivanék vendége, ezúttal pedig a hazai kortárs könnyűzene egyik legfontosabb képviselője, a Vágtázó Halottkémek mellett szerepelnek majd. Mindkét fellépés az idén 20 éves koncertszervező iroda, a Negative Art Prod. szervezésében valósul meg.

Az 1980-ban alakult New Model Army Winter című új lemeze tavaly augusztusban jelent meg saját kiadójuk, az Attack Attack gondozásában, együttműködve az earMUSIC és a Red Essential kiadókkal. A kiadvány többek között egy könyvhöz mellékelt CD, egy duplán kihajtható borítós (gatefold) bakelit és digitális formában is elérhető. Az albumon 13, erőteljes és rendkívül intenzív érzelmekkel átitatott tétel található, összesen 1 óra hosszúságban. A címadó dal videóját itt láthatjuk:


Justin Sullivan elmondása szerint „a két előző lemez, a Between Dog and Wolf és a Between Wine and Blood számos új kreatív irányra nyitott ajtót, izgalmas volt végigtekinteni ezeken az új lehetőségeken. Az eredmény nem volt igazán megtervezve – ahogy általában, most is érzések alapján haladtunk előre –, de azt gondolom, hogy a Winter albumnak nagyon erős egyénisége lett. Számos különböző helyzetben lévő ember hangján szólal meg, így sokan azonosulhatnak vele, különböző szinteken. Az új lemez sokkal inkább az egész zenekar közös alkotása, mint az előző, és ezúttal a hangzást agresszívebbre, kevésbé kimunkáltra kevertük.”

A lemezhez kapcsolódóan - több mint 20 év után most először - egy kislemez is megjelent, melyen a Devil és a Winter című dalok hallhatók, a borítót pedig Joolz Denby tervezte, akivel már számos korábbi együttműködés is megvalósult. Az új album és a kislemez borítójának koncepciója kapcsolódik Joolz saját, Crow című lemezéhez, mely szintén most jelent meg. A legutóbbi videó, a Die Trying felvételei pedig Matt Huynh Winter című képregényalbumának felhasználásával készültek, amelyet az album három dalához kapcsolódva készített:


A VHK is új kiadvánnyal jelentkezett nemrég: most jelenik meg a Lélek mélyén című négyszámos kislemezük, amin két dal ahhoz köthető az 1982-ben csatlakozott gitáros, Németh László Fritz 2016-os halálához. A felvételről Grandpierre Atilla a nullahategy.hu-nak nyilatkozott nemrég: „A VHK próbatermében vettük fel [a dalokat], három nap alatt, minden nap óriási érzések mozdultak meg, valami rendkívüli tört elő. Nagyon meglepett bennünket is a négy új számból két dal, mert mindkettő olyan különös, hogy szinte lehetetlen ilyet kitalálni. Érezhető, hogy álomban születtek, és álomban sokkal több dolog létezhet, és másként, más logikával, mint a valóságban… Sikerült átadnom az álombeli élményt a zenekarnak, mert mindig tartok egy diktafont az éjjeli szekrényemen. A két dal egyedülálló a VHK történetében, Lujó azt mondta, hogy ilyen szám nem volt, a dallama is másvilági logikát követ, a ritmusképlete, a hangsúlyozása is egyedülálló.” A teljes interjút az alábbi oldalon olvashatjuk el.

A két zenekar koncertjére érthető módon hatalmas az érdeklődés, már csak azért is, mert mindkét fellépő teljes hosszúságú, 100 perc feletti programmal készül. A Barba Negra Music Clubban március 10-én, pénteken tartandó koncertre még kaphatók jegyek, amiket érdemes már előre beszerezni.

a 20 éves Negative Art Prod. Bemutatja:
2017. március 10., péntek 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
New Model Army, VHK koncertek
Belépő: 5000 Ft
Jegyek kaphatók a Barba Negra jegypénztárában, a Wave, CD Pince és Headbanger boltokban, valamint a www.tixa.hu és a www.barbanegra.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://www.newmodelarmy.org/
http://vhk.saman.org.hu/

https://www.facebook.com/negativeartprod/
https://www.facebook.com/events/1618155248479825/

2017. február 22.

Adrian Belew Power Trio: ismét Budapesten a King Crimson gitárosa

Április 23-án érkezik Budapestre Adrian Belew. A King Crimson énekes-gitárosaként is ismert amerikai zenész különleges, ösztönszerű és kísérletező gitárjátékáról ismert. Belew ezúttal két tehetséges zenésztársa kíséretében, vagyis az Adrian Belew Power Trio-val áll színpadra az A38 Hajón.

Az idén immár 40 éve aktív amerikai gitáros, énekes és dalszerző, Adrian Belew kísérletező zsenialitásával és őrült effektjeivel, a gitár tremolókarját sem kímélő ritmusjátékával és vakmerő stílusával vált világhírűvé. A különleges tehetség az évtizedek alatt számos előadó mellett tűnt fel: játszott David Bowie, a Nine Inch Nails, a King Crimson, a Talking Heads, Paul Simon és Tori Amos oldalán is.

Belew számos hangszeren és énekesként is játszik, és több mint egy tucat szólóalbumot adott ki 1982 óta, melyekben avantgárd és popzenei ötleteket ötvöz. A sokoldalú zenész 1981 és 2013 között volt a King Crimson gitárosa, ill. énekese, amely időszak alatt az együttes 6 stúdiólemezt készített. Ebből az időszakból származik az Elephant Talk című dal is, melynek egy 1995-ös felvételét itt nézhetjük meg:


Belew forradalmi hozzáállását jól szemlélteti, hogy legfrissebb zenei alkotását nem hagyományos hanglemezen, hanem egy mobiltelefonos alkalmazás formájában adta közre – mindezt jóval hatvanon túl. A nemrég megjelent Flux ugyanis igazából nem egy album, hanem egy iPhone telefonokra készített zenei applikáció, amely minden egyes elindításakor más, folyamatosan változó, vizuális effektekkel kiegészített zenei folyamot generál a Belew által komponált alapokból, így reagálva szüntelenül változó környezetünkre. Az alkalmazás bemutató videóját itt láthatjuk:


Adrian a különleges zenei ötletek mellett a turnézásnak sem intett búcsút: az elmúlt évtizedben az Adrian Belew Power Trio élén lépett többször is színpadra. A triónak rajta kívül jelenleg Julie Slick basszusgitáros és Tobias Ralph dobos tagja, aki Julie testvérét, Eric-et váltotta. Az eredeti felállású trió jegyzi Belew 2009-es, e címre hallgató stúdiólemezét is.

A koncertek programjában általában szerepelnek a legújabb dalok és Belew korábbi szóló művei, valamint a King Crimson és a Frank Zappa korszak meghatározó darabjai is. Erre számíthatunk az április 23-ai budapesti koncerten is, amelyre az A38 Hajón kerül sor.

a Livesounds bemutatja: 2017 Adrian Belew Power Trio Tour
2017. április 23., vasárnap 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Adrian Belew Power Trio koncert
Belépő: 6500 Ft
Jegyek kaphatók az A38 Hajón, a Hammer Zenebarlangban, CD Pincében, a Headbangerben, illetve a Ticketportal és a TEX hálózatában, valamint awww.a38.hu és a https://tixa.hu webáruházban.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://adrianbelew.net/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/1209113075802781/

2017. február 15.

Miyavi: tűzmadárról szóló albummal tér vissza a szamuráj gitáros

Tavaly augusztusban jelent meg Miyavi friss stúdiólemeze, a Fire Bird. A tizenegy tételt tartalmazó album ismét új oldaláról mutatja be a rendkívül tehetséges szamuráj gitárost: Miyavi elmondása szerint a dalok új ritmust, új jövőt jeleznek előre. A címadó videóját itt nézhetjük meg:




A japán gitáros zenekarával ezúttal is ellátogat Budapestre: európai turnéja keretében április 29-én érkezik a fővárosba, ahol az A38 Hajón játszik majd. A jegyértékesítés február 17-én, pénteken indul.

a Livesounds bemutatja: Firebird 2017
2017. április 29., szombat 19 óra
Budapest, A38 Hajó
Miyavi koncert
Belépő: 6900 Ft
Jegyek kaphatók az A38 Hajón, CD Pincében, illetve a Ticketportal hálózatában, valamint a www.a38.hu és a https://tixa.hu webáruházban.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://myv382tokyo.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/1727560687554526/

2017. február 9.

Freedom Call: happy metal lemezbemutató a Dürer Kertben

Március 31-én ismét Budapesten játszik a Freedom Call. A lelkesítő himnuszairól ismert német power metal csapat Master Of Light című új albumát mutatja be, melyhez kapcsolódóan nemrég egy különleges, a rajongókat is bevonó videót is közzétettek. A budapesti koncertre a Dürer Kertben kerül majd sor, ahol az osztrák Dragony is látható lesz ezen az estén.

Metal Is For Everyone, azaz a metal mindenkinek szól: ez a címe a Freedom Call legfrissebb videóklipjének, melyet lent láthatunk. A dal a német power metal csapat negyedik, Master Of Light című nagylemezén található meg, amely novemberben jelent meg a Steamhammer kiadónál, méghozzá digipak, bakelit és online letölthető verzióban.


A lendületéről is életvidámságáról ismert, sokszor happy metal zenekarnak is nevezett Freedom Call az új kliphez a rajongóktól gyűjtött be rövid videófelvételeket, amelyeken mindenki az új dalt énekli. Ezek a részletek aztán bekerültek a végleges klipbe, virtuális háttérénekessé léptetve elő a fanokat, és igazi közösségi munkává változtatva a készítési folyamatot. Chris Bay frontember így kommentálta a kész alkotást: „Egy igen sikeres Facebook kampány eredményeként lehetővé vált, hogy a világ minden részéről érkező metal arcok szereplői lehessenek a klipnek! Thaiföldről, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Brazíliából, Chiléből és szerte Európából is érkeztek felvételek.. hihetetlen jó érzés volt, szeretnénk minden közreműködőnek köszönetet mondani, hálásak vagyunk a kreativitásotokért. Ezzel a videóval fényesen bizonyítjuk, hogy a Freedom Callnak van a legjobb és legvidámabb rajongótábora a világon.. és hogy a metal tényleg mindenkinek szól!”

Az új lemez felvételei Nürnbergben zajlottak, a produceri munkálatokat pedig Chris mellett az előző kiadványokon is közreműködő Stephan Ernst is segítette. Chris elmondása szerint az összesen 12 dalt tartalmazó lemez különböző aspektusokból közelíti meg a Freedom Callra jellemző dallamos metal zenét, és a szélsebes nóták mellett progresszív megoldások, de balladaszerű pillanatok is találhatóak.

A zenekar lemezbemutató turnéja március 31-én érkezik Budapestre, ahol a Dürer Kertben játszanak majd. A koncerten egy osztrák power metal csapat, a Dragony is szerepel, akiket pár éve a Gamma Ray vendégeként ismerhettünk meg. A 2007-ben alakult együttes második albuma Shadowplay címen jelent meg 2015-ben, az egyik dalban meghívott vendégként Zak Stevens, a Savatage énekese is hallható. A csapat elkészítette David Hasselhof True Survivor című dalának átiratát is: ahogy az eredeti videó, az átdolgozás is a '80-as évekbe repít vissza minket, de ez természetesen az akkori heavy metal kliséket idézi meg:


a Concerto Music bemutatja: Master Of Light Tour 2017
2017. március 31., péntek 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Freedom Call, Dragony koncertek
Belépő: 3900 Ft, a koncert napján 4900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Dürer Kertben, valamint a www.concerto.hu és a http://tixa.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://www.freedom-call.net/
http://www.dragony.net/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/692689434227053/

2017. február 3.

Anthrax: márciusban érkezik a New York-i thrash brigád

Jó egy évtizedes turnékihagyás után tér vissza Európába az Anthrax. A nagy thrash négyes egyik bandája Budapestre március 12-én érkezik, ahol a klasszikusok mellett teljes egészében eljátsszák az idén 30 éves Among The Living albumot is. A zenekar a stúdiózás és a turnék között sem unatkozik: idén debütál az Anthrax saját söre, a Wardance, a hazai rajongók pedig hamarosan Scott Ian könyvének magyar változatát is kézbe vehetik: a lefordított kötetet ugyanis éppen a koncerten mutatják be.


Több mint egy évtized után, most februárban indul először igazi európai turnéra az Anthrax, ahol minden állomáson teljes egészében elhangzik majd az éppen 30 éve kiadott Among The Living album, kiegészítve a zenekar 35 éves történetének legnagyobb klasszikusaival. A turné beharangozó videóját itt nézhetjük meg:


Tavaszra időzítve a legutóbbi, For All Kings című lemezből is megjelenik egy turnéváltozat, mely a stúdiólemezes dalokon felül tartalmazza majd a Vice Of the People című, korábban csak Japánban kiadott nótát, valamint számos demós dalváltozatot is. Charlie Benante dobos így mutatta be a különleges kiadványt: „A demófelvételek kiadásával meg akartuk mutatni azt a folyamatot, aminek az eredményeképpen a végleges dalok megszületnek. Egy-egy kompozíció sokszor csak egy gitár riffből, vagy egy bevillanó gondolatból indul ki, és lassan ölt formát, ahogy minden tag hozzáteszi a saját ötletét, dallamát és a dalszöveget. Most mindenki beleláthat egy kicsit az Anthrax dalok születési folyamatába.”

Az 1981-ben alakult New York-i zenekar eddigi pályafutása alatt több mint tízmillió lemezt adott el, több arany- és platinalemez tulajdonosa, és számos kitüntetéssel, valamint hat Grammy-jelöléssel ismerték el teljesítményüket. Az Anthrax egyike a thrash metal úttőrő csapatainak számító „Big Four”-nak (Metallica, Slayer, Megadeth, Anthrax), és nevükhöz fűződik a rap és a metal első igazi ötvözése is: a Public Enemy-vel közösen előadott Bring the Noise anno nemcsak a műfajok közötti, hanem a faji előítéletek által emelt falak lebontásában is közreműködött.

2017-ben a koncertek mellett egy különlegességgel is megörvendezteti az amerikai rajongókat a csapat, hiszen tavasszal válik elérhetővé saját sörmárkája is. A Wardance egy pale ale típusú sör, melynek egy különleges maláta- és komlókeverék hozzáadásával adtak egyedi ízt. Az első főzetet a banda idén ősszel próbálta ki a brooklyni St. Vitus klubban tartott koncertjük előtt, ahol a koncert után a közönség néhány tagja is megkóstolhatta az első változatot. A végleges recept az ekkor összegyűjtött visszajelzések figyelembe vételével alakult ki, az új márkát pedig március végén mutatják be, kezdetben New York államban.

A magyarországi rajongók Scott Ian briliáns hard rock memoárjának örülhetnek, hiszen a 2014-ben megjelent kötetnek végre elkészült a magyar fordítása. Itthon A gitáros faszi az Anthraxből címen jelenik meg a könyv, amely egy lebilincselő, pörgős és humoros önéletrajz Scott Ian tollából, aki a zenekarával bebizonyította, hogy a brutalitás és a szórakozás nem zárja ki egymást, sőt járhat kéz a kézben. A könyv a Konkrét Könyvek kiadásában, Nagy Máté fordításában és Dudich Ákos szerkesztésével készült el, bemutatója pedig március 12-én a Barba Negra Music Clubban lesz, vagyis éppen az Anthrax koncert előtt. Aki nem akar lemaradni, már most előrendelheti a http://dudichakos.com oldalon.

Az európai rajongók eközben már javában készülhetnek közeledő fellépésekre: az Egyesült Királyságban már három meghirdetett fellépésre fogyott el az összes belépőjegy, és újabb teltházak bejelentése is várható. Budapestre még kaphatók jegyek – az este folyamán egy feltörekvő londoni metal banda, a The Raven Age is szerepel majd. A legelkötelezettebb rajongók a normál jegy mellé VIP csomagot is vásárolhatnak, amelyek többek között dedikált ajándékokat, és az Anthrax-szel történő találkozási lehetőséget biztosítanak.

a Concerto Music bemutatja: Among the Kings - Performing ‘Among The Living’ in full & other classics
2017. március 12., vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Anthrax, The Raven Age koncertek
Könyvbemutató: Scott Ian: A gitáros faszi az Anthraxből
Belépő: 8500 Ft, a koncert napján 8999 Ft
Jegyek kaphatók a CD Pince, Headbanger üzletekben, a Barba Negra Music Club pénztárában, a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, valamint a www.concerto.hu, a http://tixa.hu és a http://barbangera.hu weboldalakon
VIP jegyek elérhetők az http://anthrax.com weboldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://anthrax.com/
http://theravenage.org/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1216312581740462/

2017. február 1.

Carl Palmer: visszatérés ELP műsorral az A38-ra

Az Emerson, Lake and Palmer két tagja is elhunyt 2016-ban. Carl Palmer, a trio egyetlen élő tagja 2017-ben is visszatér Budapestre, hogy korábbi koncertjei helyszínén, az A38 Hajó színpadán emlékezzen az egykori társakra. Egy zenész emlékét a legjobban dalainak előadásával ápolhatjuk: április 26-án az ELP munkásságából hallhatunk egy válogatást a színpadon.


Sokaknak lehet az az érzése, hogy az elmúlt években megszaporodtak a híres emberek, zenészek haláláról szóló híradások. Az érzés részben nem véletlen, hiszen a világháborút követő évtizedek számos zenei műfaj felvirágzását, vagy éppen létrejövetelét hozták el, és az ismertségnek örvendő emberek, rockzenészek száma is megemelkedett: számtalan máig ismert előadó kezdte karrierjét a '60-as, '70-es években.

Közéjük tartozik Keith Emerson, Greg Lake és Carl Palmer is, akik 1970-ben hozták létre az Emerson, Lake and Palmer zenekart, mely hatalmas hírnévre tett szert, több mint 40 millió lemezt eladva. 2016-ban a legendás trió két tagja is távozott az élők sorából: Carlnak néhány hónap különbséggel kellett végső búcsút vennie Keith Emersontól és Greg Lake-től is. Weboldalán közzétett nyilatkozatában így írt erről: „Mindkettejük elvesztése különösen nehézzé teszi mindannyiunk számára 2016-ot. Ahogy Greg énekelte az Egy kiállítás képei végén: »Az életem nem ér véget, a halálom nem kezdődik, a halál az élet!«. A zenéjük örökké élni fog a szívünkben."

Carl az elmúlt években több különböző turnén vett részt, melyek közül az egyikkel az Emerson Lake and Palmer örökségét gondozza: Paul Bielatowicz gitáros és Simon Fitzpatrick basszusgitáros közreműködésével a Carl Palmer's ELP Legacy power trio formában adja elő a legendás rockzenekar dalait. Tavaly júliusban Carl egy koncertfelvételt is kiadott Emersonra emlékezve: a Live in the USA című kiadványt az amerikai Buffalóban található Tralfamadore Music Hallban rögzítették, rajta számos ELP klasszikussal, valamint – megemlékezve Emerson és Lake korábbi zenekarairól - King Crimson és The Nice dalokkal.

Carl egy új weboldalt is indított, megemlékezve az egykori zenésztársakról: a http://www.emersonlakeandpalmerworldwide.com/ címen nemrég publikálták a 2010-es, 40 éves reunion koncert idején készült dokumentumfilm kibővített, angol nyelvű változatát, amelyet itt láthatunk:


Carl idén tavasszal, az Asia turné mellett Európába is ellátogat az ELP Legacy-vel, és a turné keretében a már jól ismert gitáros és basszusgitáros társával Budapesten is fellép majd. Április 26-án a megszokott helyszínen, az A38 Hajó színpadán láthatjuk őket. A programmal ezúttal az eltávozott egykori zenésztársakra emlékeznek, az Emerson, Lake and Palmer dalainak előadásával.

a Livesounds bemutatja: Celebrating the Music of Emerson, Lake and Palmer
2017. április 26., szerda 19 óra
Budapest, A38 Hajó
Carl Palmer's ELP Legacy
Belépő: március 26-ig 5900 Ft, március 27-től és a koncert napján 6500 Ft.
Jegyek kaphatók az A38 Hajón, a Hammer Zenebarlangban, CD Pincében, a Headbangerben, illetve a Ticketportal és a TEX hálózatában, valamint a www.a38.hu és a https://tixa.hu webáruházban.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://www.carlpalmer.com/
http://www.emersonlakeandpalmerworldwide.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/1772459203080207/