Egy nappal a Sziget Fesztivál után az igazi underground
zenék kedvelői gyűlnek majd össze a Kultiplexben: augusztus 18-án ugyanis a
Krisiun death metal triója büntet majd a Művelődési Ház színpadán. A mindössze
2000 Ft-os belépőárral megáldott rendezvényen két nem kevésbé brutális magyar
zenészosztag is fellép majd: az - ex-Dark Clouds – Nadir, valamint a Radikális
Amputáció.
Az idén tizenöt éves Krisiun mind a mai napig az eredeti
felállásban működik: a testvérpáros Max (dobok) és Moyses Kolesne (gitár),
valamint a frontember-bőgős Alex Camargo rendíthetetlen kitartással, és szívós
munkával küzdötte fel magát Brazília egyik eldugott tartományából az Ó- és
Újvilág legnagyobb fesztiváljainak headliner-ei közé.
A csapat története lassan kapott lendületet: 1990-ben a
három srác még szülővárosában tengeti mindennapos metalhead-életét, melybe
végül a ’91-ben ill. 92-ben rögzített két demofelvétel hoz változást: hamarosan
Sao Paolo-ba költözhetnek, ahol saját költségükre elkészítik a mára már
kultikus unikummá vált Unmerciful Order című minialbumot, majd 1995-ben az első
teljes hosszúságú stúdiólemezt, a Black Force Domain-t. A dolgok pedig csak
ezután lódulnak meg igazán: 1997-ben a német Gun Records, majd a Century Media
veszi őket szárnyai alá, így lassan beérik a sokéves erőfeszítés... élőben
produkált brutális hangorkánjukat pedig azóta az egész világ megismerhette,
hiszen többek között saját példaképeik, így például a Morbid Angel vagy a
Kataklysm társaságában is zenélhettek már, de eljutottak a Milwaukee Metal
Fest-re, vagy az X-Mass 2001-re is.
A dél-amerikai urak jelenleg éppen egy észak-amerikai turnén
vesznek részt a Hate Eternallal, és ezt követően érkeznek majd Európába, a
német Summer Breeze, valamint egy rövid augusztusi koncertkörút erejéig.
Legutóbbi kiadványuk amúgy egy igazi különlegesség volt: a 2004-es Bloodshed
című anyag ugyanis a nyolc új nóta mellett a már régóta elérhetetlen, ’93-as
Unmerciful Order mini-CD anyagát is tartalmazza.
A magyar fanatikusok utoljára a floridai death metal
istenségek, vagyis a Morbid Angel 2004-es koncertjén találkozhattak a
Krisiunnal, ahol felejthetetlen ízelítőt kaphattunk abból, hogy mit tudnak
élőben: fénysebességű pörgések, nyers és erős hangzás... igazi belezős death
metal, igényesen, de mindenféle cifrázás nélkül. Ez várható a mostani koncerten
is: semmi progresszivitás, semmi belassulás, és nincsenek dallamos lazulások
sem... ez a három brazil mészáros egyszerűen csak letépi a fejedet, és
beledolgoz a padlóba!
Előttük a budapesti Nadir ötösfogata is szerepel, akik
szintén nem a boyband-stílusukról ismertek. Az eredetileg Dark Clouds-ként
működött együttes tizenegy éves aktivitás után váltott nevet, ezzel is jelezve
azt, hogy történetük új korszakba lépett: három album és számtalan hazai
koncert után a death-doomcore stílusban utazó csapat Nadir néven folytatja,
immáron a nemzetközi porondon is.
Az est kezdőbandája pedig a Radikális Amputáció nevű extrém
grind-core banda, akik megmutatják majd nekünk, milyen is az, ha a „Három Napos
Vizihulla Úszik A Híd Alatt”...: gyors és förtelmes grind-alázások várhatók.