2005. július 29.

Opeth: lemezbemutató koncert a Petőfi Csarnokban


Augusztus 30-án jelenik meg az Opeth legújabb, Ghost Reveries című albuma. A korong már a csapat új kiadója, a Roadrunner Records gondozásában készült, a hozzá kapcsolódó lemezbemutató turné pedig a nyári fesztiválok után, ősszel indul. Az állomások között Magyarország is szerepel: a budapesti koncert december 18-án lesz a Petőfi Csarnokban, jegyek máris elérhetőek!

A zenekar frontembere, Mikael Akerfeldt gyermekkorában még inkább a sportok iránt lelkesedett, aztán mégis a zene felé fordult: nyolcévesen vette meg első albumát, mely a Number Of The Beast volt az Iron Maidentől, majd 1986-ban kapta élete első elektronikus gitárját... ezek után már nem volt kérdés, hogy előbb-utóbb ő is egy metal-bandában végzi majd. A svéd Opeth a kilencvenes évek elején jött létre, és eddig összesen hét stúdióalbumot jelentett meg. Komolyabb ismertséget a ’96-os, Morningrise című koronggal szereztek, melynek fő jellemvonásai ma is meghatározóak zenéjükben: összetett, komplex harmóniák death metal alapokra illesztése, lágy, dallamos énektémák kombinálása a legextrémebb hörgős betétekkel, mindezt éles, már-már sokkoló hangulatváltásokkal kivitelezve. Az Opeth zenéjének hallgatása valóban katartikus élményt jelenthet annak, aki képes magát átadni a dalok sötét, szomorúan örvénylő hangulatának.

A zenekar felállása a kilencvenes évek második felében szilárdult meg: a negyedik, Still Life című albumot már az Akerfeldt-Lindgren-Mendez-Lopez négyes rögzítette. Idén egy újabb taggal bővült a zenekar: a koncerteken régóta közreműködő billentyűs, Per Wiberg is teljes jogú taggá vált.

Az elmúlt években nagy hatást gyakorolt az Opeth munkásságára az angol Porcupine Tree-ből ismert zenész-géniusz, Steven Wilson, aki producerként bábáskodott többek között a Blackwater Park (2001), a Deliverance (2002) és a Damnation (2003) lemezek felvételénél is. Ez idő alatt - Mikael saját elmondása szerint - a tagok rengeteget tanultak fiatalkori példaképüktől, aki új, különös gitártémák és énekhangok világába vezette be őket, így válhatott az Opeth muzsikája még egyedibbé, és még elismertebbé. Wilson hatása a Damnation korongon teljesedik ki: ez a lemez ugyanis már inkább afféle pszichedelikus hangulatú fél-akusztikus anyagnak tekinthető, semmint egy klasszikus Opeth-zúzásnak, ennek ellenére mind a kiadó, mind a zenekar, mind pedig a rajongók egyöntetű lelkesedéssel fogadták.

Az Opeth persze azért marad az, ami volt: kőkemény death-metal banda, így az augusztus végén megjelenő Ghost Reveries ismét egy vérbeli Opeth-mesterműnek ígérkezik... erről bárki meggyőződhet a http://www.roadrunnerrecords.com/opeth oldalon, ahol az új felállásról készült fotók mellett a megjelenésre váró album első, The Grand Conjuration című opusa is meghallgatható.

December 18-án pedig a zenekar élőben is bemutatja nekünk az új dalokat; aki ott volt a 2004-es, teltház előtt lezajlott E-klubos koncertjükön, az talán nem is lepődik meg azon, hogy ezúttal már a Petőfi Csarnokba érkeznek. Az előzenekarokkal kapcsolatban ugyan még folynak az egyeztetések, ám a nagy érdeklődésre való tekintettel a jegyek máris elérhetőek, november 10-ig kedvezményes áron: a Negative Art webshopjában ( http://www.negativeart.hu ), ill. a Ticket Express hálózatában.

Tudnivalók a koncertről:
2005. december 18., vasárnap
Budapest, Petőfi Csarnok
The Ghost Reveries Tour: Opeth (+ supports)
Belépő: november 10-ig 4500 Ft, utána 5000 Ft.