Az ACTUS március 24-én -
kilenc esztendő elteltével - lép újra magyar színpadra, méghozzá egy erre az
alkalomra komponált audiovizuális előadással. ACTUS. E mozaikszó jelentése: Archaic
Cultic Tradition United in a Society, azaz: Ősi Kultikus Hagyomány egyesítése
egy Társaságban. Ez az alapvetően zenei project – mely létrejötte óta
társművészetek, főként vizuális művészetek bevonásával alkot – 1987 óta
létezik. Olyan szándék hívta életre, melyet a krízisből történő kilábalás
spirituális igénye motivált, s motivál ma is. Tevékenysége során lényegében
akusztikai alkímiát folytat, s az idők során olyan sajátos zenei formanyelvet
teremtett, mely a klasszikus-, folk- és kortárs zenei hangzásokat ötvözi korunk
technológiájával.
A Mandala esszenciája című több,
mint két órás műsorban bemutatásra kerül a lipcsei Wave Gothic Treffen
fesztivál programjának kiemelt fellépőjeként előadott, májusban megjelent
„Mandala” című album, továbbá a csoport korábbi lemezeinek jó néhány -
mindeddig ebben a formában még nem publikált - dala.
Az eddig megjelent öt
hanghordozón éppúgy találunk ipari jellegű hangkollázsokat, mint szimfonikus
hatásokat is. Sok más akusztikus instrumentum mellett számottevő szerepet kap
az akusztikus gitár, a tárogató, s más népi fafúvósok, de olykor liturgikus
kórust, koloratúr szoprán női éneket is hallhatunk, miközben az esetenként a
korai ’70-es éveket idéző elektronikus hangzás, sőt alkalmanként metálos riffek
teszik teljessé azt az élményt, mely csak e formáció sajátja… ahogy azt egy
kritikus találóan megfogalmazta: „Az ACTUS az avantgárd Európa szellemisége”. A
zenekar munkásságából rövid ízelítőt is kaphatunk a www.actus.hu weboldalon elérhető három mp3
segítségével.

ACTUS: A Mandala esszenciája –
tudnivalók
2006. március 24., péntek
19.00 óra
Budapest, Artus Színház (XI.
kerület, Sztregova utca 9., A Fonó mögött)
Belépő: 3000 Ft, elővételben
2500 Ft.
Jegyek elővételben március 21-ig
kaphatóak az alábbi helyszíneken:
Last Exit, Budapest, VIII. ker.
Légszesz u.4.
Fehérlófia, Budapest, VIII. ker.
József krt. 44.
Gabriel Gothic Shop, Budapest,
VII. ker. Szövetség u.23.
Negative Art rendezvények, Marco
Polo Club, Budapest, VII. ker. Nyár u.6.
Gothic.hu rendezvények
További információk:
info@actus.hu
Kapcsolódó weboldal:
Interjúk az ACTUS-szal:
Actus diszkográfia:
A Way to the Empire of Strength
and Order – LP 1990 (NOE)
Presence of Mind – VHS 1991 (NOE)
A Way to the Empire of Strength
and Order – CD 1993 (NOE-Fluxus)
Das Unbenennbare – CD 1995
(Discordia)
Again and Again – CD 1997 (Staalplaat)
Sacro Sanctum – CD 1998 (Cthulhu)
Mandala – CD 2005 (NOE)