2006. szeptember 7.

Fájdalmasan szép koncertre készül Csepelen a Katatonia

Október 7-én négy zenekar igyekszik merengőre hangolni a csepeli Freeport Music Clubba látogató közönség hangulatát. A magyar P.O.T. és a Variola felvezetése után az olasz Klimt 1918 mutatja be melankóliától terhes, ámde mégis lendületes muzsikáját a nagyérdeműnek, előkészítve a terepet az andalító, búskomor rockzene leghíresebb képviselőjének, a svéd Katatoniának.

Sok ember elképzelni sem tudja, hogy a zenének más funkciója is lehet az életben, mint a gondűzés, a szórakoztatás, vagy az alapzaj biztosítása. Az október 7-én fellépő négy zenekar produkciója annak a kisebbségnek szól, akik ennél mélyebb tartalmat keresnek a zenében, és annak segítségével nem elfeledni, hanem még inkább átélni szeretnék érzéseiket, félelmeiket.

Katatónia: a mély depresszió vagy a szkizofrénia kíséretében jelentkező lelki és testi lemerevedés, a külvilággal való összeköttetés elvesztése. E pszichopatológiai állapotról nevezte el zenekarát a nyolcvanas évek végén néhány svéd fiatal, s együttesük mára az andalító, depresszív zene egyik etalonjává vált. A Katatonia első, karcos metal lemezeihez képest a legfrissebb, 'The Great Cold Distance' című albumuk hangulata a kritikusok szerint már csak a Toolhoz vagy a Perfect Circle-höz hasonlítható. A maga nemében persze minden Katatonia album mesterműnek tekinthető: sokan mind a mai napig az 1998-as Discouraged Ones monoton, sodró lendületű hangfolyamát tartják a csapat legjobb alkotásának.

Tény, hogy a későbbi lemezek, így például a 2003-as Viva Emptiness slágeresebb hangvétele hozta meg igazán az elismertséget a svédeknek, akik ma is éppen olyan hitelesek, mint a kezdet kezdetén. Legutóbbi, 2005-ös budapesti koncertjük ugyanúgy csordultig volt telítve fájdalommal, depressziós hangulattal, mint a Travis Smith által tervezett lemezborítók képi világa, vagy az új album két dalához elkészített videóklippek, melyeket myspace-es oldalukon tekinthetünk meg (http://myspace.com/katatonia ). A Katatonia zenéje a mai napig képes meghökkenteni, és magával sodorni a hétköznapokban elfásult embert, és őszinte könnyeket fakasztani szeméből. 

A hozzáértők éppen a Katatonia, vagy akár az Anathema és a U2 dalaihoz hasonlítják az október 7-ei estén szintén szereplő Klimt 1918 muzsikáját. Az olasz együttes zenéje több ponton is párhuzamot mutat a névadó szecessziós festő munkásságával: jellemző rájuk a mozaikszerű építkezés, az árnyalatok puhasága, és az erő, amely e részleteket egy egésszé állítja össze a vásznon.

A Klimt 1918 legutóbbi kiadványa, a 'Dopoguerra' egy hosszú belső vívódás utáni megkönnyebbült újrakezdést fest meg, mikor a nyomasztó, lélekterhelő melankóliát a kitartás és a remény ellensúlyozza: "Azokról a szegény olaszokról mintáztuk a Dopoguerrát, akik túlélték a háborút, és '45-ben szembesültek saját jövőjükkel" - magyarázza a Klimt 1918 az album koncepcióját. "Nagy hatással volt ránk a neorealizmus mondanivalója, és az irányzat kiemelkedő rendezői: Vittorio de Sica, Roberto Rossellinni, Luchino Visconti. Hogy átadhassuk az érzést, a zene nyelvére fordítottuk ezt a kettősséget: egyidejű üdvözülést és kétségbeesettséget." Az olasz csapat két dala elérhető a www.negativeart.hu weboldalon.

Két magyar vendég is szerepel ezen az estén: a Klimt előtt a szegedi Variola mutatja be remek darkrock zenéjét a nagyérdeműnek, elsőként pedig a 2000-ben alakult, zenéjében a grunge és a modern metál jellemzőit ötvöző P.O.T. lép fel. A koncert helyszíne a nemrég felújított, Csepelen található Freeport Music Club, mely könnyedén megközelíthető Budapest belvárosából is.

A koncertre belépők már kaphatóak a Ticketportal országos üzlethálózatában, valamint a www.ticketportal.hu oldalon. Szeptember 20-áig egy különleges, kombinált Satyricon-Katatonia belépőjegy megváltására is lehetőség van, amivel az október 6-ai, A38-as Satyricon koncertet is meghallgathatjuk. E kombinált jeggyel is lehet Satyricon albumot nyerni, ha a jegy sorszámát nevünkkel együtt elküldjük szeptember 15-ig a press@negativeart.hu címre, egy satyricon tárgyú levélben.

Tudnivalók a koncertről:
2006. október 7., szombat 18:30
Budapest, Freeport Music Club (Szabadkikötő út 5-7., megközelíthető a csepeli hévvel)
Katatonia, Klimt 1918, Variola, P.O.T. koncertek
Belépő: szeptember 15-ig 4700 Ft, utána 5000 Ft.
Összevont Satyricon - Katatonia belépő: 8900, mely kizárólag a Ticketportalnál kapható, szeptember 20-ig.

Kapcsolódó weboldalak: