A Latinos.hu 2007-ben is folytatja a latin zenék
bemutatását: Adalberto Alvarez ill. a Charanga Habanera után január 30-án egy
generációkon átívelő zenekar, a több mint 50 éve működő Elio Revé y su Charangón
látogat az Almássy Téri Szabadidőközpontba.
Míg Adalberto
Alvarez a son nevű autentikus kubai zene legnevesebb képviselője - vagyis egy
sonero -, a nála 18 évvel idősebb, 1930-ban, Kuba keleti részén született Elio
Revé Matos fiatalkorában timbaleróként, timba dobosként vált ismertté. Elio
Havannába költözése után nem sokkal, 1956-ban alakította meg zenekarát, az Elio
Revé y su Charangón-t.
Revé az úgynevezett
changüí (ejtsd: csángüí) stílus képviselője, amely az Alvarez által
játszott son elődjének tekinthető: 1860 körül alakult ki a cukornád
ültetvényeken dolgozó rabszolgák körében, s legfőbb jellemzője - mely egyben a
sontól is megkülönbözeti - az, hogy egyaránt tisztán kitapinthatóak benne az
afrikai gyökerek és a spanyol hatások: a changüí zenekar fontos hangszere
például az Afrikából származó - egyebek közt a bantuk által is ismert -
marimbula, mely egy olyan különleges ütőshangszer, mely leginkább egy faládához
hasonlít, s akár rajta ülve is meg lehet szólaltatni. E "doboz" amúgy
a ritmusszekció szerepét tölti be a zenében - szemben a sonban szereplő
basszusgitárral és kongával.
Elio Revé hűen
őrizte zenekarával e Kuba keleti részéről, Guantánamóból származó zene
hagyományait, így sok évtizedes kitartó munkája elismeréseként megkapta a
"Padre de Changüí" (A changüí atyja) titulust. Az együttes
hatalmas presztízst vívott ki magának Kubában az évtizedek során, és a mester
keze alatt olyan zenészek sajátították el a műfaj fortélyait, mint a ma már
önálló karriert befutott Los Dan Den, a Los Van Van zenekart megalapító Juan
Formell vagy Cándido Fabré.
Revé tanítványai
között ott volt saját fia, Elio Revé Jr. is, aki felsőfokú zenei
végzettsége mellett zongorázni is megtanult, így természetesen maga is tagja a
zenekarnak.. ennek köszönhető, hogy édesapja 1997-es, egy autóbaleset miatt
bekövetkezett halála után képes volt átvenni az együttes vezetését, s így az
Elio Revé y su Charangón tovább működhetett.
Az ifjabbik Elio
vezetésével az odahaza rendíthetetlen népszerűségnek örvendő zenekar a nemzetközi
porondra is kilépett: sikeres koncerteket adtak Mexikóban, az Egyesült
Államokban és Európában is. A korszakváltás egyben technikai fejlődést is
jelentett, és a csapat azóta több CD-albumot ('Se sigue comentando' és 'Con
la mano en la masa'), valamint egy DVD-t is kiadott. Az Elitónak is hívott
ifjabbik Revé emellett egy percre sem felejtette el, hogy e zene honnét
származik: nemrég indította útjára Kuba első Changüí Fesztiválját, mely minden
év decemberében zajlik – természetesen Guántanámóban.
A január 30-ai
estre az Almássy Téri Szabadidőközpontban kerül sor, jegyek már kaphatók
országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.
A Latinos.hu bemutatja: Elio Revé y su Charangón
2007. január 30., kedd 22.00 óra
Budapest, Almássy
Téri Szabadidőközpont
Belépő: 3000 Ft, a
helyszínen 3500 Ft.
Kapcsolódó weboldalak: