2008. január 21.

Tosh meets Marley, Ladánybene 27 az A38 hajón


2008 első nagy reggae-szenzációja Peter Tosh és Bob Marley egykori zenészeinek meghívásával ismét a Ladánybene 27 nevéhez fűződik. Január vége és február eleje a világ minden pontján Bob Marley születésnapjának jegyében zajlik, és a LB27 évről-évre hatalmas koncerttel tiszteleg a reggae király emléke előtt, melynek helyszíne ezúttal is az A38 hajó lesz: Tosh meets Marley január 27-én!

Bob Marley életes során az egész világgal megismertette a reggae-t és a rasztafarianizmus gondolatait, s Jamaica első számú "exportcikke" lett. Lemezei, dalai Japántól Afrikáig, Amerikától Ausztráliáig a mai napig keresettek. Idén az Európában turnézó "Tosh meets Marley" produkció meghívásával a lehető legautentikusabb előadásban hallgathatjuk meg Bob Marley és egykori alkotótársa, Peter Tosh ismert és csodálatos dalait, hiszen a fellépő zenészek szinte egytől-egyig a Wailers, vagy Tosh zenekarának tagjai voltak.

Különleges csemegének számít Peter Tosh és Bob Marley szerzeményeinek és azokon túl a két zenész szellemiségének és zenei világának egymás mellé állítása, hiszen köztudott, hogy  a reggae-vel és a showbusinness-szel összefüggő gondolataik erősen különböztek egymástól, melynek eredménye volt a kezdeti Wailers (Wailing Wailers, Bob Marley & The Wailers) korai feloszlása. Tosh és Marley útjai anno részben éppen azért váltak el, mert Tosh nem akart élni a világsiker kínálta lehetőségekkel, így az első két Island album (Catch a Fire, Burnin) megjelenése után a legendás hármas (Marley, Tosh és Bunny Wailer) különvált és saját utakon indult el. (Marley 1981-ben, Tosh 1987-ben halt meg, Bunny Wailer azonban a mai napig koncertezik, gyakran láthatjuk őt Európa jelentős reggae fesztiváljain.)

A Tosh meets Marley zenekar vezetője Fully Fullwood (vokál, basszusgitár), aki a világ egyik legismertebb és legfoglalkoztatottabb reggae-basszusgitárosa. A szólógitárt Junior Marvin kezeli, aki 1977-től volt a Wailers Band tagja, s blues-jazz-es játékával különleges színt adott Marley zenéjének - a No Woman, No Cry - ban "elkövetett" szólóját apedig  világ minden pontján ismerik. Az együttes ben szerepel még többek között a legendás Sonic Syndicate alapító tagja, Tony Chin ill. Donovan Carless, valamint Georges Kouakou és Jawge Hughes is.

A Tosh meets Marley Tour budapesti állomásán a Ladánybene 27 lesz a házigazda. Műsorukban főként az új Babylon Cirkusz című új albumról hallhatunk dalokat, de nem maradhatnak el a jól ismert korábbi számok sem. A LB27 koncertjeire az erő, a lendület és az önfeledt szórakozás a jellemző. A koncertre jegyek még kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu weboldalon, ahol otthoni jegynyomtatást is választhatunk.

A Ladánybene 27 és a One Drop Promotion bemutatja:
Tosh meets Marley
2008. január 27., vasárnap 20.00 óra
Budapest, A38 hajó
Warm up: LB Reggae Sound System (Áfonya, RasTamás, T.B.Homelock)
Tosh meets Marley, Ladánybene 27 koncertek
Belépő: 2500 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:

Letölthető sajtófotók: