2008. február 4.

Rémálom a Nyár utcában - februári programok


A tél végére beerősít a Rémálom a Nyár utcában: a Negative Art csütörtök esténként jelentkező klubsorozata keménykötésű, sörgőzös bandákat is vendégül  lát februárban a Blaha Lujza tér közelében lévő After Music Clubban. Itt lesz a Chief Rebel Angel, a Stonedirt, a Oneheadedman és a Solarscream, a Clash rajongók pedig egy tribute zenekar, a Clash City Rockers koncertjére készülhetnek.

A szokásos, ingyenes csütörtök esti programok mellett február 5-én a Kultiplexben is számíthatunk egy Negative Art rendezvényre: a Kinizsi utcai szórakozóhelyet búcsúztató Dózer Fesztivál keretében ugyanis a Black Leaves, a Gyöngyvér és a Dharma lép fel majd ezen a kedden, utánuk pedig az LD50-et képviselő SiS és a NINth, illetve a most bemutatkozó Freakstylers páros tolja majd a talpalávalót.

Az After Music Clubban a Chief Rebel Angel nyitja majd 7-én a hónapot. Az első albumát Death Rock City címen nemrég kiadott zenekar egy baráti projekt, amit többek között a Stereochrist és a Polly Is Dead egykori tagjai alapítottak, hogy mindazt a szennyet, amit saját bandájuk keretében nem adhattak ki, itt rászabadíthassák a szerencsétlen hallgatókra. Death and roll ez a javából: rövid számok, rövid koncertek, hosszú éjszakák rövid italokkal. Február 7-én az egykori New Fight hardcore zenekar utódja, a Spadeful Of Dust és a Foulside is fellép.

Egy héttel később, 14-én a 2000-ben alakult Solarscream játszik. Zenei ízlésüket a '90-es évek elejétől a rock/metal irányzat számos képviselője formálta, és formálja ma is, stílusuk a modernebb felfogású riff-, és érzelemközpontú muzsikák hatására alakult ki, sajátos hangulatra és egyéni hangvételre törekedve. Az est két másik fellépője a Force Feedback és a Oneheadedman.

21-én a '70-es évek legendás brit punkzenekara, a Clash szellemét idézzük meg a Clash City Rockers nevű tribute zenekar segítségével, de a Faith No More és ska fanatikusok se maradjanak otthon, hiszen szerepel még a dunaújvárosi Pentele Ska Club együttes, a koncertek után pedig Faith No More Club afterparty veszi kezdetét.

A hónap végén, 28-án pedig ismét fejest ugrunk a mocsárba: ezen a csütörtökön szerepel a Stonedirt, akik már többször bizonyítottak a Rémálmokon. A Pantera, a Black Sabbath és a Black Label Society vonalát követő banda southern ízekkel kevert, thrash-es, stoneres metal zenét játszik, amiről - no és persze a buli hangulatáról is - mindent elmond két jelszavuk: "Smokin'-Drinkin'", ill. "Eat Fucking Steel!" Az este két vendégzenekara a Kárhozat és a Sinathrop.

Negatívok Éjszakája
2008. február 5., kedd 19.00 óra
Budapest, Kultiplex
Black Leaves, Gyöngyvér, Dharma koncertek
Afterparty: NINth, SiS, Freakstylers
A belépés ingyenes!

Rémálom a Nyár utcában - februári programok
Helyszín: After Music Club, (Budapest VII., Nyár u. 6.)
Minden rendezvény ingyenes!

2008. február 7., csütörtök 19.00 óra
Chief Rebel Angel, Spadeful Of Dust, Foulside koncertek
Afterparty: Jesper, Heaven't, Adam_

2008. február 14., csütörtök 19.00 óra
Solarscream, Force Feedback, Oneheadedman koncertek
Afterparty: Jesper, Heaven't, Adam_

2008. február 21., csütörtök 19.00 óra
Clash City Rockers (Clash tribute), Pentele Ska Club
Afterparty: Faith No More Club

2008. február 28., csütörtök 19.00 óra
Stonedirt, Sinathrop, Kárhozat koncertek
Afterparty: Jesper, Heaven't, Adam_