Április 21-én Budapesten is színpadra áll a német rockzene legnagyobb
legendája, a Scorpions. A SYMA Csarnokban tartandó koncertre az első 1000
állójegy kedvezményes áron érhető el, és a szervezők ülőhelyeket is kínálnak
majd a rendezvényre.
A Scorpions zenekar egy igazi hardrock legenda, amely immár 40 éve
áll a színpadon. Kétség nem fér hozzá, hogy ők Németország legnagyobb,
legismertebb rock bandája, akiket a Rammstein, vagy a kortárs Accept és a
Halloween sem tudott túlszárnyalni. A Scorpions már a rendszerváltás előtt is
azon kevés együttesek egyike volt, melyet jól ismertek a keleti blokkban is, és
persze az egész világon. Talán ennek is köszönhető, hogy az 1990-es "Wind of Change" (A változás szele)
című dalok az akkori átalakulások egyik szimbólumává vált. A dal azokat az
élményeket dolgozza fel, amiket néhány évvel korábban a Szovjetunióban
szereztek: a moszkvai Lenin stadionban a Music Peace Festival fellépőjeként Bon
Jovi, Ozzy Osbourne, a Mötley Crüe és a Skid Row oldalán játszottak, több mint
100.000 ember előtt.
Az új album, a Humanity – Hour I 2007-es megjelenése
valóságos ünnepi hangulatot teremtett a rajongók körében, hiszen az elmúlt 10
évben mindössze három stúdiólemezt adott ki a zenekar. Mindenesetre megérte várni:
az új lemez úgy viszi tovább a klasszikus Scorpions jellemvonásokat, hogy friss
és modern hangzással kényeztet. A megjelenés után a zenekar több mint 30
állomásból álló világ körüli turnéra indult, melynek során sok olyan országba
is eljutottak, ahol korábban még sosem jártak. 2009 tavaszán végre Budapestet
is újra meglátogatják: a hazai rajongók április 21-én a SYMA Csarnok színpadán
láthatják a Scorpionst.
Belépőnket megvásárolhatjuk
országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu weboldalon, ahol
otthoni jegynyomtatás is választható, de kérhetjük belépőnket a mobilunkra is!
A GoProduction és az EPG Concert Agency bemutatja: The Scorpions
2009. április 21., kedd 19 óra
Budapest, SYMA Csarnok (XIV.
Dózsa György út 1.)
Belépőárak:
Állóhely: kedvezményes áron (az
első ezer darab) 8990 Ft. További jegyinformáció, ülőhelyek hamarosan!
Kapcsolódó weboldalak: