2009. március 26.

Életműdíjat kapott a Scorpions – a brazil heavy metal csillaga is fellép Klaus Meine-ék előtt


A brazíliai születésű, harmincas éveiben járó André Matos egy igazi megatorok, aki Dél-Amerikában legalább akkora népszerűségnek örvend, mint Rob Halford vagy Bruce Dickinson Európában. Sőt, Andrét nem sok választotta el attól, hogy az Iron Maiden élén épp Dickinson utódja legyen, hiszen a ’90-es évek elején egyike volt annak a több száz jelentkezőből kiválasztott triumvirátusnak, amelyből végül új énekes kikerült. James LaBrie, a Dream Theater énekese, és a későbbi győztes Blaze Bayley volt a másik két jelölt. André azóta is fáradhatatlanul építi karrierjét, melynek egy újabb csúcspontja, hogy egy igazi legenda, a februárban életműdíjjal kitüntetett Scorpions előtt léphet fel zenekarával: április 21-én Time To Be Free című lemezét mutatja be a SYMA Csarnokban az André Matos Band.

Bár André Matos egyelőre csak Brazíliában számít igazi sztárénekesnek, ez hamarosan megváltozhat. Angra nevű korábbi, szimfonikus heavy metal együttesének már most is van egy lelkes magyarországi tábora, a Scorpions előzenekaraként pedig hamarosan több ezren ismerhetik meg nevét. A Sao Paolóban felnövő André tíz éves kora óta zenél, s első sikereit is tinédzser korábban aratta Viper nevű csapatával.. húszas évei elején járt, amikor neve felmerült a Bruce Dickinson utódjaként, s ekkoriban  már túl volt első nemzetközi sikerein is az Angrával – éppen az Iron Maiden, vagy éppen az AC/DC oldalán járták a világot.
2001-től egy Shaaman nevű csapatban, az utóbbi években pedig a saját nevét viselő zenekarban tevékenykedik. A recept azonban mindig hasonló: André klasszikus zenei műveltsége, a szimfonikus, monumentális zenei alapok, egy csipetnyi népzene, s mindez megkoronázva André hangjával, mely valóban a legjobbak közé tartozik: három oktávot átfogó, dinamikus orgánuma egyedülálló a kortársak között. Ennek is köszönhető, hogy saját projektjei között számos más produkciónak – köztük az Avantasia egyedülálló metal-operájának is – meghívott sztárja.

Az április 21-ei este legnagyobb attrakciója persze a Scorpions koncertje lesz, aminek fényét tovább emeli, hogy a SYMA Csarnokban Elefánt és Mecky, vagyis az Omega két oszlopos tagja is színpadra lép a német hard-rockerekkel, néhány közös szám erejéig. A rajongók körében már nagyban mennek a találgatások, hogy pontosan mely számok is lesznek ezek. Német hőseink amúgy nemrég komoly elismerésben részesültek: négy évtizedet átívelő, immár összesen 75 millió eladott lemezzel fémjelzett pályafutásukat a legrangosabb németországi díjkiosztón, az ECHO Music Awards-on életműdíjjal tüntették ki. „A Scorpions egyértelműen ott van a világ legjobb zenekarai közt, Hannover kis klubjaiból jutottak el a világ legnagyobb stadionjaiba. Zenéjük ma is ugyanúgy képes megérinteni az embereket, mint az elmúlt negyven évben, s ennek okát mindenki tudja, aki volt már valaha Scorpions koncerten: ez a banda mindig 100 %-on teljesít, fellépéseik kicsattannak az energiától! Rockzene Németországból az egész világnak!” - nyilatkozta Gerd Gebhardt, az ECHO producere.

A Scorpions budapesti koncertjére a kedvezményes árú első 1000 belépőt alig egy hét alatt kapkodták el, és időközben már az ülőhelyek is elfogytak. Állójegyünket még megvásárolhatjuk országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, vagy a www.ticketportal.hu oldalon, ahol kezelési költség nélkül, otthon is kinyomtathatjuk azt. A helyszíni árhoz képest az elővételben vásárlók 1000 forint kedvezményt kapnak!

Az EPG Music és a GoProduction bemutatja: Humanity World Tour
2009. április 21., kedd 19 óra
Budapest, SYMA Sport és Rendezvénycentrum
Scorpions koncert
Különleges vendég: Omega (Kóbor János, Molnár György)
Előzenekar: André Matos Band
Belépő: állóhely elővételben 9990 Ft, a helyszínen 10990 Ft.

Kapcsolódó weboldalak: