„Okos majmok vagyunk” – mondta el az énekes egy
interjúban
Március 1-én ismét Budapesten hallható a 2010-ben 30
éves New Model Army. A zenekar tavaly megjelent albumával járja végig Európát,
s a budapesti állomásra keresve sem lehetett volna jobb vendéget hívni
koncertjükre, mint a Sex Action és az F.O. System hősét, Mátyás Attilát, aki
ezúttal saját zenekarával játszik majd Justin Sullivanék előtt az A38 hajón.
30 éve működik a New Model Army.. talán ez a tekintélyt
parancsoló életmű és a frontember, Justin Sullivan személyének állandósága,
stabilitása is magyarázza azt, hogy hogyan lehetett 2009-ben egy lemezt Today Is A Good Day címen kiadni – hiszen
ez az év gazdasági és más szempontokból
sem tartozik majd az emberiség történetének nyugodt, harmonikus esztendői közé.
Az együttes valóban
sikeres évet zár: az új lemez a vártnál jobban fogyott, és mindennel együtt 16
országban fordultak meg tavaly – a koncertek pedig annak ellenére is
gördülékenyen zajlottak le, hogy 2008-ban elvesztették szeretett barátjukat és
menedzserüket, Tommy Tee-t. A szeptember 14-én megjelent korong - melyről a http://www.nmadownloads.co.uk címen
tölthetjük le a címadó dalt - a frontember elmondása szerint az NMA egyik legélőbb,
legkeményebb hangzású albuma, melyben nem kis szerepe van az új gitáros,
Marshall Gill belépésnek, aki amúgy emberileg is erősített a csapaton: ahogy a
szintén tag Dean White tavaly Mátrafüreden elmondta a Rockinform újságírójának:
„Szereti a sört (ha-ha). Remek humora van
és pezseg körülötte az élet. Fiatal és bohókás, alig lehet több 35-nél (ha-ha).„
Persze az életmű és az idő
a tagokon is nyomot hagy. Akik ott voltak az együttes legutóbbi, teltházas
koncertjén a Ráday Klubban, vagy hallották Justin önálló műsorát 2009-ben a
Mátrában, a telihold alatt, azok megtapasztalhatták, hogy a lendület és a régi
nóták ösztönössége mit sem változott, de a zenészek világlátása már annál
inkább. Justin például ma már nem félti a Földet a környezetszennyezéstől, sőt
az emberiségért sem aggódik, hiszen ahogy elmondta: „Nagyon okos majmok vagyunk, de a Föld még akkor is létezni fog, amikor
mi már régen eltűntünk. Nagyon intelligensnek hisszük magunkat, de mindannak,
amit életünkben teszünk, kb. 1%-át tesszük gondolkodva. A maradék 99%-ban
ösztönből cselekszünk. Azt tesszük, amit tanultunk, ami elvárnak tőlünk. Ha egy
mai gyereket betennénk egy ősember barlangjába, őslény lenne, ha egy ősember
gyerekét odaültetnéd a mai korban egy számítógép elé, megtanulná használni.
Ugyanazok vagyunk, nem változtunk.” (Az interjú teljes egészében itt olvasható.)

a Negative Art Prod.
bemutatja: Today Is A Good Day Tour
2010. március 1., hétfő 19
óra
Budapest, A38 Hajó
New Model Army, Mátyás
Attila Band koncertek
Belépő: február 10-ig 3900
Ft, utána 4500 Ft
Kapcsolódó weboldalak:
Hallgatnivaló, látnivaló, olvasnivaló: