2010. január 29.

Rage koncert a Dieselben


A legendás germán heavy metal banda szerencsére soron következő turnéjából sem hagyta ki Magyarországot. Már többször is megfordultak nálunk, s hála a fergeteges buliknak és a lelkes közönségnek, mindig visszatérnek. A Helloween és a Running Wild mellett sikerre törő triótól egy tradicionális, hibátlan igazi metal koncertre lehet számítani március 4-én, Budapesten a Dieselben!

A Rage története 1984-re nyúlik vissza, mikor debütáló lemezük megjelent Prayers of Steel címmel. Hamar megszerették a zenekar dalait, folyamatosan koncerteztek, ennek is köszönhető, hogy az 1992-es Trapped-del már a nemzetközi áttörést is elkönyvelhették. Úttörő szerepet játszottak a klasszikus heavy metal és a szimfonikus zene összeházasításában, s lemezeik a német heavy/power metal alapjait jelentik. 1998-ban csatlakozott Victor Smolski a zenekarba, aki egy kivételes gitáros és már rengeteg számban csodálhattuk dalszerzői képességeit is.

2004-ben már a 20 éves évfordulójukat ünnepelték, amit többek között egy rendkívül igényes DVD őriz. Az eddigi legerősebb felállással is ekkor büszkélkedhetett a banda: Peavy Wagner, Victor Smolski és Mike Terrana játszott együtt. Két évvel később teltházas turnéval járták végig újfent Európát, amikor ismét bizonyíthattak a magyar rajongóknak, hogy minden koncertjük élményszámba megy: ilyen feszesen és precízen kevés zenekar tud együttjátszani, mindenféle felesleges külsőségektől mentesen. A 2006-os év végén búcsúzott a Rage-től Mike Terrana, ám a helyére érkező André Hilgers hamar megmutatta, hogy méltó utód került a megüresedett dobosi posztra. Friss ötleteket hozott és a lendületes élő szerepléseknek is meghatározó részévé vált.

A legújabb lemezükkel - Strings to a Web, megjelenés február 5-én! - egy újabb mesterművet szállítanak Peavy-ék az előzetesek alapján. Az lemez a trió történetének egy újabb kiemelkedő darabja lehet, ami a zenekar ígérete szerint a hihetetlen 25 éves karrier minden jelentősebb arcát megmutatja: fémes heavy metal klasszikus és progresszív elemekkel, egészen az erőteljes thrash őrületekig.

A mágikus hármas tehát minden kétséget kizáróan remek formában van, Peavey hangja és Victor Smolski gitárjátéka továbbra is a két fő védjegye a zenekarnak. Aki vevő egy igazán erőteljes power metal bulira, annak mindenképpen ott a helye a Dieselben! A zenekart a Jaded Heart kíséri szintén Németországból, érdemes időben érkezni. A koncertre jegyeket a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon vásárolhatunk.

Tudnivalók:
2010. március 4., csütörtök 19.00 óra
Budapest, Diesel (volt E-klub)
Rage, Jaded Heart koncertek
Belépő: elővételben 4000 Ft., a koncert napján 5000 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:

Hallgatnivaló, látnivaló: