Ha valaki csak idén kezdi el felfedezni magának a thrash
metal legnagyobb legendáit, akkor abban a szerencsés helyzetben lehet, hogy egyiküket
„bevetés közben” is megnézheti Budapesten. A német Sodomtól sem várhatunk mást,
mint egy mindent elpusztító bulit: február 13-án a svéd Die Hard felvezetése
után a Diesel klubban mutatják meg, hogy mi fán terem a valódi germán thrash
metal.
A Sodom a ’80-as
évek elején a Kreator és a Destruction társaságában a germán thrash metal
úttörőjévé vált és azóta megszámlálhatatlanul sok banda nevezi meg elsődleges
hatásai között. Mindhárom zenekar máig aktív és fiatalokat megszégyenítő
formában állnak helyt minden egyes koncertjükön. A stílus pedig újra virágzik, és
mégis kik értenének hozzá jobban, mint akik megalkották?
A Sodom bulijának
több apropója is van: egyfelől teljesen hihetetlen, de már 30 éve nyomják a
fémzenét bármiféle megalkuvás nélkül. Továbbá az utolsó, tavalyi
stúdiólemezükkel (In War and Pieces) sem jártak még nálunk, ami a rajongók és a
szakma körében is egy kiemelkedő albumként van elkönyvelve, a régi, nagy sikerű
kiadványok mellett is megállja a helyét. Tom Angelripper semmit sem veszített
lelkesedéséből és elhivatottságából, ez pedig a lemezeken és a bulikon is érződik.
Szélvészgyors tempók, technikás gitártémák és a Tom-ra jellemző agresszív vokalizálás
(a világot érintő súlyos problémákról) a kemény zene szerelmeseinek mind-mind
kecsegtető lehet a koncerttel kapcsolatban.
A csapat nemrég
vált meg - személyes okokból - Bobby Schottkowski dobostól, de szerencsére a
lekötött bulik sorsa egy pillanatig sem volt kétséges. Az utód Markus
"Makka" Freiwald lett, aki természetesen kiváló ütős, eddigi
karrierje során többek között Moonspell, Rotting Christ és (a Slayer Dave
Lombardo-ját váltva) a Voodoocult lemezein dobolt.
A koncertet egy
olyan svéd banda nyitja, melynek éppen a fő fellépő az egyik példaképe a Slayer
vagy éppen a Venom mellett: jóféle old-school thrash metalra számíthatunk a Die
Hard nevű csapattól is. Belépőjegyünket a február 13-án, a Dieselben tartandó
bulira szokásos módon megválthatjuk a Ticketportal országos bolthálózatában -
köztük az ismert rockboltokban - vagy otthoni jegynyomtatással kezelési költség
nélkül a www.ticketportal.hu oldalon
is.
A
Concerto Music bemutatja: Live…In War and Pieces
2011. február 13., vasárnap 19.00 óra
Budapest, Diesel
Sodom, Die Hard koncert
Belépő: 4900 Ft. elővételben, 5900 Ft. a
koncert napján
Kapcsolódó
weboldalak:
Hallgatnivaló,
látnivaló: