Már
épül a fesztiválhelyszín – több százan szorgoskodnak majd a 3 nap alatt
Különleges
fogások, tengernyi törülköző és hazai sörök várják a sztárfellépőket
Június 3-án, azaz
pénteken elstartol az ország legnagyobb metal fesztiválja, a csillebérci
Metalfest Open Air. A háromnapos rendezvényre 65 fellépő érkezik a világ 19
országából, és több százan dolgoznak majd a fesztiválozók felhőtlen és
biztonságos szórakozása érdekében. A helyszínen már folynak az építési munkálatok,
mi pedig összeszedtük a fesztiválozók számára legfontosabb információkat, és
egy kicsit belestünk a kulisszák mögé is!
![]() |
Sabaton |
Bár a Metalfest Open Air Fesztivál csak pénteken indul, a
fesztivál helyszínén már a hét eleje óta javában folyik az építkezés. A kerítéssel körbevett 46 hektáros területen
sátortáborok, infópultok, vendéglátó egységek, csomagmegőrzők épülnek. Természetesen
a fesztivál két fedett színpada is készül; a Nagyszínpad a többi Metalfesthez
hasonlóan közel 250 négyzetméter méretű lesz, és 50.000 Wattnyi
hangteljesítményre lesz képes! A színpadok a tavalyi évhez hasonlóan fedettek
lesznek, ami minden körülmények között biztosítja majd a zavartalan és
biztonságos szórakozást, és a legfontosabb útvonalak borítása is biztosított. A
fesztivál három napja alatt megközelítőleg 300 ember dolgozik majd a helyszínen
azért, hogy mindenki felhőtlenül és biztonságosan szórakozhasson.
Egy hosszú hétvégényi jó bulihoz persze nem csak a hangos
zene szükséges: a fesztiválozókat széles kínálattal felvonuló vendéglátó gárda várja majd: az
egytálételektől a pizzán át a hot-dogig és a hamburgerig számos különböző fogás
lesz majd beszerezhető náluk. Mérsékelt áron érhető majd el a folyékony kenyér
is: egy korsó sör az előrejelzések szerint 350 forintot kóstál majd. A
mulatozásban megfáradt vendégeket pedig éjszakai fesztiválbusz-járat és
kedvezményes tarifával dolgozó taxisok hada várja majd.
És persze a sztárokról se feledkezzünk meg, hiszen a
szervezőknek az ő igényeit is kik kell elégíteniük.. s bár a fellépők kéréseit tartalmazó dokumentumok általában titkosak, a
fesztivál szervezője elárult pár érdekes részletet a tervekről. Az egyik
zenekar tagjai például egytől egyig vegetáriánusok, sőt egyikük vegán is. Így a
banda külön jelezte, hogy számítanak a szakács kreativitására, szóval izgalmas
zöldségkreációk várják majd őket az öltözőben! Másoknál a többféle, legalább
80% kakaótartalmú csokoládé, a C-vitamint vagy éppen a saját masszőr számít
feltétlenül szükségesnek.
Bár a nemzetközi fellépők általában ragaszkodnak saját
jól bevált márkáikhoz, több zenekar is jelezte, szívesen megkóstolják a kiváló magyar söröket és borokat, így a
szervezők többek között tokaji borokkal és a mindig nagy népszerűségnek örvendő
pálinkákkal is várják a bandákat. A tengernyi jég és friss ásványvíz is
mindenhol alapkövetelmény, s ennél már csak a törölközők fontosabbak.. És hogy
milyen mennyiségekben gondolkodunk? Sok mindent elárul, hogy csak a fellépő
zenekarok részére előre kimosott, puha, illatos törölközők egyben elfoglalnának
egy teljes faházat!
A zenekarokkal a fesztivál látogatói személyesen is
találkozhatnak, hiszen a legtöbb nemzetközi csapat szervezett keretek között is
tart majd autogram-osztást. Ennek
tervezett menetrendje megtalálható a www.metalfest.hu
oldalon, ahol a szállással, a közlekedéssel és számos egyéb fontos kérdéssel
kapcsolatban is válaszokat kaphatunk. Sőt, már letölthető a térképes
programfüzet is! http://dl.dropbox.com/u/14439875/METALFEST/20110530_METALFEST_PROGRAMFUZET_DA_DIGITALIS.pdf
A Hammer Concerts és a Rock The Nation bemutatja:
Metalfest Open Air
Hungary Fesztivál
2011. június 3-4-5., péntek-vasárnap
Budapest, Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központ
A fesztivál
fellépői:
Kreator, Cradle Of Filth,
Arch Enemy, Sabaton, Wintersun, Saxon, Rage, Stormwitch, Pokolgép + Hammerfall,
Kataklysm, Primordial, Equilibrium, Misery Index, Vicious Rumors, While Heaven
Wept, Astral Doors, Skyforger, Krisiun, Suicidal Angels, Alcest, Thulcandra,
Abigail Williams, Graveworm, Christian Epidemic, Stonehenge, Bloody Roots,
Visions Of Atlantis, Milking The Goatmachine, Wisdom, Demonlord, CasketGarden,
Damned Spirits' Dance, Tesstimony, Bornholm, Magma Rise, Tűzmadár, Vanderbuyst,
Iskald, Serenity, E-Force, Midnattsól, Diabulus in Musica, Lanfear, Virrasztók,
Kerecsensólyom, Chromnology, Sicitur Adastra, Csejtey, VelvetSeal, Crimes Of
Passion, Bloodbound, Thunderbolt, EGO, Sanatorium, Craniotomy, Devastating
Enemy, Ideas, Partyzan, Thornwill, Spirititual Ravisment, Kistvaen, Rising
Dream, Twister, InvaderSuperheroes és Hammer Gitárhős eredményhirdetés.
Jegyinformációk:
A háromnapos bérlet ára a helyszínen 14.999
A napijegyek ára a helyszínen 9999 Ft.
Jegyek még kaphatók a Hammer Zenebarlangban, az ismert
rockboltokban, országszerte a Ticketportal és a Ticket Express jegyirodáiban,
valamint a www.metalshop.hu, www.ticketportal.hu, www.eventim.hu és www.tikit.hu
weboldalakon.
További
információk, részletes program, jegyakciók:
Közösségi oldalak: