2011. november 28.

Skindred koncert: a brit slágerlisták új üdvöskéje érkezik a ragga metálosokkal!

Már csak pár napot kell várnia a ragga metal hazai kedvelőinek a Skindred önálló budapesti koncertjére: a walesi zenekar december 1-én a budapesti Barba Negra Music Clubban lép fel. Nem ők lesznek azonban az egyetlen britanniai csapat aznap este a fedélzeten: vendégzenekarként ugyanis azt a Deaf Havanát hozzák magukkal, amelynek új albuma éppen pár hete vezette az ottani slágerlistákat.


A kelet-angliai Norfolk megyéből származik az a négy fiatal srác, akik november első felében lendületből bevették a BBC rockzenei toplistájának első helyezését. A Deaf Havana névre hallgató zenekar valójában azért nem annyira zöldfülű már: bő öt éve működik az eredetileg öt, jelenleg négy tagot számláló csapat, amely még a főiskolás és gimnáziumi évek alatt állt össze. Zajos, feszes, alternatív rockzenéjük egyaránt számíthat a keményebb műfajok és a pop irányába hajló dallamos punkzenék kedvelőinek érdeklődésére – legutóbbi klipjük itt látható:


A kezdeti demók, illetve több EP, album kiadásával, no meg a rendszeres hazai turnézással a Deaf Havana masszív rajongóbázist épített fel otthon, most pedig a szigetországon túl is egyre többen figyelnek fel rájuk. A BMG kiadóhoz való átszerződés után november elején jelent meg a zenekar Fools and Worthless Liars című új albuma, mely az első helyen debütált a BBC rockzenei toplistáján. Nagy lendületet vettek az épp hogy 20 éves srácok: rövid idő alatt megtízszerezték rajongóik számát a Facebookon, ahol az új albumba is belehallgathatunk: http://www.facebook.com/deafhavana .

Most pedig itt az alkalom, hogy élőben is meghallgathassuk ezt a kiváló produkciót, hiszen a szigetország másik, nyugati feléből érkező Skindred éppen ezeket a keleti parti fiúkat választotta kísérőnek a Union Black című európai turnéra, mely Budapestre csütörtökön, december 1-én érkezik. Jegyek még kaphatók országszerte az ismert jegyirodákban, a helyszínen és az interneten!

A Livesond Productions bemutatja:Union Black Tour
2011. december 1., csütörtök 20 óra
Budapest, Barba Negra Music Club (1117 Budapest, Prielle Kornélia utca 4.)
Skindred, Deaf Havana koncertek
Belépő: 4990 Ft, hálózatokban 5600 Ft
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.
Kapcsolódó weboldalak:
Közösségi oldalak: