A finn Amorphis zenekar immáron visszajáró vendégnek
tekinthető Magyarországon. Ezúttal legutóbbi, The Beginning of Times című konceptalbumukat
mutatják be a hazai közönségnek - természetesen a legnagyobb klasszikusokat sem
mellőzve. A jövő évi koncertszezon tökéletes nyitányaként január 8-án a norvég
Leprous és a finn The Man-Eating Tree társaságában játszanak a budapesti Club
202-ben.
Az Amorphis melankolikus dark rock/metal
zenéjével (lásd még: kalevala-metal) már több, mint 20 éve jelen van a zenei
életben, de még mindig képesek meglepetésekre. A tizedik stúdióalbumukkal - The Beginning of Times - ismételten
bebizonyították, hogy ha lenyűgöző, természetes melódiákról, mély érzelmekről
és egy csipetnyi egyedi sötétségről van szó, akkor verhetetlenek. A kellemes
nyári estéknek és a most aktuálisabb téli fagyoknak egyaránt tökéletes aláfestő
zenéje az említett lemez.
A finn zenekarokra
jellemző egyéni hangulatvilág és mély érzelmek közlése mindig is az Amorphis fő
erényét jelentette, és a sorozatos tagcserék ellenére is bátran kijelenthető,
hogy az együttes most van ereje teljében. Az Eclipse lemezzel 2005-ben érkező Tomi Joutsen énekes nélkül pedig már el sem lehetne képzelni élőben
az Amorphist, hiszen csodálatosan tudja hozni a dallamos énektémákat, de súlyos
hörgése is igazán hatásos; nem mellékesen pedig színpadi jelenléte is páratlan -
gondoljunk csak azokra a földet súroló rasztákra... Nem is csoda, hogy a minden
egyes koncertkörútjukat óriási érdeklődés övezi, bárhová is mennek. Kiválóan
adja vissza a hangulatot nemrég megjelent dvd-jük (Forging The Lands of Thousand Lakes címmel), szóval ha valaki még kételkedik
a lemásolhatatlan érzésben, amit egy Amorphis koncert nyújt, akkor annak érdemes
belenézni.
Előzenekarok terén
is igazi kuriózumokat sikerült felkutatni a szervezőknek: a progresszív
metalban utazó norvég Leprous is a
finnekkel tart a körúton. A nyitóbanda is az ezer tó országából származik: The Man-Eating Tree az egykori Sentenced dobos Vesa Ranta atmoszférikus metal zenekara.
Az következő
remekbeszabott Amorphis koncertet tehát a budapesti Club 202-ben láthatjuk - a „Kalevala-metal”
legnagyobb slágereivel - január 8-án. Belépőjegyünket megválthatjuk a
Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - vagy
akár otthoni jegynyomtatással a www.ticketportal.hu
weboldalon is.
A
Concerto Music bemutatja: The Beginning Of Times Tour 2011 – 2012.
2012. január 8., vasárnap 19.00 óra
Budapest, Club 202
Amorphis, Leprous, The Man-Eating Tree
koncertek
Belépő: elővételben 4500 Ft, a koncert napján
5500 Ft.
Kapcsolódó
weboldalak:
Közösségi
oldalak: