A
dobosok dobosa okostelefonon, filmen és élőben bűvöli el az igényes rockzene
kedvelőit
A dobosok dobosa,
az Emerson Lake and Palmer és az Asia alapító tagja idén is ellátogat
Magyarországra. Carl Palmer tavaly a Győri Ütős Fesztivál sztárvendége volt,
idén pedig május 3-án lép fel az A38 Hajón saját zenekara társaságában. A
programon az EL P legnagyobb slágerei, köztük a híres Muszorgszkij klasszikus
szerepel majd instrumentális formában.
Senki sem vádolhatja maradisággal az idén 62 éves Carl Palmert, sőt: az is előfordulhat,
hogy a dobos rajongóinak egy része nem is tudja, mi fán teremnek azok a kütyük,
amiken nemrég vált elérhetővé a legendás zenész. Bizony, Carl Palmer fent van
az iTunes-on! A dobosok dobosának felszerelését immár iPhone okostelefonon,
továbbá iPod és iPad készülékeken is meg lehet idézni, méghozzá a Play Carl Palmer’s Drums nevű mobil
alkalmazás segítségével.
Hősünk nemrég egy brit művészfilmben is szerepelt: Andrew
Cross 35 perces, The Solo című
alkotása a zene és a tér közti kapcsolatot boncolgatja Carl Palmer dobszólói
segítségével, bemutatva azt, hogy a különböző ütős hangszerek használatával
milyen összetett és teljes értékű, művészi értékkel bíró hangzást érhetünk el…
a legegyszerűbb megoldásra példa az alábbi részlet.
„Számomra mindig fontos volt, hogy minél közelebb
kerüljek a rajongókhoz. Az új turné, ez a film és a mobiltelefonos alkalmazás
pedig minden korábbinál jobb lehetőséget nyújt erre” – mondta el Palmer nemrég. „Ez a film nem egyszerűen egy Carl Palmer
dobszóló felvétele, ahogy azt elsőre gondolnánk, hanem annak a bemutatása, hogy
a dob és a rajta játszó személy hogyan kapcsolódik össze, megteremtve egy élő,
valós idejű műalkotást - olyat, amihez foghatót más esetekben csak múzeumokban
láthatunk.”
Carl aktuális turnéját 2011 őszén, az Egyesült Államokban
indította. A beszédes nevű Pictures At
An Exhibition körút keretében Budapestre is ellátogat, méghozzá május 3-án
az A38 hajóra: a közel két órás programban ezúttal az ELP legnagyobb slágerei is
szerepelnek majd, méghozzá instrumentális átiratban. A videóvetítésekkel
kiegészített előadáson hármasban, power trióként láthatjuk majd a dobost, Paul
Bielatowicz gitáros és Simon Fitzpatrick basszusgitáros társaságában. A koncert
után Carl ezúttal is várja majd azokat, akik személyesen is találkoznának vele,
vagy autogramot szeretnének.
a Livesound
Productions bemutatja: The Carl Palmer Band – Pictures At An Exhibition 2012
Tour
2012. május 3, csütörtök 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Carl Palmer Band koncert
Belépő: 5900 Ft
Jegyek
válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a
Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a
helyszínen és a livesound.hu weboldalon.
Kapcsolódó
weboldalak:
http://www.livesound.hu
http://www.livesound.hu
Közösségi
weboldalak: