2007. április 16.

Jorn Lande és Everwood az A38 hajón

Április 24-én Jorn Lande, a norvég származású rockénekes látogat az A38 hajóra. Jornt korábban a Masterplan frontembereként ismerhettük meg, de turnézott már Yngwie Malmsteen-nel is, most pedig szólóban látogat el hozzánk. Előzenekarként az Everwood szerepel, akik igazán különleges programmal készülnek, hiszen ez a fellépés lesz új albumuk bemutató koncertje.


Jorn Lande napjaink egyik legnagyszerűbb rock/heavy metal énekese, aki karrierjét ex-Whitesnake tagok társaságában, a The Snakes zenekarban kezdte, s azóta jónéhány nagyszerű bandában megfordult. A progrockban utazó ARK és a Beyond Twilight után Yngwie Malmsteen-nel turnézott, majd csatlakozott a dallamos power metal egyik legsikeresebb képviselőjéhez, a Masterplan-hez. A zenekar első két albumán hallhatjuk őt, 2006-ban azonban kivált a csapatból, és azóta ismét szólómunkáira koncentrál: The Duke című 2006-os stúdiólemeze immár a negyedik album, melyet már saját zenekara, a Jorn jegyez.

Jorn az elmúlt években igazán nagy sebességre kapcsolt, hiszen korábbi munkáiból válogatva kiadott egy válogatásalbumot (The Gathering), valamint ezzel egy időben egy feldolgozásokat is tartalmazó lemezzel (Unlocking The Past) is meglepte a rajongókat. Az A38 hajón tartandó koncertjén is elsősorban szólólemezeire koncentrál majd, de több mint másfél órás koncerten egy húszperces Whitesnake blokk is lesz, de az ARK és Masterplan szerzeményei sem lesznek elhanyagolva, nem is beszélve néhány '70-es évekbeli örökzöldről.

Az est hazai vendégzenekara az Everwood, mely idén ünnepli tízéves fennállását. Eddigi pályafutása során a billentyűre épülő, progresszív elemekkel dúsított dallamos metalcsapat számos jól sikerült koncerten, rendezvényen vett részt, melyek közül kiemelkedik a brit Arena előtti szereplésük. 2005-ös Mind Games című lemezük egy görögországi kiadónál jelent meg, több mint 17 országban kapható, és remek visszajelzéseket kapott. Az extrákkal megtoldott új album, a The Raven's Nest pedig digipack formában érkezik idén áprilisban - ennek bemutatója lesz a hajós koncert, melyre jegyek már kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerirodáiban, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.

Tudnivalók:
2007. április 24., kedd 20.00 óra
Budapest, A38 hajó
Jorn Lande, Everwood koncertek
Belépő: elővételben 5600 Ft, a koncert napján 5900 Ft.

Kapcsolódó weboldalak: