2012. április 13.

Deadlock koncert a Crazy Mamában

Két remek dallamos death metal zenekart csíphetünk el április 20-án a budapesti Crazy Mama Clubban. Az este fő fellépője az angyali énekhanggal és dallamos szintetizátor futamokkal felvértezett német Deadlock lesz, előttük pedig egy fiatal osztrák négyesfogat, a Devastating Enemy adja elő energikus metal zenéjét.


Az 1997-ben alakult Deadlock kezdetben egy vérbeli dallamos death metal bandaként működött, követve a műfaj skandináv hagyományait. A 2000-es évek első felében azonban sajátos irányváltást hajtottak végre, köszönhetően a kezdetben csak beugró, majd állandó taggá váló Sabine Wenigernek. A hölgy ugyanis dallamos szintetizátor futamokkal, és elbűvölően szép, tiszta énekhangjával bővítette a Deadlock zenei világát, melyben így az extrém metal hörgős, karcos durvasága a tiszta dallamok szépségével feszül össze.

A zenekar legújabb lemezén is ez a már megszokott angyali-ördögi kettősség érvényesül, a zene pedig az elektronikus hatások mellett metalcore fanoknak is tetszetős lehet. A Bizarro World című albumot egy 1960-as DC képregény ihlette, és a címét is innen kapta. A lemez egy olyan képzeletbeli világról szól, amely éppen ellentétesen működik, mint ahogy az a Föld bolygón megszokott: a lakók a csúnya dolgokat szereik a szépekkel szemben, és minden emberi konvenciónak éppen az ellentétje számít elfogadottnak. A Deadlock lemeze e kifordított világ zenei lenyomatát igyekszik bemutatni:



Az új lemez elődeihez hasonlóan egyre nagyobb sikert hoz a német csapatnak, aminek köszönhetően az elmúlt években már olyan jól ismert együttesekkel állhattak közös színpadra, mint a Lacuna Coil, a Sonic Syndicate, az All That Remains, a Caliban vagy a Dark Tranquillity. A Crazy Mamába már főzenekarként, a módosult felállással érkeznek: tavaly ősszel ugyanis az alapító énekes, Joe Prem elhagyta a csapatot – posztján az a John Gahlert bőgős szerepel majd, aki már korábban is átvette Premtől a mikrofont, ha szükség volt rá. Az új bőgős Ferdinand Rewicki, az együttest korábban segítő turnémenedzser lesz.

Az este másik külföldi fellépője egy fiatal osztrák csapat, a 2009-ben alakult Devastating Enemy. A zenekar tagjai különböző zenei irányokból érkeztek, és ennek megfelelően zenéjük is nagyon sokrétű: észbontó blastbeatek párosulnak epikus gitárszólókkal és nagy sebességű thrash riffek találkoznak a legbrutálisabb breakdownokkal. A csapat már pályafutása első éveiben eljutott a környék nagyobb metal fesztiváljaira (Metalcamp, Metalfest, Kaltenbach) és közösen szerepelt a Heaven Shall Burn, The Black Dahlia Murder és Dagoba zenekarokkal is. 2011-es The Fallen Prophet című debütáló lemezük után idén tervezik kiadni második albumukat. Ízelítő:


a Hammer Concerts bemutatja:
2012. április 20., péntek 18 óra
Budapest, Crazy Mama Club (IX. Gubacsi út 97.)
Deadlock, Devastating Enemy + guest
Belépő: 2999 Ft.
Kapcsolódó weboldalak: