Énekesük tragikus elvesztése után két évvel jelentkeznek
új albummal a svájciak
A gyász és
megtörtség hamvaiból születik újjá 2012-ben Európa egyik legnépszerűbb, idén 20
éves hardrock zenekara, a Gotthard. Két évvel alapító énekesük tragikus halála
után a svájci zenekar megtalálta új frontemberét, így Firebirth című új lemezük
immár Nic Maeder énekével jelenik meg június 1-én. Budapesten november 21-én
hallgathatjuk meg az új lemez dalait, az A38 Hajó koncerttermében.
2010. október 5-én szörnyű csapás érte a svájci Gotthard zenekart: az együttes alapító
frontembere, a Steve Lee 47 éves
korában halálos motorbalesetet szenvedett az Egyesült Államokban. Az 1992-ben
alapított, és Európa egyik legnépszerűbb hardrock csapatának pályafutása ezzel
egy csapásra derékba tört, és kétséges volt, hogy a gyászoló tagok valaha is
képesek lesznek ismét talpra állítani a Gotthardot.
Egy évvel a szomorú események után a csapat végül a
folytatás mellett döntött, és hosszas keresés után, 2011 novemberében
jelentették be egy új énekes csatlakozását. A mikrofont az 1971-ben született Nic Maeder vette át, aki ugyan
Ausztráliában nőtt fel, de Svájcban született, így csatlakozása után is 100
%-ban alpesi marad a zenekar. Az új tag az ének mellett zongorán is gitáron is
tud játszani, és felvétele után nem sokkal máris stúdióba vonult a zenekar,
hogy idén tavaszra elkészüljön az új lemezzel. Ez a kiadvány végül június 1-én
jelenik meg, és a Firebirth, azaz a
„Tűzből születés” címet viseli majd – ezzel is utalni kívánnak a Gotthard
főnixmadár szerű újjászületésére. Az új lemez valóban a gyász és a megtörtség
hamvaiból tört elő, s így a vég egyben valami új kezdetét is jelenti.
A júniusi megjelenésig ízelítőül meghallgathatjuk azt az
új dalt, amelyet az új énekes csatlakozása alkalmából készítettek „Remember
It’s Me” címen:
Az új dal magában hordozza egy kiváló új lemez ígéretét
is: a zenekar elmondása szerint a Firebirth egy erőteljes, sallangoktól mentes
rock and roll album lesz, letisztult megoldásokkal és sok-sok potenciális
hardrock slágerrel. Egy ilyen lemez elkészültéhez nélkülözhetetlen összetevő a
jól összekovácsolt, egységes és jól működő alkotócsapat. A Gotthard esetében ez
adott: nem csak az mutatja ezt meg, hogy a csapat képes volt talpra állni,
hanem az a tény is, hogy az alapító tagok (Leo Leoni gitáros, Marc Lynn
basszusgitáros és Hena Habegger dobos) a mai napig együtt zenélnek a Gotthard
tagjaként – immár két évtizede. Ebbe a családba sikerült Nic Maedernek
bejutnia. A várakozásokat fokozandó nemrég egy újabb, igen dögös dal, a
Starlight videója vált elérhetővé az interneten:
Az eddigi pályafutása alatt 3 millió lemezt eladott
csapatnak tehát jó esélye van arra, hogy folytassa korábbi sikerszériáját, és
hogy a Firebirth lemez 13 elődjéhez hasonlóan bevegye a svájci slágerlisták
első helyét. Novemberben 21-én pedig a magyarországi rajongók szíve lesz soron:
ezen a napon érkezik ugyanis az újjászületett zenekar Budapestre, ahol az A38
Hajón lépnek majd fel. Jegyek már kaphatók!
a Livesounds bemutatja:
2012. november 21., szerda 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Gotthard koncert
Belépő: 6500 Ft.
Jegyek
válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a
Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a
helyszínen és a livesound.hu weboldalon.
Kapcsolódó
weboldalak: