2012. október 4.

Tiszaliget Fesztivál: Hobo és Bandája valamint a 25 éves Lady Macbeth a Színpadon


A 40 éves Lord és a Kárpátia is fellép Szolnok egyik legnagyobb rockzenei eseményén

Kerek évfordulók jegyében rendezik meg október 22-én Szolnokon a Tiszaliget Fesztivált. A 40 éves Lord zenekar mellett a város egyik legismertebb bandája, az idén 25 éves Lady Macbeth is színpadra áll. Hobo saját bandájával, vagyis Póka Egonnal és Deák Billel közösen szerepel majd a Körcsarnokban, és a Kárpátia koncertjét is meghallgathatják a kilátogatók.

Kevés városban van olyan pezsgő rockzenei élet Magyarországon, mint Szolnokon: az idén tizedik alkalommal megrendezett április Metal Liget Fesztivál után október 22-én jelentkezik a Tiszaliget Fesztivál, melyen négy országosan ismert rockzenekar szerepel a Körcsarnokban.

Az első fellépő rögtön egy szolnoki zenekar, méghozzá a város talán egyik legismertebb rockbandája. A Lady Macbeth még a nyolcvanas évek közepén jött létre, és idén ünneplik fennállásuk 25. évfordulóját, így ezúttal jubileumi koncertre készülnek a hazai pályán. „Száll az idő, nem változom..” – Ördögi kör című slágerük első sorai ennyi év után új értelmet nyernek: az együttes fiatalos lendülettel repít majd vissza minket a hagyományos power metal legszebb hőskorába.

A szombathelyi Lord szintén kerek évfordulót ünnepel idén: éppen 40 évvel ezelőtt kezdték működésüket. Az együttes ennek jegyében járja idén az országot, szeptember közepén pedig nagy sikerrel adtak életmű koncertet Budapesten is. Sőt: pár héttel ezelőtt Gidófalvy Attiláékat még az Emberi Erőforrások Minisztériuma is kitüntette egy miniszteri elismerő oklevél átadásával.

A harmadik fellépő a Kárpátia, mely az elmúlt évek legsikeresebb nemzeti rock zenekara. A 2003. óta létező együttest Petrás János, a Cool Head Clan egykori basszusgitárosa alapította, s azóta minden évben új albummal jelentkeznek, turnéik révén pedig bejárták szinte az egész Kárpát-medencét, az ország egyik legkeresettebb koncertzenekarává válva.

Végül Hobo és Bandája érkezik: Földes László közkívánatra régi Blues Bandes cimborákkal, így Póka Egonnal és Deák Billel közösen áll majd színpadra. Hobo elmondása szerint bár a HBB-nek vége, de ez a formáció tovább viszi a Hobo Blues Band hagyományait, így a Póka Egonnal készült saját dalokat, valamint különböző feldolgozásokat, verseket. A Hobo és Bandájában a Kossuth-díjas Földes és a nemrég a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Póka Egon mellett Póka tanítványai, ifj. Tornóczky Ferenc gitáros és Szakadáti Mátyás dobos, továbbá Fekete Kovács Kornél zenélnek.

a Pallai Produkció bemutatja: Tiszaliget Fesztivál
2012. október 22., hétfő 17 óra
Szolnok Tiszaliget, Körcsarnok
Belépő: elővételben 3500 Ft, a rendezvény napján 3800 Ft
Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal jegyirodáiban, valamint a www.pallaiprodukcio.hu weboldalon megjelölt üzletekben.

Program:
17.30 – Lady Macbeth 25 éves jubileumi koncert
19.00 - Lord
20.30 - Kárpátia
22.15 – Hobo és Bandája. Közkivánatra: Hobo-Bill-Póka Egon együtt a színpadon!

Kapcsolódó weboldalak: