2013. március 14.

Megjelenés előtt aranylemez a Road új albuma!

Megjelenése előtt aranylemezzé vált, és természetesen rögtön a MAHASZ slágerlistájának első helyén nyitott a Road zenekar legújabb, Tegyük fel... című lemeze. A március 11-én, az Edge Records gondozásában megjelent album már az előrendelések száma alapján kiérdemesült az aranylemez státuszra, ezért már március 8-án, a Barba Negra Klubban tartott telt házas lemezbemutató koncerten átvehette a zenekar az elismerést; és így rögtön meg is köszönhette azoknak, akik hozzásegítették őket a sikerhez: a közönségnek.

Ezzel a Road olyan sikert ért el, amit a hazai rock és metal zenekarok közül csak kevesen mondhatnak magukénak, hiszen az elmúlt években - a Tankcsapdát leszámítva - szinte egyetlen kemény rock vagy metal csapat sem került be az aranylemezes előadók klubjába. A domoszlói csapat nem csak a budapesti, hanem a vidéki rajongóknak is személyesen mondhat köszönetet, hiszen a hétvégén indul az országos lemezbemutató turné – részletek a www.road.hu weboldalon. Addig is megnézhetjük a banda legfrissebb klipjét itt: 


Kapcsolódó weboldalak: