Először vesz részt
az idén 20 éves Alvin és a Mókusok a Dürer Kert visszatérő szezonális
fesztiválján, a március 14-ei Tavaszi Fesztiválon. A program keretében nem csak
Alvinék új lemezét hallgathatjuk meg, hanem megnézhetjük az Orange Effect és a
Pygmalion koncertjét is, a kisteremben pedig a Summertime, a (Sic), a Magic
Trigger, valamint a Rise And Fall szerepel.
Éppen 20 évvel ezelőtt, 1993-ban alakult meg Nyíregyházán
az Alvin és a Mókusok, mely néhány
év alatt az akkori tinédzserek egyik hatalmas kedvencévé vált. A Jézusnak
volt-e szakálla és a Jópofa
nótái is egyszerre voltak punkosan felelőtlenek és provokatívak, de
témaválasztásukat és a mondandójukat tekintve őszinték, aktuálisak és korántsem
annyira együgyűek, mint ahogy azt egy felületes hallgató gondolná.
Persze az banda munkásságát saját bevallásuk szerint sem
érdemes túldimenzionálni: Alvinék célja mindig az volt, hogy egyszerűen
zenéljenek, ahogy nekik tetszik, és mindig azokról a dolgokról énekeljenek, ami
éppen foglalkoztatja őket. Talán éppen ez a titka annak, hogy 20 évvel később
is tömegek előtt játszanak, és a régről megmaradt korosabb rajongók mellett
középiskolások újabb és újabb generációja nőtt már fel az átlagban kétévente
megjelenő albumokon. Mert amellett, hogy a zenekar műfaját, stílusát tekintve
nem távolodott el a kezdetektől, a dalok témája együtt változott, fejlődött a
tagokkal: a legfrissebb, Aludj csak
című dal például a főhős talán valaha írt, legszemélyesebb hangvételű műve. A
banda máig tartó népszerűségét az is jelzi, hogy a dalhoz készült videót pár
nap alatt több mint 19 ezren tekintették meg a Youtube-on:
A dal a tavaly ősszel megjelent, Bátorság, nyújtott kéz című albumon szerepel, melynek készítésekor
az volt a cél, hogy egy olyan lemez készüljön, amin egyszerre ötvöződik a
modern hangzás a régi stílussal. Az új dobos, Szirota Márió érkezésével ezt
maradéktalanul sikerült is megvalósítani. A minőségi megszólalásról - az Alvin
Records stúdió mellett - a SuperSize Recording gondoskodott, így kétségtelenül
a legjobb hangzású Alvin lemezt vehetik kézbe a rajongók.
Március 14-án a banda a Dürer Kert szokásos Tavaszi
Fesztiváljának keretében játszik, vendégként pedig ezúttal két fiatal zenekar
mutatja be EP-jét: az Orange Effect
debütáló anyaga mellett a PaFet is megjárt, fél éves szünetet követően új
énekessel felálló Pygmalion is
először hallatja legfrissebb kislemezük dalait. A kisteremben fellép továbbá a Summertime, a (Sic), a Magic Trigger,
valamint a Rise And Fall. Az
elővételben mindössze 1500 forintba kerülő jegyekért cserébe az összes zenekar
koncertje végigbulizható a 19 órakor kezdődő Dürer Tavaszi Fesztiválon.
Dürer Tavaszi
Fesztivál
2013. március 14., csütörtök 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Alvin és a Mókusok, Orange Effect, Pygmalion koncertek
Kisterem: Summertime, (Sic), Magic Trigger, Rise And Fall
koncertek
Belépő: elővételben 1500 Ft, a helyszínen 2000 Ft.
Korhatár: 16+ (16 év alatt csak szülői kísérettel)
Jegyek
elővételben kaphatók a helyszínen és a Hammer Zenebarlangban
Kapcsolódó
weboldalak: