2013. szeptember 9.

The Brew: feltörekvő angol rockzenekar érkezik a Pecsa Caféba

Anglia egyik félreeső kisvárosából jutott el néhány év alatt a kontinens legnagyobb fesztiváljainak sztárvendégei közé az a három fős brit rockzenekar, mely október 5-én Budapesten is bemutatkozik. A huszonéves tehetségekkel színpadra álló The Brew olyan spontán, s egyben energikus koncerteket ad, mely megidézi a rock és blues zenekarok hőskorát.

2006-ban tűnt fel a brit rockzenei élet underground köreiben a The Brew nevű zenekar, és a vájtfülűek már akkor megjósolták, hogy a csapat hamarosan igazi rivaldafénybe kerülhet. Az 1989-ben született gitáros, Jason Barwick játékát sokan egyenesen Hendrixéhez hasonlítják, de a nála egy évvel idősebb dobos, Kurtis Smith átható erejű dobjátéka is megidézi az egyik nagy előd, John Bonham képességeit. A két srácot a dobos édesapja kíséri basszusgitáron, és a trió az elmúlt években a kontinens egyre több országában bűvölte el a közönséget. A szakma is felfigyelt az ifjú csapatra: a brit Radio One félelmetesen jónak találta a koncertjeiket, az Only Rock 'n' Roll Magazine pedig már most az „Egyesült Királyság elmúlt 20 évének legjobb triójaként” ünnepli őket.

A tökéletes harmóniában működő és alkotó csapat zenéje nem áll távol a modern bluestól, de annál jóval rétegzettebb: a '60 -évek pszichedelikus zenekarainak dallamai és a kortárs rockzenei szcéna hatásai egyaránt fellelhetőek dalokban. A Grimsby nevű Közép-angliai kikötővárosból indult zenekar első albumait még szerzői kiadásban készítette el, ma már azonban profi segítséget kapnak: új maxijuk, a Trouble Free augusztus 23-án jelent meg a Jazzhaus Records kiadásában. Ez a dal a zenekar 2014 elején megjelenő új albumának előhírnöke, és egy videó is készült hozzá, amely itt látható:


Miután az elmúlt években számos fesztiválon sikerült komoly feltűnést kelteniük (volt ahol a kis színpados koncertjük után hívták meg őket másnapra, a nagyszínpadra játszani), az elmúlt években már számos európai fesztiválon a headlinerek között szerepeltek, és alkalmuk nyílt játszani az 1974 óta működő német televíziós műsorban, a WDR Rockpalastban is. Az egyik itt rögzített szám itt látható:


Budapestre a főként német állomásokat tartalmazó őszi turnéja keretében érkezik a Brew: október 5-én a városligeti Petőfi Rendezvényközpont Café részén mutatkoznak be a hazai közönségnek.

a Livesounds bemutatja:
2013. október 5., szombat 20 óra
Budapest, Petőfi Café
The Brew koncert
Belépő: 3000 Ft
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zenebarlangban, a helyszínen és a www.livesound.hu weboldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.livesound.hu/
http://www.the-brew.net/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd
https://www.facebook.com/events/150870971786910/