Mátyás Attila 50. születésnapja alkalmából fesztivált rendeznek az A38 Hajón, az eredeti Sex Action és a legendás F.O. System részvételével. A
különleges műsor egyetlen alkalommal, november 15-én lesz látható.
25 éves pályafutását, és 50. születésnapját ünnepli idén Mátyás Attila, aki zenésztársaival a kerek évfordulón különleges koncertre várja
az ünnepelni és szórakozni vágyókat. “Mindegyik zenekarommal 4-5 dalt játszunk majd, így legalább két órás lesz a műsor. A próbák már elkezdődtek és hosszú
hetekig tartanak. Egy nagy best of bulira készülünk, ahol végre egy színpadon, egymás után játszanak az elmúlt 25 év számomra legfontosabb csapatai.” -
mondta el Mátyás Attila, aki énekes frontemberként és gitáros zeneszerzőként az est főszereplője.
A koncerten fellép az eredeti Sex Action Szaszával és Miksával – ez a felállás 7 éve állt legutóbb színpadon együtt. Ez a közös buli
egyszeri alkalom - a klasszikus felállás kizárólag Matyi szülinapja miatt áll össze újra, és próbál heteken át erre a koncertre. Hallod a hangom című daluk itt láthatjuk:
Az este folyamán sajátos időutazás zajlik majd, megidézve Mátyás Attila zenei pályájának korszakait a jelentől egészen a kezdetekig. Miközben az előadás gerincét Matyi energikus színpadi jelenléte, jellegzetes gitár riffjei és jól ismert tenorja jelentik majd, a zenekarok stílusa azért egymástól jól megkülönböztethető: az F.O. System sejtelmes dark világát oldja majd a Sex Action pikáns szövegeivel és nyers, erőteljes dalaival, míg az Agnus Dei zenéje emelkedett, transzcendens hangulatot teremt. A három albummal rendelkező Mátyás Attila Band pedig a csápolásra és ugrálásra késztető rock slágereket szállítja.
“Egy nagy, összegző koncertre készülünk, amely a legjobb pillanatokat sűríti egy intenzív estébe. Hogy utána mit hoz a jövő, azzal most nem foglalkozunk” vetíti előre a tervet az ünnepelt. A koncert 20.30-kor kezdődik, majd az élőzenés rész után egy hajnalig tartó születésnapi party-n vehetnek részt a vendégek, a Dürer Kertből ismert DJ Ozsi legjobb rock és wave lemezeivel.
Mátyás Attila 1963-ban született Budapesten. 1978-ben kapta első gitárját, majd 1986-tól (az akkor még kötelező katonai szolgálati ideje alatt) az F.O. System frontembereként lett ismert. 1991-ben a Sex Action-ben turnézott országszerte, majd 1998-ban megalapította az Agnus Dei zenekart. 2001 óta készít szólólemezeket és elsősorban saját zenekarával, a Mátyás Attila Band-el (M.A.B.) ad koncerteket. Ezenkívül - Merkaba alkotói néven - számos, rangos hazai és nemzetközi díjat nyert természetfilmhez írt kísérő zenét. Koncertezett a Sziget és VOLT fesztiválok nagyszínpadain, a Budapest Sportcsarnokban és minden jelentős rock klubban. Szerzeményei és zenekarai összesen 12 stúdióalbumon, 2 koncert DVD-n hallhatók – láthatók.
A Reverb Productions bemutatja:
2013. november 15., péntek 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Mátyás Attila 50. születésnapi koncert
Belépő: november 10-ig 3500 Ft, november 11. és 15. között 3990 Ft.
Jegyek elővételben már kaphatók a helyszínen és online.
A koncert után születésnapi rock mulatság hajnalig.
Az este során szereplő zenekarok:
F.O. SYSTEM
Jerabek Csaba, Zana Zoltán, Földi Tamás, Mátyás Attila
SEX ACTION
sok-sok év után először együtt:
Szendrey 'Szasza' Zsolt, Somlyay 'Miksa'
Zana Zoltán és Mátyás Attila
vagyis az eredeti felállás !!!
AGNUS DEI
Juhász Robi + Mátyás Attila (+ Bense Sándor és Gerő Balázs)
MÁTYÁS ATTILA BAND
Bense Sándor, Gerő Balázs, Farkas Töpi.
Kapcsolódó weboldalak:
Mátyás Attila weboldala:
http://www.matyasattila.com
A születésnapi koncert Facebook eseménye:
http://www.facebook.com/events/519932651389218
Jegyelővétel az A38 megújult weboldalán:
http://www.a38.hu/hu/jegyvasarlas/program/matyas-attila-band-hu-vendeg-hu