2014. február 13.

A Borknagar is játszik a Niflheim fesztiválon

A számtalan skandináv mitológiára és extrém metalra építkező zenekar közül ezúttal az inkább elgondolkodtató, mint mulattató csapatok lesznek láthatóak március 11-én a Dürer kertben. A Niflheim Fesztivál névre hallgató koncertsorozat hazai állomásán a norvég Borknagar és az In Vain, a svéd Månegarm és az Ereb Altor, valamint a finn Shaded Empire játszik.

A norvég mitológiában Niflheim a köd otthona, s egyike a két ősi világnak - a tűz birodalma, Muspelheim mellett. Ennek az ősi, rideg északi világnak a hangulatát idézi meg a Niflheim Fesztivál, mely három éves története során először jut el Budapestre. A Németországból indult egynapos fesztiválon minden évben az ősi skandináv mitológiához kapcsolódó metal zenekarok vesznek részt.

Az idei év kuriózumként is kezelhető headlinere a Borknagar lesz. Ezt a bandát szinte lehetetlen koncerten elcsípni: 1999 óta nem voltak turnén, és egy-két nagy fesztivált leszámítva alig játszanak élőben. Budapesten utoljára 2002-ben, a Summer Rocks Fesztiválon láthattuk őket. A Borknagar egyike a progresszív black metal színtér legismertebb szereplőinek. Sodró hangulatú dalaikban egyaránt jelen vannak black metal és folk metal jellemvonások, melyeket progresszív és dallamos elemekkel egészítenek ki. Témaválasztásuk a zenéhez illően nagyívű: filozófiai kérdések, a természet és a világmindenség nagy dilemmái, és különböző természeti vallások nyomai is felfedezhetők a dalszövegekben. A 18 éve működő zenekar kilencedik nagylemeze 2012-ben jelent meg Urd címen - The Earthling című videójuk itt látható:


A Månegarm a viking metal egyik úttörő zenekara, amely lassan 20 éve működik. A műfaj európai követői legutóbb 2008-ban, a Hedienfesten találkozhattak a svéd együttessel, a Primordial, az Eluveitie és a Finntroll oldalán. A nevét egy Mánagarmr nevű mitologikus farkastól kölcsönző csapat Legions Of The North című friss albuma 2013-ban jelent meg, melyről a Sons Of War videója itt látható:


Szintén szerepel a turnén a 2003-ban alakult norvég In Vain, melynek Ænigma című, tavaly megjelent lemezét a hazai szaksajtó képviselői is az év egyik legfontosabb death/doom lemezeként értékelték. Az együttes igen összetett, rétegzett, ám mégis súrlódásmentesen megkomponált dalai borongós, hátborzongató hangulatot teremtenek.

A svéd Ereb Altor egy dalt is írt a fesztiválnak nevet adó ködös világról: a Nifelheim a harmadik tétel a Fire Meets Ice című, 2013-ban megjelent albumon. Eredetileg az 1990 óta működő svéd doom metal zenekar, az Isole két tagja alapította az Ereb Altort bő tíz éve, és a projekt a Bathory zenei örökségének - azon belül is a viking korszaknak - egyik legfőbb életben tartójává vált. Az új lemez is a viking hagyományokhoz tér vissza, az azt megelőző Gastrike album black metal felé tett kitérője után – a Nifelheim itt hallható:


Az este ötödik résztvevője Finnországból érkezik: a Shade Empire 1999 óta működik, és az évek alatt sikerült rendkívül komplex, szerteágazó játékstílust kialakítaniuk, amelyben egyszerre vannak jelen dallamos, szimfonikus és indusztriális elemek, és az extrém metal hangzás a középkori fantáziavilág ijesztő hangulatával keveredik. A 2013-as Omega Arcane albumról érkező Ruins videója itt látható:


Az öt zenekar műsorát szokatlanul kedvezményes áron tekinthetjük meg a Dürer Kertben, március 11-én. Jegyek már kaphatók!

a Concerto Music bemutatja: Niflheim Festival - The Winter Eclipse
2014. március 11., kedd 18 óra
Budapest, Dürer Kert
Borknagar, Månegarm, In Vain, Ereb Altor, Shade Empire koncertek
Belépő: 3500 Ft, a koncert napján 4000 Ft.
Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a www.concerto.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.concerto.hu
http://www.niflheim-festival.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/551219371629510/