2014. március 18.

Áprilisban Budapesten játszik az Amaranthe

Második albumával érkezik április 1-jén Budapestre az elmúlt évek egyik legnagyobb áttörését végrehajtó skandináv metal zenekar, az Amaranthe. A gyönyörű Elize Ryd által vezetett együttes koncertje előtt két másik svéd csapat, a Deals Death és a Smash Into Pieces is játszik a Club 202-ben.

Fiatalos lendületüknek és magabiztos fellépésüknek, no meg a kiválóan működő zenei koncepciónak köszönheti a dán és svéd tagokat felsorakoztató Amaranthe zenekar, hogy alig néhány év elegendő volt számukra a világhír eléréséhez. Villámcsapásként törtek be a nemzetközi hard rock és heavy metal színtérre, és ehhez alig két évre volt szükségük: 2011-ben adták ki ugyanis debütáló lemezüket a Spinefarm kiadónál.

Ha már égzengésről esett szó: az Amaranthe arra közkeletű hiedelemre is igyekszik rácáfolni, hogy a villám kétszer nem csap ugyanoda. A göteborgi zenekar ugyanis az első lemezt követő 92 állomásos turné után ismét a stúdióba vonult, hogy ott folytassa, ahol legutóbb abbahagyta. Így készült a 2013-ban megjelent folytatás, mely a The Nexus címet kapta. A Patrick Ullaeus által rendezett címadó klipet itt láthatjuk:


Az új albumon nem változtattak a korábbi recepten: ellenállhatatlan módon házasítják a puskaropogás-szerű heavy metal riffeket kortárs elektro hatásokkal, és popdalokra hajazó refrénekkel. Az eredmények nem maradtak el: az Egyesült Államokban a lemez az iTunes metal listájának első helyén végzett, és Svédországban is első lett a rocklemezeket gyűjtő listán. Az időközben megjelent második videó, az aktuális turné nevét is adó Invincible itt látható:


A Nexus tavaly márciusi megjelenése óta a zenekar már be is fejezte világ körüli turnéjának első részét: az Egyesült Államok, Oroszország és Japán már mögöttük van, csakúgy mint a Graspop, a Tuska és a Masters Of Rock fesztiválok. 2014 őszén érkezik terv szerint a következő lemez, de addig is még vár rájuk egy sor újabb fellépés, mely egyben az együttes első önálló európai turnéja lesz. Budapestre április 1-jén érkeznek, majdnem pontosan egy évvel a legutóbbi koncert után, amikor a Stratovarius oldalán játszottak – korábban a Kamelot vendégeként is szerepeltek már hazánkban.

Ezúttal két fiatal svéd banda kíséri majd az Amaranthe-ot. A 2009-ben alapított Deals Death dallamos death metalt játszik, Point Zero Solution című friss lemezük tavaly jelent meg a Spinefarmnál. Korábban a Hypocrisy és Dark Tranquillity oldalán volt alkalmuk belekóstolni a turnézás örömeibe. A másik vendég egy kirobbanó energiákkal rendelkező fiatal rockzenekar, a Smash Into Pieces. Néhány éves fennállásuk alatt sikerült komoly hírnévre szert tenniük hazájukban, és most először a kontinensen is bemutatkoznak. Modern rockzenéjük agresszív és egyben dallamos gitárjátékkal, és fogós énekbetétekkel operál: Unbreakable című debütalbumuk tavaly jelent meg.

A Concerto Music bemutatja:The Invincible Tour 2014
2014. április 1., kedd 19 óra
Budapest, Club 202
Amaranthe, Deals Death, Smash Into Pieces koncertek
Belépő: 4500 Ft, a jegyértékesítő hálózatokban és a koncert napján 5500 Ft
Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és http://www.concerto.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.concerto.hu
http://www.amaranthe.se/
http://www.smashintopieces.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/177669965758537/