2015. május 8.

Legutóbbi lemezével tér vissza a Uriah Heep

A '60-as évek egyik leginkább meghatározó angol hard rock zenekara, a Uriah Heep tavaly adta ki 24. stúdióalbumát, Outsider címen. A 2011-es Into the Wild-ot követő kiadványt élőben még nem mutatták be Magyarországon, most azonban pótolják ezt: június 10-én láthatjuk őket a Barba Negra Music Clubban.

"Nagyon büszkék vagyunk a történelmünkre – mondta el nemrég az zenekart alapító gitáros, Mick Box – de azt is fontosnak tartjuk, hogy új dalokat is alkossunk. Az Outsider című új lemez is egy igazi rock albumnak tekinthető, a Heep hamisítatlan, eredeti stílusában, s ez a lemez is ugyanolyan szenvedéllyel készült, mint az elődjei."

A Uriah Heep legutóbbi lemezén egyaránt megtalálhatók a kemény rocknóták, mint a nyitó Speed of Sound, és olyan befelé forduló, csendes balladák is, mint amilyen a Say Goodbye című tétel. Az Outsider nem csak a Uriah Heep dalszerző erejét mutatta meg, hanem azt a különleges hangzásvilágot is, amely mesterien egyensúlyoz a legendás albumok hangzása és az azoktól jól elkülöníthető, kortárs zenei megoldások között.

A lemez Mike Paxman producer (Asia, Status Quo) közreműködésével készült, és ez volt az első kiadvány Dave Rimmer basszusgitáros bevonásával, aki a régi tagnak tekinthető Trevor Bolder idő előtti halálát követően csatlakozott. Mick elmondása szerint „Trevor személyében egy világszínvonalú basszusgitárost, énekest és dalszerzőt veszítettünk el, legfőképpen pedig a barátunkat. Trevor betegsége alatt sem akarta, hogy a zenekar leálljon, ezért ezekben az időkben Dave Rimmer segített ki minket, így értelemszerű volt, hogy a kialakult helyzetben őt kérjük fel a csatlakozásra.

A lemezhez ezúttal is világ körüli turné kapcsolódott: a Heep Európába, a Skandináv-félszigetre, Oroszországba és Dél-Amerikába is rendszeresen eljut. A turné tavalyi állomásairól készült videós összefoglalót itt láthatjuk:


A Uriah Heepet 1969-ben, Londonban alapította Mick Box és a későbbi énekes, David Byron ("Spice"), nevüket Charles Dickens David Copperfield című regényének egy szereplőjétől kölcsönözték. Karrierjük az 1970-es Very 'eavy… Very 'umble albummal indult el. A jelenlegi énekes Bernie Shaw és Phil Lanzon billentyűs a '80-as évek közepén csatlakozott, míg Russell Gilbrook dobos 2007 óta tag.

A zenekar repertoárján az elmúlt öt évtized slágerei szerepelnek, köztük olyan dalok, mint a Gypsy, az Easy Livin', a July Morning, a Look At Yourself, a Stealin' vagy a Lady in Black, mely összesen háromszor hódította meg a németországi slágerlista élét, és az egyik alkalommal nem kevesebb, mint 6 hónapot töltött el ott. A zenekar összesen 40 millió lemezt adott el, és az elmúlt öt évtizedben 56 különböző országban léptek fel – számos fesztiválszereplés és arénaturné mellett az egyik első nyugati zenekarként játszottak Oroszországban, 1987-ben.

A zenekar nemrég egy koncertalbumot is kiadott, melyet Londonban rögzítettek 2014-ben: a Live at Kroko kiadványon szereplő Gypsy felvételét itt láthatjuk:


A Livesounds bemutatja:
2015. június 10., szerda 20 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Uriah Heep koncert
Belépő: 7500 Ft, a koncert napján 7900 Ft
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zenebarlangban, a helyszínen, továbbá a livesound.hu és barbanegra.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://www.uriah-heep.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd
https://www.facebook.com/events/1588764468006220/