2015. október 15.

Delain és Anneke Van Giersbergen koncert novemberben

Két holland és egy finn előadó lép fel november 5-én a Club 202 színpadán, ahol a dallamos, szimfonikus hatásokkal felvértezett metal zene lesz főszerepben: a főzenekarként visszatérő Delain mellett Anneke Van Giersbergen mutatja majd be a Gentle Storm nevű projekt dalait, a műsort pedig az új lemezével érkező Amberian Dawn nyitja.

A Delain 2014-ben megjelent, Human Contradiction című lemezével nem csak a szimfonikus metal régi rajongóit próbálta megfogni, hanem a műfajt még nem ismerőket: emlékezetes refrének, elbűvölő dallamok, szimfonikus monumentalitás és persze egy jó adag metal voltak az összetevők.

A holland zenekar 2002-ben alakult, és eddig négy stúdiólemezt adott ki. Az alapító a Within Temptation egykori billentyűse, Martijn Westerholt, aki mellett a magával ragadó, elképesztően erős és sokszínű énekhanggal rendelkező énekesnő, Charlotte Wessels számít az együttes arcának. A Delain időről időre meghívja a műfaj legismertebb képviselőit is egy-egy vendégszereplésre: készítettek közös dalt Sharon Den Adellel (Within Temptation), Alissa White-Gluzzal (Arch Enemy) Burton C. Bell-lel (Fear Factory) vagy éppen Marco Hietalával. Marcóval egyébként nem ez az első együttműködés, hiszen az első két lemezen is szerepelt a Nightwish gitáros-énekese, és a két zenekar latin-amerikai turnéján is közösen vesz részt ezekben a napokban. A Sing To Me című friss közös dal videója itt látható:


A zenekar turnézott már a Nightwish, a Sabaton, a Within Temptation és a Kamelot oldalán, és feltűnt a Wacken és a Graspop Fesztiválokon is. Ahogy az ezredforduló után alakult sikeres csapatok többsége, a Delain is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél közvetlenebb kapcsolatban legyen rajongóival az interneten és a közösségi médián keresztül. Ennek jó példája egyik legutóbbi felhívásuk, melynek keretében a rajongók választhatták ki azt az öt dalt a zenekar Facebook oldalán, amelyet feltétlen szeretnének hallani a koncerteken - így a mostani turnén a legutóbbi lemez dalai mellett ezek is biztosan szerepelnek majd a programban.

A turnén egy másik holland előadó, Anneke van Giersbergen is ott lesz, aki saját, válogatott zenészekből álló együttese élén mutatja majd be a Gentle Storm nevű zenei projekt dalait, valamint néhány további klasszikust szólólemezeiről és korábbi zenekarainak diszkográfiájából válogatva.

A Gentle Storm Anneke és Arjen Lucassen közös zenei vállalkozása. A két holland előadó régóta ismeri egymást: először 1998-ban dolgoztak együtt, amikor Arjen Annekét kérte fel az Ayreon Into The Electric Castle című lemezének egyik énekesi szerepére. Tíz évvel később ismét egy Ayreon lemez, a 01011001 című kiadvány kapcsán működtek együtt.

Bár a két előadó zenei pályája meglehetősen eltérő irányba fejlődött az elmúlt évtizedben, a közös gyökerek és a korábbi ismeretség megteremtette azt az alapot, ami a közös projekt létrehozását lehetővé tette. Ez a fajta kettősség a The Diary című lemezen is tetten érhető, hiszen a dupla albumnál az első rész egy mindent-bele jellegű kemény metal csapás, míg a második rész könnyedebb, népzenei hangszereket is felvonultató darabokat tartalmaz. Ennek megfelelően néhány dal erejéig Anneke is visszatér korábbi, hangos gitárok mellé passzoló erőteljesebb énekhangjához, melyet például a Mandylion című Gathering lemezről ismerhetünk. A The Storm című dal koncertfelvételét itt tekinthetjük meg:


A budapesti estét a finn Amberian Dawn koncertje nyitja. Az Innuendo címen a napokban új albumot kiadó zenekar 2006 óta működik, és ez már a hatodik új dalokat felvonultató stúdiólemezük. Az alapító gitáros, Tuomas Seppälä elmondása szerint ez pályafutások eddigi legdallamosabb és leginkább ének-központú kiadványa. A szimfonikus metal műfajú dalok komolyzenei megoldásokat is felmutatnak, de érződik rajtuk Jean Michel Jarre vagy éppen Vangelis hatása is. The Court Of Mirror Hall című daluk videója itt látható:


a Concerto Music bemutatja:
2015. november 5., csütörtök 19 óra
Budapest, Club 202
Delain, Anneke Van Giersbergen presents The Gentle Storm, Amberian Dawn koncertek
Belépő: 3900 Ft, jegyértékesítő hálózatokban és a koncert napján 4900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a www.concerto.hu weboldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://www.delain.nl/
http://www.annekevangiersbergen.com/
http://amberiandawn.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/860373774028115/