2015-ben egy újabb epikus hangvételű nagylemezt készített a szimfonikus power metal nagymestere, Luca Turilli. A Prometheus: Symphonia Ignis Divinus című albumot élőben január 27-én mutatja be Luca Rhapsody nevű zenekara a budapesti Club 202 színpadán, ahol a francia Asylum Pyre és a belga Iron Mask is játszik ezen az estén.
A zenekar eredeti felállásában 2011 augusztusáig működött, amikor a két alapító, Luca Turilli és Alex Staropoli a barátságos elválás mellett döntött. Míg Staropoli Rhapsody of Fire néven zenélt tovább, Luca továbbvitte a Rhapsody nevet, saját nevét írva elé: így jött létre a Luca Turilli's Rhapsody. Ebben a zenekarban a régi tagok közül jelenleg Dominique Leurquin (ritmusgitár) és Patrice Guers (basszusgitár) található meg, akik Alex Landenburg dobossal, valamint Alessandro Conti frontemberrel állnak színpadra. Conti igazi virtuóz énekesnek bizonyult, aki a mélyek mellett könnyedén és kristálytisztán képes a magas hangokat is megszólaltatni, és nem okoz neki gondot az agresszívebb, vagy éppen lírai és az operás hangnem sem. Tehetségéhez komoly képzés is járult, hiszen tenorként a modenai Corale Lirica Rossini zeneiskolában tanult, ahol anno a felejthetetlen mester, Luciano Pavarotti is megfordult.
Az új zenekar első közös lemeze a 2012-es Ascending To Infinity volt, melyet 2015-ben követett a Prometheus: Symphonia Ignis Divinus (Prométheusz: Az isteni tűz szimfóniája) . A dalok megírása hét hónapot vett igénybe, majd a felvételek további három hónapon át tartottak. A keverés, valamint a kórusbetétek és a vendégelőadók sávjainak rögzítése további 50 napot vett igénybe – a lemezen feltűnik többek között Ralf Scheepers (Primal Fear), Dan Lucas (Karo) és David Readman (Pink Cream 69) is. Az összesen 70 perces album zeneszerzője és producere ezúttal is Turilli volt, aki egymaga komponálta a komolyzenei és a kórusbetéteket is.

Az új album ennek megfelelően tele van rejtélyekkel és titokzatos, spirituális tudással. Az Il Tempo Degli Dei című dalban egy olasz médium, Gustavo Adolfo Rol (1903-1994) hangja hallható, amint saját naplójából olvas fel. Az elsőként megjelent kislemez a Rosenkreuz volt, mely a legendás Rózsakeresztes Rend megalakulásáról szól. Lucára a Gyűrűk ura filmtrilógia is nagy hatással volt, hiszen a filmek és egy új-zélandi utazás hatására írta meg a One Ring To Rule Them All című dalt. A lemez egy epikus hosszúságú, öt részes tétellel zárul, melynek Of Michael the Archangel and Lucifer's Fall Part II: Codex Nemesis a teljes címe. A 18 perces darab a Mihály arkangyal vezette égi seregek és a Sátán összecsapását mutatja be, a Jelenések könyve alapján. A Rosenkreuz-ot itt hallgathatjuk meg:
A lemezt bemutató turné európai ága bő egy hónapon át zajlik, Budapesten január 27-én láthatjuk a csapatot a Club 202-ben. A koncerteken a zenekar két profi operaénekessel is kiegészül, Riccardo Cecchi tenor és Emilie Ragni szoprán személyében - ők egyébként új lemezen is énekeltek pár dalban. A normál helyett akár VIP jegyet is vásárolhatunk, mely tartalmazza a belépőt a koncertre, valamint egy találkozási lehetőséget a zenekarral, egy aláírt posztert, Rhapsody és Prometheus limitált pengetőket, nyakpántot és stagepass-t, s mindezt kapunyitás előtti bejutási lehetőséggel.

2016. január 27., szerda 19 óra
Budapest, Club 202
Luca Turilli's Rhpasody, Asylum Pyre, Iron Mask koncertek
Belépő: elővételben 3900 Ft, jegyértékesítő hálózatokban és a koncert napján 4900 Ft, a VIP jegy ára 12.000 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a www.concerto.hu és a http://tixa.hu/ weboldalakon. VIP jegyek a www.tixa.hu odalon kaphatóak.
Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://ltrhapsody.com/
http://www.asylumpyre.com/
http://www.iron-mask.com/
https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/904869679583547/