2018. november 30.

Marillion koncert: balesete ellenére is jön hozzánk zenekar billentyűse

Alig több mint egy hét, és ismét Budapesten láthatjuk a Marillion zenekart. Az aktuális, Theatre Tour nevű turné az énekes, Steve Hogarth csatlakozásának 30. évfordulójáról emlékezik meg, összegyűjtve az elmúlt évtizedek nagy slágereit. Idén a zenekar a dalszerzésbe is belefogott, így remény van rá, hogy 2019-ben egy új albummal is jelentkeznek majd. Addig is, a gyűjtők kedvében járva egy újabb klasszikust adtak ki újra a Misplaced Childhood és a Brave után: idén jelent meg az 1987-es Clutching At Straws felújított változata, méghozzá egy összesen öt lemezes, remixeket, élő- és demo felvételeket is tartalmazó limitált box set formájában.

A zenekar az elmúlt napokat már úton, németországi koncertekkel töltötte, amiben még egy váratlan baleset sem tudja őket megakadályozni: a billentyűs Mark Kelly ugyanis pár nappal ezelőtt, kocogás közben még egy kisteherautóval is összeütközött.. de egy rövid kórházi kezelés, és aznapi koncert kihagyása után ismét csatlakozott a zenekarhoz, így Budapesten is üdvözölhetjük majd.

A téli turné eddigi állomásait hatalmas érdeklődés kísérte, és nincs ez másként Budapesten is: a december 7-ei, Barba Negrás koncertre látogatóknak érdemes nem a helyszínre halasztani a jegyvásárlást.

a Livesounds bemutatja: Marillion: Theatre Tour 2018
2018. december 7., péntek 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Marillion koncert
Belépő: elővételben 8500 Ft, a koncert napján 8900 Ft
Jegyek kaphatók a Barba Negra recepcióján és a CD Pincében, valamint a http://www.tixa.hu, a http://www.rock1.hu és az http://eventim.hu/ weboldalakon, és a Ticketportal hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://www.marillion.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/381693822280677/