A pár héttel ezelőtti első headlinerek után most újabb fellépőket
jelent be a Fekete Zaj: ezúttal az augusztus 16-19. között, a Mátrában
megtartott fesztiválra fellépőnek jelentkező, és már meghívott
együttesek közül ismerhetünk hat hazai, és öt nemzetközi csapatot.
A Fekete Zaj Fesztivállal kapcsolatban a legtöbb vendég fő élménye az
összetartó, barátságos és nyitott közösség, a különleges helyszín, és a jó
zenék, koncertek sora egymás után. Valószínűleg ezek is
hozzájárultak ahhoz, hogy nagyon sok hazai és nemzetközi csapat játszana
szívesen a fesztiválon: eddig több mint 250-en jelentkeztek fellépőnek. Bár
jelentkezni egészen március 31-ig lehet még a Fekete Zajra a www.feketezaj.hu oldalon, az első
válogatás már megtörtént, így 11 zenekar máris meghívást nyert a
fesztiválra.
Köztük van a Satelles, akik mind hozzáállásban, mind zenei
értelemben profi, gyorsan ható dallamos hardcore punk programmal készülnek,
ráadásul egy kifejezetten a Fekete Zajra tervezett műsorral érkeznek a
Mátrába: a Telihold nevű szettel utalnak második lemezük, a The Wolf You Feed dalaira, és arra, hogy augusztus 15-től,
vagyis éppen a fesztivál előtt kezdődik majd az újhold.
A TPSRPRT-tal már próbát tehettünk nemrég a Pack AD előtt
a Robotban, de a mátrai Fekete Zajt sem hagyják ki. A csapat igazi
odalépős, instrumentális cybergrunge-ot játszik, amire nagy hatást
gyakoroltak a filmek is: a zenészek akciójelenetekbe képzelik magukat,
felvezetik a zúzást, aztán manőverezgetnek, amíg végül el nem repíti őket
egy képzeletbeli helikopter.
Az Effrontery révén egy hibátlan death metal csapat is bekerült a fellépők közé. A 2001 óta működő együttes a progresszív death metal műfaján belül mozog: egyszerre zúzós, dallamos, fogós, technikás és dinamikus a zenéjük, amelyben nagy hangsúlyt kapnak a harmóniák, mind a riffeket mind a szólókat tekintve. Legutóbbi lemezük a 2017-es Seven Years of Agony album.
A hazai csapatok közül meghívást kapott még a Fetish Section, mely a tradicionális dark, new wave, post-punk irányt képviseli majd, hiteles hangzással, egykori Hiteljugend és A Párt tagokkal. Jön majd a SeeN is; ők egy eredeti hangzású, pszichedelikus, kísérletezős banda, amelynek tagjai külön-külön már játszottak a fesztiválon. Zenéjüket a (f)artrock, csemegemetál, olajos pelikán hármassal írhatjuk le legjobban.
A Fekete Zajra nem csak hazai, hanem jópár külföldi zenekar is szívesen eljönne, így az első 11 meghívott zenekar között öt nemzetközi csapat is található: egyikük a hat fős, Göteborgból érkező Tomma Intet, akik azonnal ható, a hippikorszak pszichedéliáját idéző énekdallamokkal és harmóniákkal írják dalaikat, melyekre jellemző a mély melankólia a remény sugaraival, nyers, tradícionális skandináv punk alapokon. 3 gitár- és 4 énekhang teszi átütővé a hangzásukat, amivel próbát tehetünk az ...And the Fallen Universe című debütalbumukat meghallgatva.
Norvégiából, Oslóból érkezik a Mayflower Madame: post-punkos pszichedélia és pop-noir hangulatok keverednek eredeti eleggyé a 2011 óta működő csapat zenéjében, amire nagy hatással voltak a korai évek körülményei is: a zenekar első próbaterme egy leharcolt gyárépületben volt, közvetlenül egy autómosó szomszédságában.
A DREDDUP személyében egy veterán szerb industrial banda is tiszteletét teszi a Zajon: 22 év, 8 album és számos Európa turné után van már mögöttük, idén pedig az új, Soyuz című albumot mutatják majd be. Nyers erőre, punkos lendületre és kegyetlen hangzásra számíthatunk tőlük.
Ausztriából érkezik a Mala Herba, ami egy Bécsben hangművész és queer music aktivista, Zosia Hołubowska szólóprojektje. Tradicionális zenei gyökerek, hideg, szigorú és minimalista elektronikus alapok jellemzik a dalokat, melyek táncra bírnak, meghökkentenek, a mélybe sújtanak, majd kihozzák onnan a hallgatót. A hatások között a gothic, az italo-disco és a noise egyaránt ott van.
A szintén fellépő LATH tagjai Berlinben élnek, de valójában horvát és magyar gyökerekkel rendelkeznek. Komor, industrial és ambient hatásokat is mutató EBM zenével készülnek, és új lemezük dalait is elhozzák majd.
A most bejelentett 11 bandával már 25-re bővült a 2019-es, idén 10 éves Fekete Zaj fellépőinek sora: az idén már négy napos, és egy új színpaddal is bővülő fesztiválon ott lesz többek között a Tribulation, a Repetitor, a Pink Turns Blue, az Agent Side Grinder és a Katla. is. Az összes fellépő neve megtalálható a www.feketezaj.hu oldalon, ahol a fesztivál hírlevelére is feliratkozhatunk, és így elsőként értesülhetünk majd a szállásjegyek hamarosan elinduló értékesítéséről is. A fesztivál bérletek már kaphatóak, március 31-ig kedvezményes áron.
A fellépő zenekarok egy-egy videóját megnézhetjük ezen a Youtube listán is:
Fekete Zaj Fesztivál 2019
2019. augusztus 16-19.
Mátra, Sástó kemping
Háromnapos bérlet: normál elővételes áron március végéig 12.990 Ft, június végéig 14.990 Ft, augusztus 15-ig 16.990 Ft, a helyszínen 17.990 Ft. A napijegyek, a 4. napi jegy és a szállások értékesítése később kezdődik.
Kapcsolódó weboldalak:
http://www.feketezaj.hu/
https://www.facebook.com/feketezaj/
https://www.facebook.com/events/2198669043733273/