2019. június 21.

D-A-D: slágerlistás albummal tér vissza a dán hard rock zenekar

A Prayer For The Loud című új lemezének megjelenése után turnéra indul a dán hard rock zenekar, a D-A-D. A friss lemez rögtön az 1. helyen nyitott a dán slágerlistán, a csapat pedig egy négyhetes, 9 országot érintő, 24 állomásos turnét tervezett be magának az év végére: Budapesten december 7-én játszanak majd az A38 Hajón. 


„Ez lesz csak az igazi mulatság – mondta el a D-A-D énekese, Jesper Binzer. – Fesztiválokon játszani is mindig nagy öröm, de az ottani 1 óra alatt a D-A-D éppen csak bemelegszik – egy jó koncert a hozzád közeli rockklubban az, ami megmutatja az igazi rock’n’roll életérzést. Egy hangos, izzasztó haveri összejövetel, és pont ez az, amiről a mi zenekarunk szól! Szóval, jöttök a koncertre?”

A D-A-D még a ’80-as évek elején kezdte meg működését Koppenhágában. A zenekar eredetileg küldetéseként kezelte, hogy egyfajta bohém zenei forradalmat vigyen végbe, és fellépéseik az örömről és a lüktetésről legyenek híresek - máig ebben vidám a szellemiségben, lazán és töretlenül nyomják a rock and rollt. A budapesti koncertre a jegyértékesítés hamarosan megkezdődik.

a Livesonds bemutatja: A Tour For The Loud
2019. december 7., szombat 19 óra
Budapest, A38 Hajó
D-A-D koncert
Belépő: jegyinformációk hamarosan!

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
https://d-a-d.dk/

https://www.facebook.com/livesoundProd
https://www.facebook.com/events/3321138084570402/