2023. március 30.

Swallow The Sun, Avatarium koncertek május 1-én

Komor és súlyos dalok várnak minket a Barba Negra Blue Stage előtt május 1-én: a finn Swallow The Sun és különleges vendégük a svéd Avatarium lép majd fel, előttük pedig a Shores of Null játszik.

A járványidőszak a Swallow The Sunt is derékon ragadta, így a finn death-doom metal csapat most ér ide negyedik, 2021-es lemezének bemutató turnéjával. A Moonflowers megőrzi azt a súlyosságot és személyes, érzelmi töltetet, ami a korábbi lemezekre is jellemző volt. Ezt erősíti a lemezborító is, hiszen a grafika eredetijét maga az alapító gitáros, Juha Raivio készítette szárított virágok felhasználásával, a vörös holdat pedig saját vérével festette a virágok mögé. A Woven Into Sorrow klipje itt látható: 


Az album személyességét az is mutatja, hogy az alkotó nem igazán hajlandó róla beszélni. A lemez kapcsán tett egyetlen nyilatkozata szerint bár tudja, hogy nem kéne ezt mondania, de Raivio „utálja” ezt a lemezt: „Utálom azt, ahova elrepít engem, és az érzéseket, amiket kivált belőlem, amit jelent számomra. Bár ne lenne így. De őszintén szólva, valójában nincs más választásom, mint kedvelni az albumot, hiszen úgyis csak ez az egy dolog számít számomra a zenében. Nem az számít, hogy mit érzek, hanem hogy érzek valamit.” A dalok írása 2020 őszén fejeződött be, később pedig egy instrumentális verzió is rögzítve lett, a Trio NOX vonós trió előadásában, a finnországi Sipoo középkori templomában.

A nagylemez felvételein Juho Räihä és David Castillo működött közre, hangmérnöki feladatokat pedig Jens Bogren és Tony Lindgren látta el. A lemez teljes egészében elérhető a youtube-on is, méghozzá a Dronicon FIlms által készített animációkkal kiegészülve:

 


A turnén érkezik az Avatarium: a finnekhez hasonlóan ez a zenekar is igazodási ponttá vált tízéves fennállása alatt, ami mögött természetesen az alapító Candlemass basszeros, Leif Edling évtizedes munkássága is ott van. Az Avatarium ismertségét az igazán súlyos és sötét doom metal daloknak köszönheti, amihez a klasszikus rockzenéből is kölcsönöznek inspirációt, egyszerre idézve meg a My Dying Bride, a Black Sabbath, a Cathedral, a Rainbow, az Entombed és a Blue Öyster Cult hangulatát. A Jennie-Ann Smith énekessel színpadra álló zenekar friss lemeze, a Death, Where Is Your Sting ősszel jelent meg. A címadó klipje itt látható: 


Az estét egy szintén 10 éve működő, olasz dallamos black / doom metal zenekar, a Shores Of Null nyitja, akik idén megjelent,The Loss of Beauty című negyedik lemezüket hozzák. A Destination Woe friss videóját itt nézhetjük meg: 


A három zenekar európai turnéja május 1-én érkezik Budapestre, ahol a Barba Negra Blue Stage-en lépnek fel.

a Concerto Music bemutatja: Moonflowers 2023 Tour
2023. május 1., hétfő 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Swallow The Sun, Avatarium, Shores of Null komcertek
Belépő: 7500 Ft elővételben, 7900 Ft a koncert napján.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu és a https://tixa.hu/ weboldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu
http://swallowthesun.net/
https://www.shoresofnull.com

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/448043166769726

2023. március 29.

Nanowar: kedden érkezik az olasz paródia metal zenekar

Április 4-én immár ötödik nagylemezével tér vissza Budapestre az olasz metal komédiás csapat, a Nanowar Of Steel. Az Analog Music Hallban fellép az olasz Frozen Crown is.

Márciusban jelent meg az olasz Nanowar Of Steel Dislike To False Metal című nagylemeze, ami a modern (vagy inkább kortárs) metal zenekarok elé állít görbe tükröt. Szokás szerint frenetikus dalszövegekkel és klipekkel készülnek a srácok, zeneileg azonban jól összerakott és mesterien előadott dalokra számíthatunk tőlük, mint például a Winterstorm in the Night esetén, ahol Madeleine Liljestam (Eleine) bevonásával énekelnek epikus hangvételben a korpáról és a samponokról: 


Van itt még egészségtudatos, bitcoin kincsre vadászó kalóz-metal, és persze a disco metal sem marad ki. És persze itt van a legújabb heavy metal klip, a Pasadena 1994 is, amiben nem más, mint Joakim Brodén (Sabaton) segít elmesélni 1994 nyarának legnagyobb csatáját, az olasz-brazil vb-döntőt:


A turnén szerepel a milánói Frozen Crown, akik szintén új lemezzel érkeznek: a Winterbane a negyedik stúdióalbumuk. A Crowned In Frost című előző lemez sok milliós nézettséget ért el a youtube-on, aminek köszönhetően a csapat a Dragonfroce-szal turnézott 2020-ban. Az új lemez igazi, klasszikus heavy és power metal hangzást mutat, szimfonikus hatásokkal. Federico Mondelli dalszerző-gitáros játékával és Giada „Jade” Etro énekesnő meggyőző hangjával. A Call Of The North új klipje itt látható: 

 


Az április 4-ei koncerten a 2021-ben megújult felállás, azaz Fabiola „Sheena” Bellomo szólógitáros, Francesco Zof basszusgitáros és Niso Tomasini dobos áll az Analog Music Hall színpadára.

a Concerto Music bemutatja: Death To False Tours Tour 2023
2023. április 4.,kedd 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Nanowar Of Steel, Frozen Crown koncertek
Belépő: 6900 Ft
Jegyek kaphatók a https://tixa.hu/nanowar-of-steel-analog oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://www.nanowar.it/
https://frozencrown.net/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/448043166769726/

2023. március 21.

Skillet: a Barba Negrában játszik májusban az amerikai rockzenekar

Legutóbbi, teltházas koncertje után most jóval nagyobb helyszínen tér vissza Budapestre a Skillet: május 8-án a Barba Negrában mutatják be Dominion című új nagylemezüket, az Eva Under Fire és a Like A Storm társaságában.

Az 1996 óta működő Skillet friss lemeze, a Dominion már a tizenegyedik a sorban. Az amerikai Tennessee államból indult zenekar egyike a 21. század legsikeresebb előadóinak: több mit 12 millió lemezt adtak el, nem egy albumuk többszörös platinalemez státuszig jutott. Kétszer jelölték őket Grammy-díjra, és az Egyesült Államokban népszerű streaming szolgáltató, a Pandora “milliárdos klubjának” (Billionaires Club) is a tagjai, azaz több mint egymilliárd alkalommal hallgatták meg a dalaikat ezen a felületen. Az áttörést meghozó daluk, a Monster egyébként világszerte már több mint 3 milliárd meghallgatásnál jár.

A John Cooper énekes, Korey Cooper gitáros / billentyűs, Jen Ledger dobos és Seth Morrison szólógitáros alkotta zenekar új nagylemeze ugyanúgy egyfajta kitörésre tüzeli a hallgatót, mint annyi más művészeti alkotás, de ez valahogy mégis más irányt ajánl: „Én ezt pozitív lázadásnak nevezem – magyarázta John. – Ez a lázadás az olyan belső indíttatású hatások ellen irányul, mint a félelem vagy a szorongás. Ez egyben egy kiállás az olyan külső behatásokkal szemben is, amik azt szeretnék elérni, hogy más legyél, mint aki valójában vagy. Ez a lemez az életünkben jelen lévő szabadság ünneplése, és egy felhívás arra, hogy álljunk ki amellett, amiben hiszünk, és ne hagyjuk magunkat elhallgattatni. Ez talán népszerűtlen álláspont bizonyos körökben, de szerintünk nincs ennél erősebben rock’n’roll hozzáállás.” A Dominion dalai a youtube-on is elérhetők, a Surviving The Game klipje pedig itt látható: 


A járványidőszak és a karantén alatt a Skillet tagjai bevették magukat a Zoomra, és így készítették el 2020-ban Kevin Churko (Papa Roach, Disturbed, Five Finger Death Punch) producer irányításával és Kane Churko bevonásával ezt a lemezt. “Az egészet együtt hoztuk létre, jóllehet egyszer sem voltunk egyszerre ugyanabban a helyiségben. – emlékezett vissza John. – Közösen raktuk össze a dalokat és beszéltük át a zenei irányt. (…) Azt remélem, hogy ez az album minden hallgatót megerősít az állhatatosságában – még akkor is, ha emiatt népszerűtlenséggel kell szembenéznie. A dalok talán képesek lehetnek arra, hogy segítsenek megfogalmazni olyan dolgokat, amiknek a kimondására egyébként nem lenne erőd. Mi imádunk zenélni, és áldásnak érezzük, hogy még mindig ezt tehetjük. Képesek voltunk arra, hogy akár széllel szemben is haladva, de rést találjunk magunknak és ott megvessük a lábunk a rockzene univerzumában, és ezt nem is adjuk fel. Ez egy új korszak kezdete a Skillet számára.”

A turnén érkezik a Detroitból indult Eva Under Fire is. A 2015-ben a klasszikus underground rockszcénából indult, de aztán hamar népszerűvé váló csapat Love, Drugs & Misery című friss lemeze a Deftones-tól a Journey-ig terjedő hatásokat mutat. Az Eva Marie vezette együttes Unstoppable című klipje itt látható: 


A turné másik fellépője a Like A Storm: az Új-Zélandról indult alternatív metal / rock zenekar jelenleg Las Vegasban működik, és egyik védjegyük, hogy az észak-ausztráliai őslakosok fúvós hangszerét, a didzseridút is megszólaltatják dalaikban. Okura című friss lemezükről a F@ME itt hallgatható meg: 


A három zenekar május 8-án játszik a Barba Negra Red Stage-en. Jegyek már kaphatók!

a Livesounds bemutatja: Day of Destiny Tour 2023
2023. május 8., hétfő 18 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Skillet, Like A Storm, Eva Under Fire koncertek
Belépő: normál elővételben 14.900 Ft.
Jegyek: https://jegy.rock1.hu/skillet_20230508

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://www.skillet.com/
https://www.evaunderfire.com/
https://likeastorm.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/725214175927098

2023. március 10.

Joe Satriani: új lemezt hozva pótolja fellépését az amerikai gitáros

Turnéjának többszöri halasztása után Joe Satriani ősszel ismét útra kelt: a tavalyi amerikai fellépések után áprilisban Európába érkezik. Április 10-én Budapesten, a Barba Negra Red Stage-en is szerepel, ahol a 2022-es, The Elephants of Mars című lemezt is bemutatja.

A G3 gitárosturné alapítójaként és a Chickenfoot tagjaként is ismert amerikai zenész, Joe Satriani több mint 10 millió lemezt adott el világszerte, szólóalbumai közül pedig kettő platina és négy aranylemez státuszt ért el.

2020-as, Spaceshifting lemezéhez kapcsolt koncertjeit a járvány miatt el kellett tolni, és mire 2022-ben újraindulhattak a fellépések, Satriani már egy friss lemezt is fel tudott mutatni: a The Elephants of Mars című, instrumentális felvételeket tartalmazó album nagyjából egy éve jelent meg. Ezt Satriani a turnézenészekkel közösen vette fel a lezárások alatt, és a cél az első pillanattól az volt, hogy új szintre emeljék az instrumentális gitár lemez művészeti értékét. Joe szeretett volna eltávolodni a „klasszikus rockzenei hangzástól”, és egy általa létrehozott megálmodott zenei világot megszólaltatni a hangszeren: „Meg akartam mutatni az embereknek, hogy egy instrumentális gitár lemez is sokkal kreatívabb és szórakoztatóbb lehet annál, mint amit sokan gondolnának”. A címadó dal klipje így látható: 

 

A mostani turnén Kenny Aronoff dobos, Bryan Beller basszusgitáros, és Rai Thistlethwayte billentyűs lép majd fel Joe-val, április 10-én érkeznek a Barba Negra Red Stage-re. A korábbi időpontokra megváltott jegyek változatlanul érvényesek.

a Concerto Music bemutatja: Satriani Earth Tour 2022/2023
2023. április 10., hétfő 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Joe Satriani koncert
Belépő: 12.900 Ft.
Jegyek kaphatók a www.rock1.hu és a www.tixa.hu weboldalon, és a Ticketportal hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
http://www.satriani.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1201710946685830/

2023. március 7.

SBP4, Nervy, Pornofilmy: orosz és ukrán zenekarok Budapesten

Az orosz-ukrán háború kitörése óta az oroszországi és ukrajnai művészeti élet számtalan képviselője, így sok-sok zenekar is kénytelen volt elhagyni hazáját, számos honfitársukkal együtt. Ez a tény, illetve az erőszak elleni kiállás igénye is vezetett oda, hogy most sok ilyen zenekar ad koncertet a régió fővárosaiban, így Budapesten és Bécsben is. A magyar fővárosban az A38 Hajón március 19-én játszik az orosz SBP4, március 21-én az ukrán Nervy, április 16-án pedig a Pornofilmy.

Március 19-én először játszik Budapesten a legismertebb orosz indie zenekarok egyike, az SBP4 (СБПЧ, Samoe Bolshoe Prostoe Chislo, a „Legnagyobb prímszám). A csapatot 2006-ban alapította Kirill Ivanov és az EU névre hallgató elektronikus duó. Eredeti nevük amúgy 2 32,582,657 – 1, ami a legnagyobb akkor ismert prímszám volt, de később váltottak a mostanira, hogy ne kelljen változtatni, valahányszor találnak egy még nagyobb prímet.

Az SBP4 lendületes, pszichedelikus felütésekkel tarkított elektronikus zenét készít, amibe bátran ötvöznek afrikai ritmusokat, hip-hop breakeket, funkos gitárfutamokat és diszkós elemeket is. A zenekar eredetileg Szentpéterváron működött, ahonnan a háború kezdete után nem sokkal elköltöztek. Már az ukrajnai invázió másnapján közleményt adtak ki közösségi média csatornáikon, amelyben elítélték az orosz agressziót, és hangsúlyozták, hogy a háborút nevén kell nevezni, és minél hamarabb meg kell állítani.

A zenekar ezúttal There Is Nothing Left (Nichego Bloshe Net) című új albumát hozza a turnéra, amelynek dalai mellett jó néhány korábbi darab is felcsendül majd. A zenekar saját megfogalmazása szerint ez a zene nemet mond a háborúra, és a fájdalmat megélő emberektől érkezik a fájdalmat megélő embereknek. Budapesten március 19-én, másnap pedig Bécsben szerepelnek.


Nem sokkal később érkezik a Nervy (Нервы), ami 2010-ben alakult. A hatalmas népszerűségnek örvendő, a háborúellenes kiállásáról híres ukrán együttes koncertjén a srácok a régi kedvenc slágerek mellett számos új dalt is eljátszanak majd, jórészt a legújabb, Slam and Depression című stúdióalbumról.

Az együttes fennállása során a FÁK összes országát és Európát is bejárta felmatricázott buszával, több ezer teltházas koncertet adott és számos fesztiválon is szerepelt. A változatlanul a markáns frontember, Zsenya Milkovszkij vezette NERVY együttes immár nem a rockzene, hanem a mai rock jövője, amely a hallgatók egész generációját meghatározza, akik számára nem közömbös az élőzene sorsa. Ők Budapesten március 26-án, Bécsben március 21-én játszanak. Кофе мой друг című klipjük itt látható: 


Áprilisban pedig egy kemény és megalkuvást nem ismerő punk rock csapat, a Pornofilmy (Порнофи́льмы) érkezik a magyar fővárosba. A ma legnépszerűbb oroszországi rockzenekarok egyike Dubnóból indult 2008-ban, és összesen 13 kiadványa, köztük 8 nagylemeze van. A csapatot Vladimir Kotlyarov énekes, Vyacheslav Seleznev szólógitáros, Alexander Rusakov ritmusgitáros, Kirill Muravyov dobos és Alexander Agafonov basszusgitáros alkotja.

Punkokhoz illően a Pornofilmy erősen átpolitizált dalszövegeket ír, és kiáll az egészséges életmód mellett is: minden tag vegetáriánus, nem isznak alkoholt, nem drogoznak és nem dohánozynak. Nagyobb ismertségre negyedik albumuk után tettek szert, azt követően, hogy a helyi hatóságok számos koncertjüket meghiúsították. A Ritualy című klip itt látható:

 


a Livesounds bemutatja:
2023. március 19., vasárnap 19 óra
Budapest, A38 Hajó
SBP4 (СБПЧ) koncert
Belépő: 15.900 Ft, a koncert napján 17.900 Ft
Jegyek kaphatók az A38 pénztárában és weboldalán, valamin a Ticketportal hálózatában a és a www.tixa.hu oldalon

2023. március 26., vasárnap 19 óra
Budapest, A38 Hajó
NERVY (Нервы) koncert
Belépő: 17.500 Ft, a koncert napján 19.800 Ft
Jegyek kaphatók az A38 pénztárában és weboldalán, valamin a Ticketportal hálózatában a és a www.tixa.hu oldalon

2023. április 16., vasárnap 19 óra
Budapest, A38 Hajó
Pornofilmy (Порнофи́льмы) koncert
Belépő: early bird jegyek 14.900 Ft, utána 16.900 Ft
Jegyek kaphatók az A38 pénztárában és weboldalán, valamin a Ticketportal hálózatában a és a www.tixa.hu oldalon

Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://www.facebook.com/LiveSoundProd/

2023. március 6.

Epica, Apocalyptica: közös dal és koncert márciusban

Közös dallal és közös turnéval vár minket március 22-én az Epica és az Apocalyptica: a holland szimfonikus metal zenekar a finn cselló-metal hősökkel a Barba Negra Red Stage-en lép majd fel, a Wheel felvezetése után.

Co-headliner turnén érkezik Budapestre az Epica és az Apocalyptica márciusban, azaz mindkét zenekar teljes hosszúságú műsort ad majd elő a Barba Negrában. A turné több halasztás után indult el idén januárban, a zenekarok pedig eseménydús időszakot tudhatnak a hátuk mögött.

Az Epica tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját: a két évtized alatt 1 millió lemezt adtak el, az online felületeken pedig több mint 300 millió meghallgatással büszkélkedhetnek. Pályafutásuk alatt nagyszerűen ötvözték a metal zenét az operákra jellemző énekbetétekkel, és ezt a teljesítményt világszerte rajongók tömegei értékelik: az Epica több mint 1000 koncertet adott már 60 különböző országban.

Tavaly az Epica pályafutásuk néhány korábbi darabjának újrakiadásával ünnepelte az évfordulót: különböző formátumokban ismét elérhetővé vált az első három, azaz a The Phantom Agony, a Consign To Oblivion és a The Score című lemezük, ráadásul néhány bónusz tartalom is rákerült az új kiadásokra. Emellett megjelent egy 2006-os amszterdami koncert felvétele is, Live At Paradiso címmel, 4K-ra feljavított minőségben. Egy másik friss koncertkiadvány a We Will Take You With Us, ami a zenekar első nagyobb lélegzetű, tv-s koncertfelvétele és egyben első DVD kiadványa volt. Ez a régóta beszerezhetetlennek számító felvétel is újra megjelent. Emellett a csapat a Never Enough című régi klip feljavított változatát is publikálta: 

 

Az Apocalyptica sem unatkozott tavaly: a finnek egy különleges EP-t adtak ki, amiben saját stílusukban dolgoznak fel igazi klasszikusokat: a Metal Classic, Classic Metal lemezen hallható Rimszkij-Korszakov Dongó című tétele, Beethoven 5. szimfóniájának egy részlete és Ravel Bolerója is. Eicca elmondása szerint új nagylemezt a következő évre ígérnek, ugyanakkor igyekeznek alkalmazkodni a modern, digitális világ kihívásaihoz, és ezért időről időre előállnak majd valamilyen újdonsággal.

Ennek jegyében készült az I’ll Get Through It klipje is, amiben a már jól ismert énekes, Franky Perez mellett nem más, mint Geezer Butler játszik: 


A most futó turnéra időzítve pedig az Epica énekesével, Simone Simons-szal gondolták újra a 2020-as Cell-0 album Rise című dalát: 


Március 22-én a két headliner előtt egy finn progresszív metal csapat, a Wheel is játszik a Barba Negrában. A csapat két nagylemez után Rumination címmel adta ki új EP-jét az InsideOutMusic-nál, amiről a Blood Drinker itt hallható: 


a Concerto Music bemutatja: Epic Apocalypse Tour
2023. március 22., szerda 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Epica, Apocalyptica, Wheel koncertek
Belépő: 10.900 Ft, a koncert napján 12.900 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu és a www.tixa.hu oldalon. A korábbi dátumokra megváltott jegyek érvényesek.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.instagram.com/concerto_concerts/
https://www.facebook.com/events/191970515242439