Két év kisbuszos turnézásának élményeiből táplálkozik az amerikai
Pelican legutóbbi albuma: a hatalmas bulik, és a végeláthatalan, egyik városból
a másikba átutazott éjszakák csakúgy benne vannak, mint a családtól való
távollét szomorúsága. A Pelican a post-rock, post-metal zenekarok sorát
gyarapítja: remek, intelligens, érzékeny és kemény bandák tartoznak ide,
amelyek a rock'n'roll, az indie és a keményebb rock határmezsgyéjén
egyensúlyozva bűvölik el avatott közönségüket - a Budapesten ritkaságszámba
menő zenei élményt szeptember 30-án, az A38 hajón élhetjük át, a szintén
amerikai Torche és a győri Pozvakowski hathatós közreműködésével.
Legújabb, 2007-ben megjelent City Of Echoes című albumához a Pelican ismét egy erős és nyilvánvalóan
megalapozott koncepciót talált: a 2001-ben alakult chicagói zenekar ezzel az
albummal úgy akar reflkektálni a globalizáció folyamataira, hatásaira, ahogy az
a legtermészetesebb egy turnézó csapattól: dalban mondják el a kisbusz ablakán kifelé
bámulva látottakat: azt hogy a globalizáció hatására hogyan uniformizálódnak az
utcák és az emberek az általuk meglátogatott városokban, országokban, ám ennek
ellenére mégis mennyire különböznek egymástól... és persze az az öröm is ott
van a dalokkban, amit az okoz, hogy legyél bármely pontján a világnak, egy kis
klubban mindig összejön egy maréknyi ember, akik bár nem beszélik a nyelvedet,
de mégis örömmel üdvözölnek téged, és élvezik szavak, ének nélküli post-rock
zenédet.
A post-rock az alternatív rockzene egyik válfaja, melyre jellemző,
hogy a rockzenében megszokott hangszerek mellett olyan ritmusokat,
hangszíneket, dallamokat és harmóniákat is alkalmaznak, melyek hagyományosan
nem voltak jelen a műfajban. Vagy a másik oldalról: a rockzenei hangzás nem
rockzenében való alkalmazásáról van szó, csak más hangszínben, más
hangszerekkel. A post-rock zenekarok jellemzően instrumentálisak, tehát nincs
énekes, gyakran felfedezhetők ambient, jazz, experimentális és elektronikus
hatások alkotásaikban, és ha mégis használnak dalszövegeket mondanivalójuk
kifejezéséhez, akkor előfordulhat, hogy sajátos, halandzsa nyelven teszik ezt -
gondoljunk csak a Sigúr Rósra.
Mint a legtöbb zenei stílus
esetében, pontos definícióra a post-rock kapcsán sem lehet számítani, így ez a
műfaj is afféle gyűjtőfogalommá vált. Így fordulhat elő, hogy a '90-es évek
elején a Don Cabarello és a (szintén
chicagói) Tortoise is afféle
műfajalapítónak (vagy korai képviselőnek) lett elkönyvelve, noha zenéjüknek
vajmi kevés köze van egymáshoz, leszámítva hogy mindkettő instrumentális,
gitárok és dob köré épül. Talán ennek is volt köszönhető, hogy egy idő után
mind a hallgatók, mind a zenészek igyekeztek távol tartani magukat a kifejezés
használatától. Ennek ellenére az olyan együttesek, mint a Godspeed You! Black Emperor, az A Silver Mt. Zion vagy a Mogwai
közmegegyezés szerint post-rock zenekarnak számítanak.
Azt sem sokan vonják kétségbe,
hogy a műfaj ugyan mindig is underground rétegekben létezett (a kilencvenes
években legalábbis), de időnként kisebb kihatással volt a mainsteram zenére is,
elég csak Izlandra, vagy és a már említett Sigur Rósra gondolnunk. A
jelenkorban is több olyan zenekar van, mely igyekszik továbbvinni a "rock
utáni rockzene" hagyományait, köztük az Explosions in the Sky, a Cordis,
a Mono, és az a Pelican, mely
ezúttal Budapestre látogat.
A Pelicant ugyanez teszi különlegessé, mint a komoly világhírnek
örvendő Isis-t: a post-rock
jellemzőket gitár és riffcentrikus fémzenébe oltották, létrehozva ezzel a post-metal műfaját - nagyjából
ugyanakkor, amikor a Neurosis is
feltűnt sludge metal alapokra építkező, "saját post metaljával". Az
összehasonlítás már csak azért is helyénvaló a legendás zenekarokkal, mert sok
szálon kötődnek egymáshoz - elég csak annyit mondani, hogy az egyik korábbi
Pelican-album képi világa az Isis énekes Aaron
Turner fejéből pattant ki, és Aaron saját kiadója, a Hydra Head gondozásában jelent meg.
A szeptember 30-ai est másik
amerikai vendége a 2004-ben alakult, kezdetben projetkzenekarként működő Torche, mely a doom metal legnagyobb
alakjai, így a Black Sabbath és a Cathedral által kijelölt úton halad tovább,
egyre gyorsulva: zenéjüket gyakran minősítik diszkó-doomnak. A párosítás talán
meglepő, de tényleg ez a helyzet: Meanderthal
című albumuk dalai alig pár perc hosszúságúak, szemben egy átlagos doom
tétellel, és minden súly ellenére bennük van a potenciális slágeresség is. A
zenekar legutóbbi albuma már a Hydra Headnél jelent meg, de az is remek
ajánlólevél, hogy a Mogwai, az Isis, Jesu,
vagy éppen a japán legenda, a Boris
társaságában is játszottak már.
A hazai vendégzenekar, a Pozvakowski valószínűleg a legjobb
választás volt az estére a szervezők részéről - akinek a zenekari fotók alapján
nem jutna eszébe, hogy a győri srácok életfilozófiájában elég sok közös pont
lehet a tenegeren túliakkal, azt is meggyőzik a tények: a "Pozva" az
- amúgy nem túl népes - hazai experimentális, post-rock szcéna egyik
legígéretesebb képviselője. A kezdetek óta nagy hangsúlyt fektetnek a
vizualitásra is: karakteres zörejzenéjük 8 vetítőgép segítségével válik
teljessé, melyekkel nem csak a színpad mögé, hanem sokszor a nézőtérre
belógatott fátylakra is vetítenek. Az együttessel a neves szaxofon virtuóz
Grencsó István is rendszeresen együtt zenél, európai kiruccanásaik során pedig
a Mono, a Gotbucket vagy éppen Guapo
mellett léptek fel kis klubokban, foglaltházakban. A Negative Art meghívására
korábban Jarboe előtt is
szerepeltek.
A három zenekar koncertjére
jegyek elővételben is kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben,
valamint a www.ticketportal.hu
oldalon, ahol otthoni jegynyomtatás is választható, sőt: akár a mobilunkra is
kérhetjük a belépőt. Ezt már csak azért is érdermes, mert a leggyorsabb
MOBILticketes vásárlók a Pelican és a Torche lemezeit kapják ajándékba - a
nyerteseket a Ticketportal oldalán megadott e-mail címen értesítik.
2008. szeptember 30., kedd 20 óra
Budapest, A38 hajó
Pelican, Torche, Pozvakowski
koncertek
Belépő: szeptember 15-ig 3700 Ft,
utána 4000 Ft.
Kapcsolódó weboldalak:
Hallgatnivaló, látnivaló: