Augusztus 7-én a Sástó melletti Fekete Zaj Fesztiválon tovább
folytatódik az álom, az utazás az élő Világegyetembe, a szenvedély végtelen,
megalkuvás nélküli mélyrétegeibe, méghozzá a Vágtázó Életerő zenekar koncertje
révén. Az áprilisi VHK-idéző estnek a Pecsa ódon falai adták meg a keretet -
most azonban a Fekete Zaj Fesztivál helyszíne, vagyis Mátra erdőségei és a
csillagos ég szab majd határt a világösztön kiugrasztásának. A szabadtéri koncert
felidézi a legendás VHK emlékét - ez az a magyar zenekar, amelyik először vált
Nyugaton igazán kultikussá, és megkapta a címet: minden idők legjobb etno-punk
bandája. Az öt egykori VHK tagot soraiban tudó Vágtázó Életerő azért jött
létre, hogy kilenc év után újra a Földre hozza a VHK örök lángokban fürdő
zenéjét.

A Vágtázó Halottkémek bemutatására
időt szánni talán nem is érdemes, annál fontosabb azt kiemelni, hogy az
1975-ben létrejött, 2000-ben feloszlott, majd idén Vágtázó Életerő néven újra működő alkotóközösségnek van
mondanivalója a 21. század emberének, fiatalságának is. Grandpierre Attila, az
együttes énekese így mutatja be a régi-új zenekart, és az árpilisi koncert óta
megszerzett élményeket:
"A
mai fogyasztói társadalom a túlvilági, lelki és szellemi élet és a földi, testi
létezés közötti határt nagyon alacsonyan szabja meg, a béka egy bizonyos
testrésze alatt körülbelül. Ez azt jelenti, hogy kényszeréletet él az ember.
Minél alacsonyabban szabják meg azt a határt, annál jobban, annál több embernek
szüksége van rá, hogy beleszagoljon, milyen az élet valójában, igazából. (...)
A Vágtázó Életerő a földi világ, evilág és a túlvilág közötti határt nem a béka
feneke alá teszi, hanem az egek magasába röpíti, így lesz a tetszhalott
kényszer-életből teljes erejű, emberhez méltó élet. Az élet sokkal több, és
sokkal fontosabb, mint amit a modern világ szemellenzői között látni lehet
belőle. Kaput nyitunk a sorsszerű teljességben fürdő életre.
Mi azért
zenélünk, hogy ezt megmutassuk, és belepillantsunk abba, hogy az élet eredeti
magassága mit jelent a számunkra, mert a túlvilág és a földi világ egy és
ugyanazon világnak két része, amely ráadásul szerves, egységes egészet alkot. A
földi világ és az úgynevezett túlvilág valójában a Mindenséget alkotja, benne
minden sorszerűséggel, amit érdemes átélni, és azért érdemes élni, hogy ezt a
sorsszerűséget megértsük és megvalósítsuk. A fogyasztói világban papírvékonyak
a hétköznapok, kiüresednek az ünnepek, kifakul, elfonnyad az ember. Megtöltjük
ezt a világot a legnemesebb túlvilági erővel.
Az a
Vágtázó Életerő zenekar lényege, hogy mi társak vagyunk abban, hogy mi kutatjuk
az életben rejlő sorsszerűséget. Valami világrengető, egetverő, felfedezetlen
titok lappang az élet sorsszerűségében, és mi a társainkkal ebben a
világrengetésben vagyunk társak. Kutatjuk a Világegyetemben rejlő olyan
varázserőt, amiről egyszerűen az embernek az a benyomása, hogy ez maga a végső
bizonyosság, és valami olyan törvényszerűség tud a varázserőben megjelenni, ami
a mai világban teljesen szokatlan és váratlanul ér még olyan edzett harcosokat
is, hogyha mondhatom így, mint amilyenek mi vagyunk.
Mert mi a
világ végső bizonyosságainak kutatócsoportja vagyunk. Barátságunk ereje
világítja meg az utat az életreszóló élmények minden valóságnál valóságosabb
ereje felé. Rengetjük a világot, úgy, hogy még teljesebb csodaerővel töltődik
fel. Társak vagyunk a végső világvarázslat, élet és a halál túlvilági
egységének felkutatásában, az emberiség gyönyörű jövőjének megálmodásában.
Minket is meglep és óriási érzéseket szabadít fel az, ami velünk történik, mert
ami velünk történik, az sorsszerűen történik, mert ez a zenekar, a Vágtázó
Életerő a sorsszerűség zenekara, ennek van értelme, nem is akármilyen."

A Vágtázó Életerő koncertjére
augusztus 7-én kerül sor a Fekete Zaj Fesztivál színpadán - a fellépés az
együttes egyetlen nyilvános szereplése lesz ezen a nyáron. A VHK-rajongóknak a
környezet és a fesztivál többi szolgáltatása, no meg sok-sok többi koncert -
köztük Justin Sullivan (New Model
Army) - fellépése kínál további programlehetőségeket, melyekről a www.feketezaj.hu oldalon tájékozódhatunk. A
fesztiválra bérletek és napijegyek még kaphatók országszerte a Ticketportal
jegyirodáiban, valamint a www.ticketportal.hu
oldalon.
a Negative Art bemutatja:
Fekete Zaj Fesztivál
2009. augusztus 6-8.
Mátrafüred-Sástó, Mátra kemping
Felélpők: VHK (Vágtázó Életerő),
JUSTIN SULLIVAN (New Model Army), The Last Days of Jesus (SK), Negura Bunget
(RO), Agregator, Dharma, The Moon and the Nightspirit, Reason, Scivias,
October, Flop, Isten Háta Mögött, Harvester, Garden Of Eden, Solar Scream,
Angertea, Aebsence, Autumn Twilight, Locust On The Saddle, Pozvakowski, Salvus,
Sunday Fury, Land of Charon, Nulladik Változat, Ruse, The Dethroners, Sollen,
Haw, Shapat Terror, OneHeadedMan, Dyas, Variola, Dreamgrave, MZ/X, Viative,
Vostok Room, Virrasztók, Sentio Ergo Sum, Neverland-, City of Moon (Opeth
tribute), Boogieman Coming, Pornography (The Cure tribute), Los Obudas és
számos DJ
Belépő: 7500 Ft. Napijegyek: 3600
Ft. Szállásjegyek: 1500 Ft/fő/éj, 2-3-4 ágyas szobákban.
Kapcsolódó weboldalak: