2013. június 25.

Karma To Burn: stoner klasszikus tér vissza az A38-ra

A tomboló kegyetlen hőhullámhoz illő sivatagi rockzenével érkezik július 8-án Budapestre az amerikai Karma To Burn zenekar. Az A38 tetőteraszán szereplő stoner csapat előtt a műfaj hazai májerei, azaz a Shapat Terror is játszik majd.

A Karma To Burn ugyan nem tartozik a tömegeket megmozgató sztárbandák közé, ám munkásságukról sokat elárul, hogy olyan nagymenők rajonganak értük, mint például John Garcia a Kyussból, és lemezeiket a stoner műfaj alapkorongjai között tartják számon. Az 1997-től 2002-ig működő csapat 2004-ben indult újra, és nemcsak a régi lemezeket adták ki újra, hanem két új is készült.

Bár további lemezekről egyelőre nincs hír, az amerikaiak idén ismét betoppannak Budapestre, és szerencséjükre követőik sem feltétlen az újabb és újabb dalok kedvéért járnak a koncertjeikre. Ezúttal az egyik korábbi jól sikerült fellépés helyszínén, az A38 Hajó tetőteraszán zenélnek majd. Az együttes zenéjének időtállósága talán annak köszönhető, hogy mindenféle sallangoktól lecsupaszított, faék egyszerűségű, mégis kiművelt és tökös rockzenét játszanak. A hozzáállásuk puritánságát az is jól mutatja, hogy az instrumentális daloknak jellemzően még címet sem adnak, hanem egyszerűen megsorszámozzák őket, a készítés sorrendjében... a legutóbbi, Kék Yukas koncert nyerőszámai például ezek voltak: 47, 8, 39, 41, 14, 34, 42, 5, 1, 19, 32, 28, 20.

Csakúgy, mint a majdnem pontosan két évvel ezelőtti A38 Hajós koncerten, ezúttal is az egri Shapat Terror játszik az amerikaiak előtt. Az új EP-t kiadó csapat legfrissebb négy dala elérhető weboldalukon, egyik legutóbbi videójukat pedig itt tekinthetjük meg:


a Negative Art bemutatja:
2013. július 8., hétfő, 19:30
Budapest, A38 Hajó Tetőterasz
Karma To Burn, Shapat Terror koncertek
Belépő: 2000 Ft
Jegyek kaphatók az A38 Hajón, a CD Pincében és a Ticketportal országos hálózatában

Kapcsolódó webodalak:
http://www.k2burn.com/
http://www.shpt.hu/

https://www.facebook.com/negativeartprod
https://www.facebook.com/events/188813904605733/