2023. augusztus 3.

Poets Of The Fall: életműkoncerttel készül az őszre a 20 éves zenekar

Bár még egy év sem telt el a Poets Of The Fall legutóbbi, nagy sikerű budapesti koncertje óta, szeptember 2-án ismét várnak minket a Barba Negrába. Két jó okot is tudunk, ami miatt érdemes (akár újra) megnézni a finneket: egyrészt most egy születésnapi, válogatott dalokból álló, jó két és fél órás programmal készülnek, másrészt pedig ahogy legutóbb, most is különleges zenei élményben lehet majd részünk.

2003-as alakulása óta a Poets Of The Fall a finn kortárs rock szcéna egyik legnépszerűbb zenekarává vált. Az együttes remek ízléssel és arányérzékkel ötvözi dalaiban a pop, rock és metal műfajok jellegzetességeit, elektronikus vagy akár industrial vonásokkal kiegészítve. Az első sikereik között találjuk a 2004-es Late Goodbye című dalukat, amely egy népszerű videójáték betétdalaként tette ismertté a zenekart Finnországban: 


A legutóbbi, kilencedik stúdiólemez a 2022-es Ghostlight, ami kifinomult, magával ragadó hangulatot hordoz magában, lépésről lépésre kötve le a hallgató figyelmét különleges zenei megoldásaival, dallamaival. A Requiem for My Harlequin tavalyi klipjét itt nézhetjük meg: 


Az idei év pedig a 20 éves jubileumról szól: a zenekar többek között újra kiadta első albumát: a Signs Of Life immár kétlemezes, színes vinyl formában is elérhető. Emellett számtalan különleges ajándéktárgy és ruhadarab is elérhető a csapat webáruházában. Egy friss dalt is terveznek kiadni a közeljövőben, de az év legfontosabb időszaka persze maga a jubileumi turné lesz.

A Poets Of The Fall közleménye szerint erre a különleges turnéra az alkalomnak megfelelő programmal készülnek: „Nehéz elhinni, hogy már két évtized telt el azóta, hogy együtt zenélünk, rendkívül hálásak vagyunk minden támogatónknak. Alig várjuk, hogy ismét útra kelhessünk és együtt ünnepelhessünk veletek. Sokat dolgoztunk azon, hogy egy olyan számlistát rakjunk össze, ami az egész pályafutásunkat lefedi, a legelső felvételektől a legutóbbi albumig. Igazán felejthetetlen élményt szeretnénk kínálni, várunk mindenkit!”

A zenekar szeptember 2-án, a Barba Negra Blue Stage-en lép fel, méghozzá előzenekar nélkül, két és fél órás, egy szünettel megszakított műsorral. Jegyek már kaphatók.

a Concerto Music bemutatja: POETS OF THE FALL - 20th Anniversary Tour 2023
2023. szeptember 2., szombat 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Poets Of The Fall koncert
Belépő: normál elővételben 10.900 Ft, a koncert napján: 12.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://poetsofthefall.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/775138370566651