A death metal rajongóinak igazi ünnepnap lesz április másodika –
Budapesten is lesz egy állomása ugyanis a Septicflesh és a Krisiun
Európa-turnéjának, amelyen magukkal hozzák a Science of Disorder és a
Diabolical zenekarokat is. A négy csapatot a Dürer Kert nagytermében
láthatjuk.
A Septicflesh a maga csaknem harminc éves múltjával már
veteránnak számít metal berkekben. A szimfonikus death metalban utazó görög
csapat jelenleg a 2017-ben megjelent Codex Omega című
albumát turnéztatja Európában – ami sorban már a tizedik nagylemeze a
bandának -, de a készülő új anyagról is nagy valószínűséggel hallhatunk pár
tételt a koncerten. A négy tagú zenekar Kerim „Krimh” Lechnerrel, a Decapitated volt dobosával
turnézik, hiszen a Codex Omega az első album, amin már az ő játékát
hallhatjuk.
A csapat nemrég kötött megállapodást a Nuclear Blast lemezkiadóval, és bár
a tizedik lemeznél már általában várható némi hanyatlás, bátran
kijelenthetjük, hogy a Septicflesh most találta meg az igazi hangját. A tíz
komplett zeneművet tartalmazó Codex Omega a tökéletes bizonyíték arra, hogy
a görög csapat kétségtelenül a szimfonikus death metal mesterévé vált az
évek során. A Martyr című dalt itt láthatjuk:
A csaknem ötven állomásos turnén velük tart két death metal zenekar, a
brazil Krisiun és a svéd Diabolical is. A
Krisiun tizenegyedik, Scourge of the Enthroned című
nagylemezével érkezik a Dürer Kertbe, ami tavaly szeptemberben jelent meg.
Az őrült tempókat, szinte embertelen gyorsaságú dobtémákat és Lemmy-szerű
vokálokat mesterien keverő csapat az előző albumán kissé eltért a rajongók
által megszokottól – Alex Camargo énekes-basszusgitáros
szerint az a lemez túl hosszúra sikerült, és túl sok lassú rész volt rajta -, a
Scourge of the Enthroned viszont egy határozott fordulattal ismét
visszatért oda, ahonnan a zenekar elindult. Egy gyorsabb, extrémebb album
született így megint, a maga minden intenzitását összesen 8 dal 38 percébe
sűrítve. A Demonic III című szám videóját itt láthatjuk:
Az est harmadik fellépője a több mint húsz éves múltra visszatekintő svéd
death metal csapat, a Diabolical, akik az Eclipse című 2019-ben megjelent konceptalbumukat hozzák el
nekünk. Az anyag az emberiség sötét oldalára reflektál, ami kikényszeríti a
hallgatóból, hogy felfedezze a saját „diabolical”, azaz ördögi oldalát.
Ezzel a lemezzel a svédek léptek egy nagyot a death metal színtéren, az
anyag ugyanis rendkívül kifinomultra és érettre sikerült.
A koncerten előzenekarként lép fel a svájci metal zenekar, a Science of Disorder; ők a turné hét állomásához
csatlakoztak. A korábban Soulless néven működő csapat a 2018-as Private Hell című lemezével mutatkozik be a nagyérdeműnek.
A négy csapatot Budapesten április 2-án láthatjuk, a Dürer Kertben.
a Livesounds bemutatja:
2019. április 2., kedd 19:30
Budapest, Dürer Kert
Septicflesh, Krisiun, Diabolical, Science Of Disorder koncertek
Belépő: 6500 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu weboldalon,
a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában, valamint a Dürer Kertben.