A hazai undergound hip-hop színtér legnagyobb zenei
találkozója évről évre karácsony környékén zajlik: az autentikus magyar előadók
koncertjeiből, valamint filmvetítésből álló Krime City Jam ezúttal október
27-én kerül megrendezésre az Almássy Téri Szabadidőközpontban.
![]() |
Akkezdet Phiai |
A Krime City-k sorában az idei lesz a negyedik: az első
még 2001-ben, a Kultiplexben került megrendezésre, és - csakúgy mint a
rákövetkező - megtöltötte a Kinizsi utcai Művházat, ezért költözött a jam az
Almássy térre. Az est szervezője a Kriminal Beats független kiadó,
melynek kiadványaival minden, a hip-hophoz valamit is konyító hallgató
találkozhatott már, hiszen ők gondozzák minden idők legkeresettebb magyar
underground rap-kiadványait, és évek óta vannak jelen a magyar piacon.
A hagyományoknak
megfelelően az idei Krime City Jam programjának gerincét idén is elsősorban
koncertek adják majd, vagyis ez nem egy egyszerű táncikálós szelektor-buli
lesz. A színpadon kizárólag autentikus hazai undergound előadók élő
produkcióját láthatjuk-hallhatjuk majd. A nyitóprodukciót Westprém city sokat
próbált ifjú öregjei, a Hősök mutatják be, majd többek között a nagykun wacuum-guru, vagyis Bobakrome,
a spoken word hazai zászlóshajói, vagyis Akkezdet Phiai, a Körkórkép című
lemezzel debütáló, ám régről ismert arcokból álló Punnany Massif, az
alternatív beatkémiai Nobel nyertesei, vagyis a Faktor Labor, és a
debütlemezét bemutató gödöllői Nem Közölt Sáv (N-K-S) is szövegel is
majd, és persze itt lesz a legnépszerűbb magyar rapkiadvány, a Rapmotel
elkövetője, Bankos és paksi bűntársa, Norba is. Három DJ
közreműködésére is készülhetünk: Kool Kasko, Györemix! és Ozon
áll a keverőpult mögé.
A hagyományoknak
megfelelően egy writer-film is bemutatásra kerül: a Sick Business és a Training
után ezúttal a Royal Damage című alkotás lesz látható pontban éjféltől,
amely az elmúlt év legaktívabb graffitiseit és műveiket mutatja majd be. A
helyszínen a ShopThis! üzlet is felállít egy standot, ahol a legújabb
Kriminal Beats kiadványok mellett pólók, magazinok, kitűzők is kaphatók
lesznek. A Krime City Jamre szóló jegyünket elővételben mindössze 900 forintért
válthatjuk meg az Almássy Téri Szabadidőközpontban, illetve a ShopThis!
Wesselényi utcai üzletében.
Krime
City 4 - tudnivalók:
2006. december 27., szerda
Budapest, Almássy Téri Szabadidőközpont
Fellépők: Bankos, Norba, Nem Közölt Sáv,
Faktor Labor, Bobakrome, Akkezdet Phiai, Hősök, Punnany Massif, DJ Ozon, DJ
Györemix!, DJ Kool Kasko
Filmpremier: Royal Damage
Belépő: 900 Ft, a helyszínen 1400 Ft.
Kapcsolódó weboldalak: