A világ legismertebb ismeretlen zenekara a válság
ellenére sem hagyja cserben magyarországi rajongóit
2005, 2008 és számos korábbi látogatás után áprilisban ismét Budapestre
érkeznek a Legendás Rózsaszín Pöttyök, azaz a Legendary Pink Dots. Az egykor
egy londoni foglaltházban megalakult zenekar immár 30 éve járja Európát, és úgy
tűnik: sem a tagcserék, sem holmi gazdasági válságok nem állíthatják meg őket,
hiszen minden városban maroknyi lelkes rajongó várja őket, valahol egy
pszichedelikus hangulatú klubban. Budapesten a Tűzraktérben találkozhatunk
velük április 13-án.
A Legendary Pink Dots joggal nevezhető a világ legismertebb
ismeretlen zenekarának, hiszen ugyan sosem voltak részei a mainstream
kultúrának, de mégis képesek évtizedek óta hangulatos klubkoncertek ezreivel,
és megszámlálhatatlan mennyiségű albummal a felszínen maradni. Magyarországon
is visszatérő vendégnek számítanak: legutóbbi koncertjeiknek az After Music
Club szolgált helyszínül, most pedig a zenekarhoz hangulatban és – ha lehet
ilyet mondani – életszemléletben is jobban passzoló Tűzraktér színpadán
láthatjuk őket.
![]() |
The Silverman |
A Legendary Pink Dots
története egészen 1980 augusztusáig vezet vissza: ekkor jött létre a zenekar
egy Kelet-londoni squat-ban. A korai, viharos években számtalan zenész
megfordult az együttesben, stabil pontnak csak a máig meghatározó két alapító
tag, Phil Knight (The Silverman) és Edward Ka-Spel tekinthető. Különleges zenéjük számos különböző
műfaj elemiből áll össze: a nyolcvanas évek dallamos pop és rockzenéje ugyanúgy
felsejlik benne, mint a '60-as évek borús pszichedéliája. Az így összeálló
keverék valóságos érzelmi hullámvasútra viszi a hallgatót, ahol nyugtalanítóan
ironikus és éterien szép kanyarokra is fel kell készülnünk.
Sajnos még egy 30 éves
zenekart is érhetnek meglepetésszerű változások: ilyen sokk volt az is, hogy
márciusban a távozás mellett döntött - 21 év után - az Pöttyök varázslatos
személyiségű szaxofonosa, Niels van
Hoorn, és a jövőben több időt szán Strange Attractor című saját projektjére
(mely 2005-ben szintén járt már Budapesten). Sajnos így ezen az estén már senki
nem lesz, aki a szaxofonjába szerelt villanykörtével világít bele gondterhelt
auránkba… De azért nem kell keseregni, jó hír is akad: a néhány éve távozott
gitáros, Erik Drost most visszatért,
így a Silvermannel és Edwarddal együtt, trióként állnak majd színpadra, mint
1989 óta még soha, kiegészülve Raymond Steeg-gel a keverőpultnál.
A Legendás Rózsaszín Pöttyöket
tehát semmi sem tudja megzavarni, és bár a válság még az ő hagyományos
mikroközösségeiket is megtépázta (Edward különösen a stockholmi és strasbourgi
koncertek sikertelenségét fájlalta legutóbbi hírlevelében) –, töretlen
elszántsággal járják a kontinenst, nem hagyva ki hazánkat sem, ahol először még
a Hungaro Carrot Fesztiválon jártak, s azóta számtalanszor visszatértek. Az
április 13-ai koncertre jegyek még kaphatók a Wave hanglemezboltban,
országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon, ahol
otthoni jegynyomtatás is választható.
The Legendary Pink
Dots
2010. április 13., kedd 20 óra
Budapest, Tűzraktér (VI., Hegedű u. 3.)
Belépő: 2500 Ft.
Kapcsolódó
weboldalak:
Hallgatnivaló,
látnivaló: